Interjú

„Arra ébredtem Idahóban”

Matthew McConaughey filmsztár

Mikrofilm

Zöldlámpa címmel nemrég jelent meg a memoárja – magyarul is. Az Oscar-díjas színésszel telefonon beszélgettünk az élete elmúlt 51 évének kalandos epizódjairól.

Magyar Narancs: Elvonult a sivatagba, és 52 napig ott is maradt, hogy megírja a memoárját. Se áram, se semmi – így jellemezte a helyet. Ez úgy hangzik, mintha egy filmből volna. Hol lakott?

Matthew McConaughey: Ne valami nagy helyet képzeljen el. Egy kis hálószoba, és ennyi. Volt, hogy éjszakánként a tűz mellett melegedtünk. Napközben szerencsére elviselhető volt a forróság. Kellő mennyiségű vízzel és élelemmel érkeztem, vittem takarót és ruhát. Nem messze tőlem volt egy forrás, az lett a privát medencém. Távol akartam tartani magam az internettől, nem akartam telefont, nem akartam érintkezni a külvilággal, ezért sem akartam áramot. A naplóim voltak csak velem, azt akartam, hogy az elmúlt 50 évem írásos lenyomata legyen a szórakozásom egyedüli forrása.

MN: A könyvében futólag említi, hogy egyszer Mexikóban kipróbálta a peyote-t, egy ketrecben egy hegyi oroszlánnal. Hogy került ön és egy oroszlán egy ketrecbe?

MM: A peyote az oroszlán előtt volt, egy sámán társaságában, napfelkeltekor. Egy jó ötmérföldes sétát tettünk fel, a hegytetőre. Még aznap délelőtt leereszkedtünk, akkor jött az oroszlán a ketrecben. A sámáné volt, egy hegyi oroszlán. Először a ketrecen kívülről figyeltem az állatot, igyekeztem ráhangolódni a frekvenciájára. Aztán szép lassan benyitottam, és leültem a vele szemközti sarokba. Az oroszlán fel-alá járkált a másik oldalon. Két és fél óra telhetett el így, aztán egyszer csak lassú léptekkel odajött hozzám, és mellém feküdt.

MN: Az oroszlánkaland vagy az első filmje, a Tökéletlen idők forgatása volt félelmetesebb?

MM: A hegyi oroszlán ijesztőbb volt. A Tökéletlen idők az első szerepem volt, az első forgatási napom elég idegesen is telt, félni azonban nem féltem. Talán azért sem, mert filmiskolába jártam, tudtam, mi merre van egy forgatáson, ki mit csinál a stábban. Nem jöttem zavarba.

MN: Wooderson szerepében rögtön sikerült is egy improvizált mondattal beírnia magát a filmtörténetbe: az „alright, alright, alright” ott van a leglazább filmes dumák között. Lefordítaná, valójában mit is fednek e szavak?

MM: Muzikális mondat, igenlő mondat, jó érzés kimondani. Valami coolt, valami jó hírt jelent, legalábbis úgy, ahogy Wooderson mondja, és ahogy azóta is sokan utánozzák. Ha egy hely „alright, alright, alright”, akkor ott a helyed… Hallotta ezt a sípoló hangot a háttérből? Na, ez épp egy „alright, alright, alright” pillanat! A tűzjelző volt, de semmi komoly, csak a lányom süt bacont. A Tökéletlen időkben szinte az egész szerepem improvizálás volt, a híressé vált mondat is, és közben még csak nem is látszom, Wooderson az autójában ül, de képen kívül, amikor elhagyja a száját az alright, alright, alright. Ez a bemutatkozó szövege. Egy ikonikussá lett figura első megszólalása egy ikonikussá lett filmben – ezért maradt meg a köztudatban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.