Interjú

„Akik nincsenek velünk”

Wéber Kata forgatókönyvíró

Mikrofilm

Színészből lett dramaturg, forgatókönyvíró. Múlt csütörtök óta érhető el a Netflixen Mundruczó Kornéllal közös munkája: a Pieces of a Woman egy tragikusan végződő otthon szülés, egy gyászfolyamat, illetve a hiánnyal való együttélés története. Szerepváltásról, anyaságról, traumafeldolgozásról, társadalmi kiállásról beszélgettünk, de szó esett az SZFE ügyéről is.

Magyar Narancs: A Pieces of a Woman arra tesz kísérletet, hogy ábrázolja egy tragédia utóéletét, a feldolgozást. Mi indított erre benneteket?

Wéber Kata: Pár évvel ezelőtt a TR Warszawa – ahol évek óta dolgozunk – felkért egy új darab megírására. Akkoriban Lengyelországban heves tüntetések voltak az abortusztörvény szigorítása miatt, Magyarországon pedig Geréb Ágnes elhúzódó pere rázta meg a társadalmat. Úgy éreztem, körülöttem minden arról szól: ki birtokolja a női testet. Tudtam, hogy ezzel foglalkoznom kell. Ebből az indíttatásból született meg a színdarab, majd később a film is. Eredetileg azt gondoltam, hogy csak nagyon politikai, társadalomkritikus anyagot hozok létre – révén ezek a kérdések mindkét országban erősen átpolitizálódtak. Amikor azonban nekiültem dolgozni, talán épp azért, mert nekem is volt egy – egészen más, de mégis meghatározó – veszteségem, személyes lett a dolog természete. Egyébként számomra ennek a történetnek csak egy szintje beszél a traumáról vagy a gyászfeldolgozásról. Az írás során egyre inkább az fogalmazódott meg bennem, hogy ez a történet épp annyira szól az összetartozásról, a szeretetről, a generációkon átívelő traumafeldolgozásról, vagy arról, hogy mi nők tudjuk-e a saját utunkat választani, megtaláljuk-e a minket érintő kérdéseinkre a saját válaszainkat, vagy hagyjuk, hogy azokat mások döntsék el helyettünk. Ez a történet nekem az anyaságról szól a szó legnemesebb értelmében. Marthát gyermek nélkül is anyaként akartam ábrázolni, aki a gyereke által megtapasztalt szeretet által erősebb emberré válik.

MN: Nem biztos, hogy a társadalom egy jól körülírható csoportja anyának tekint egy olyan nőt, aki elvesztette a gyerekét?

WK: Nekem viszont az volt az egyik legfontosabb tételmondatom, hogy egy anya, azoknak a gyerekeknek is az anyja, akik nem élnek vele. A kutatásom során, amikor különböző nőkkel beszéltem, interjúkat néztem, vallomásokat hallgattam, az volt a legérdekesebb, hogy a traumát átélt nők elsősorban nem a tragédiáról és a veszteségről beszéltek, hanem az összetartozás, a szeretet élményéről. Arról, hogyan változtatta meg az életüket az az akár csak pár perc, amit a gyerekükkel tölthettek. Felemelő beszélgetések voltak. Szerettem volna visszaadni mindazt a bölcsességet, mindazt a fényt, amit általuk megtapasztalhattam. Nem akartam párkapcsolati drámát írni, nem gondoltam, hogy csupán egy gyászfolyamatot viszek végig. Arról szerettem volna beszélni, hogy azok az emberek, akik nincsenek velünk, sokszor nagyobb hatással vannak az életünkre, mint akik velünk vannak.

MN: Miben különbözik a színdarab és a film?

WK: A színdarab a szülésből és a vacsorajelenetből áll, ezek a filmben is a tartópillérei a történetnek. De a filmben a folyamat, az, hogy mi történik a főszereplővel, sokkal inkább átélhető, egy folyamat része, míg a színházban mindezt két jelenetből kell megérteni, és mindent elképzelni, ami közte történhetett. Azért is különböznek, mert a darab egy lengyel színházban debütált, így a zsidó család története és a családi traumaeldolgozás kérdése ott nem kerülhetett előtérbe – hiszen, ahogy ők mondták, náluk nincsenek zsidók. De ezer más aspektusa is van annak, hogy Amerikában miért jelent mást ez a történet, akár az otthon szülés ottani helyzetét vagy a büntetőperek jellemzőit nézzük. De az elmúlt évek külföldi munkái során megszoktam ezt; amikor egy sztorit átviszel egy országhatáron, változni kezd. Fontos ezt belátni. Meg kell felelnie az ottani viszonyoknak is. Egy szerzőnek nem szabad túlvédenie a történetét, mert az nagyon könnyen értelmezhetetlenné válhat itt és ott is.

MN: A film a tragikus szülésjelenettel kezdődik, ami egyetlen hosszú snittel van megmutatva, ez után van csak a főcím, utána kezdődik a történet kibontása. Miért?

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!

Neked ajánljuk