Magyar Narancs: A film legnagyobb erénye talán az, hogy bepillantást enged abba a világba, ahol a legfiatalabb generációba is belenevelt fundamentalista gondolkodásmód és a gyermeki lélekben végbemenő változások, félelmek is egyszerre láthatók. Hogyan sikerülhetett egy filmrendezőnek ilyen mélyen beépülnie egy radikális család életébe?
Hans Robert Eisenhauer: A főszereplő, Abu Oszama és pár barátja ismerte Talal korábbi, Return to Homs című filmjét. Az a mű az Aszad-rezsimet kritizálja és a polgárháborút, s arról az ellenálló csapatról szól, akik a forradalom kezdetén Homs környékét védték. Amikor az al-Nuszra Front nevű dzsihadista szervezet tagjai és Abu Oszama megnézték a filmet, valahogy félreértették az eredeti koncepciót, és háborút támogató filmnek látták a vásznon történteket. Talal ráadásul fotóriporter volt és korábban több arab ügynökségnek is dolgozott, háborús riporternek adta ki magát, és azt mondta, hogy szimpatizál a szervezettel és a mindennapjaikat szeretné felvenni. S nagyon szerették volna, ha Talal megörökíti őket. Abban láttak nagy lehetőséget, hogy ez a film egy olyan reklám lehet a külvilág felé, ami megmagyarázza, hogy miért csinálják, amit csinálnak. Szerették volna, ha propagandafilmet készít nekik. Amikor a leforgatott anyagot megnézték, abból nem derült ki, hogy propaganda vagy sem. Talalnak ez egy nagyon nehéz időszaka volt. Folyamatosan attól rettegett, hogy rájönnek, hogy ki is ő valójában.
MN: Egy nyilatkozatban említette, hogy még a laptopját is ellenőrizték az al-Nuszra emberei.
HRE: Talal mindent letörölt. Sem a laptopján, sem a közösségi oldalakon nem maradt árulkodó jel. Két év alatt ötször járt kint. Másfél évig nem is volt gyanús. Akkor egy új vezetője lett a szervezetnek, aki kívülről, Tunéziából érkezett. A csoport összetétele megváltozott, az addig helyiekből álló szervezet nemzetközi lett. Ennek az új vezetőnek vált gyanússá Talal. Kérdezgették, hogy honnan érkezik a támogatás a filmre, ki ő, hol él valójában... Akkor döntöttünk úgy, hogy már nem biztonságos visszamenni, és befejeztük a forgatást. Nagyon kiélezett volt a helyzet, s csak a vágásnál jöttünk rá, hogy a leforgatott anyag már elegendő.
MN: Sok jelenet nagyon közvetlen, bensőséges.
HRE: Talal közel kerülhetett a családhoz. Az elején volt egy bizonyos távolságtartás, csak egy bizonyos idő után tudtak megbízni benne, de végül még a frontvonalra is magukkal vitték. Mindezek ellenére Talal nagyon ügyelt arra, hogy bizonyos távolságot megtartson, ami egyben meg is védte őt. Közönségtalálkozók alkalmával mindig felmerül, hogy szomorúnak érzik Talalt a hazájával, a múltjával és a jövőjével kapcsolatban. De ő a feloldozásról készített filmet. Mi történik egy ilyen közösséggel? Ez a közösség egy nagyobb szalafita világ része, ami Szíriában és a világ más részén működik. Hogyan lehet vagy kell felnevelni azt a következő generációt, akiknek a szülei a Kalifátusért harcoltak? Nincs üzenet, ez csak film, ami szerette volna megmutatni, hogy mi történik az adott területen, mi történik a közösséggel. Az egész film egy tisztán háborús alkotás.
MN: Mi történt a film szereplőivel, az apával, Abu Oszamával és a gyerekekkel?
HRE: Abu Oszama meghalt. Látszik több jelenetben is, ahogy bombát készít egy autó felrobbantásához. Egy másikat is akart készíteni, de munka közben felrobbant a szerkezet. Nem volt elég elővigyázatos, pedig már a filmben is láttuk, hogy elveszítette az egyik lábát, amikor aknát hatástalanított. Sajnos nem tudtuk kideríteni, hogy mi lett a gyerekekkel. Harcolnak valahol. Senki sem tudja, hogy élnek-e még. Lehet, hogy a háború után 5-6 évvel kideríthető, hogy mi lett velük. De az az érzésem, esélyük sincs, hogy túléljék. Nagyon veszélyes lenne felvenni velük a kapcsolatot. A közösség egyik része felesküdött arra, hogy elkapják Talalt, mert úgy vélik, hogy a rendező bűnös Abu Oszama haláláért. Ez képtelenség, Abu felrobbantotta magát.
MN: Az ifjú Oszama feltétel nélkül szerette az édesapját?
HRE: Az apja volt a mindene, és így megpróbálta mindenben követni és utánozni. Ő tényleg feltétel nélkül követte. Van egy kedvenc jelenetem, amikor a kismadárral játszik Oszama. Ebben a közösségben az erőszak teljesen elfogadott és természetes dolog. A kisfiú talál egy kismadarat, amit az apja tanácsára lefejeznek, mert inkább pusztuljon el, mint kalitkában tartsák. A 13 éves fiú reakciója megdöbbentő. Örömmel meséli, hogy milyen büszke az apjára, aki nemcsak a madárnak, de az ellenségnek is ugyanígy vágta le a fejét.
A munka során eljött egy pillanat, amikor rájöttem, hogy erről akarunk beszélni. Erről szól ez az egész film, hogy hogyan működik az erőszak egy közösségben.
