Film

Nincs enyhülés

Mundruczó Kornél: Pieces of a Woman

  • Bacsadi Zsófia
  • 2021.01.13 21:00

Mikrofilm

A Pieces of a Woman nyitójelenetéhez hasonlók előtt szokás némán és letaglózva állni. A könyörtelen hajlamairól ismeretes rendező ezúttal arra kényszeríti nézőit, hogy több mint húsz percen keresztül, egy megszakítás nélküli beállításban kövessék egy otthon szülő anya, Martha (Vanessa Kirby) minden böfögését, sóhaját, nyögését és üvöltését.

A temperamentumukat és társadalmi státuszukat tekintve is gyökeresen ellentétes Martha és Sean (Shia LaBeouf) szándékosan választják az intimebbnek tartott otthon szülést, s ehhez egy megbízható dúla segítségét kívánják igénybe venni. Ám nem a várt, megszokott asszony érkezik, aki végigkísérte a nő terhességét. A gördülékenyen induló szülés során komplikációk lépnek fel, a pár babája pedig nem él tovább néhány percnél.

A szülési jelenetben nincsen semmi felemelő, ugyanakkor direkt módon taszító sem – kevéssé a naturalizmus, mint inkább az érzékekbe nyomakodó intimitás és keresetlenség visz a földre. Ahogy maga a rendező is állítja, a hosszú szekvenciával nem a percek, órák múlásának valós megmutatása volt a célja, inkább az időérzékelés torzítása, ahogyan a szülés önkívületi állapotában egyszerre kitágul és összehúzódik az idő. A jelenetek intenzitása eltompítja az érzékeket, de nem annyira, hogy a későbbiekben ne emlékezzünk a részletekre, amelyek jelentőséget nyernek az utóbb kibontakozó dráma szempontjából. Amit látunk, leg­inkább ahhoz hasonlít, mintha valamilyen folyadék hullámzását szemlélnénk: szinte észrevétlenül emelkedik és csökken a szint, váltakozik az önkívület az intimitással, majd a csontig hatoló rettenettel. Kirby ráadásul egy érzékeny koreográfia résztvevője, a technikailag és színészileg is megterhelő jelenetben méltó társa az egyszerre rémült és gyengéd Shia LaBeouf és a dúlát játszó, melegségében is határozott Molly Parker.

A nyitójelenet radikális folyamatosságát ezután felforgatja a film maradékának töredezettsége. Mundruczó és a forgatókönyvíró Wéber Kata hónapok kiragadott pillanatképeire szaggatják Martha gyászfolyamatát. A kezdeti naturalizmust is felváltja egy hagyományosabb melodrámai hangnem: egyik szereplő sem reagál úgy, amit ne láttunk volna már gyászról szóló filmekben, de Wéber és Mundruczó munkája jobbára mégis megtartja az erejét. Ez pedig inkább köszönhető a kiváló színészvezetésnek és a szereplőgárda fegyelmezettségének, mint az egyéb rendezői gesztusoknak vagy a forgatókönyvnek. Nagyon különböző játékstílusokat és figurákat kell és sikerül is összebékíteni. Kirby mindent elfojt, és csupán a járásával és a tartásával képes érzékeltetni a szinte elviselhetetlen veszteséget (kislánya halálát konkrétan nem látjuk, szó szerint a lépteiből értjük meg, hogy meghalt). LaBeouf egy jó szándékú, gyenge dúvad, aki vadul és teátrálisan gyászol, és felfoghatatlan számára szerelme hallgatása. Ellen Burstyn régimódi, kerekre csiszolt színjátszást művel, hibátlan az acélos szívű, a holokausztot túlélt anya szerepében, aki szerint a traumából való felépülést csak akarni kell.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk