Interjú

„Arra ébredtem Idahóban”

Matthew McConaughey filmsztár

Mikrofilm

Zöldlámpa címmel nemrég jelent meg a memoárja – magyarul is. Az Oscar-díjas színésszel telefonon beszélgettünk az élete elmúlt 51 évének kalandos epizódjairól.

Magyar Narancs: Elvonult a sivatagba, és 52 napig ott is maradt, hogy megírja a memoárját. Se áram, se semmi – így jellemezte a helyet. Ez úgy hangzik, mintha egy filmből volna. Hol lakott?

Matthew McConaughey: Ne valami nagy helyet képzeljen el. Egy kis hálószoba, és ennyi. Volt, hogy éjszakánként a tűz mellett melegedtünk. Napközben szerencsére elviselhető volt a forróság. Kellő mennyiségű vízzel és élelemmel érkeztem, vittem takarót és ruhát. Nem messze tőlem volt egy forrás, az lett a privát medencém. Távol akartam tartani magam az internettől, nem akartam telefont, nem akartam érintkezni a külvilággal, ezért sem akartam áramot. A naplóim voltak csak velem, azt akartam, hogy az elmúlt 50 évem írásos lenyomata legyen a szórakozásom egyedüli forrása.

MN: A könyvében futólag említi, hogy egyszer Mexikóban kipróbálta a peyote-t, egy ketrecben egy hegyi oroszlánnal. Hogy került ön és egy oroszlán egy ketrecbe?

MM: A peyote az oroszlán előtt volt, egy sámán társaságában, napfelkeltekor. Egy jó ötmérföldes sétát tettünk fel, a hegytetőre. Még aznap délelőtt leereszkedtünk, akkor jött az oroszlán a ketrecben. A sámáné volt, egy hegyi oroszlán. Először a ketrecen kívülről figyeltem az állatot, igyekeztem ráhangolódni a frekvenciájára. Aztán szép lassan benyitottam, és leültem a vele szemközti sarokba. Az oroszlán fel-alá járkált a másik oldalon. Két és fél óra telhetett el így, aztán egyszer csak lassú léptekkel odajött hozzám, és mellém feküdt.

MN: Az oroszlánkaland vagy az első filmje, a Tökéletlen idők forgatása volt félelmetesebb?

MM: A hegyi oroszlán ijesztőbb volt. A Tökéletlen idők az első szerepem volt, az első forgatási napom elég idegesen is telt, félni azonban nem féltem. Talán azért sem, mert filmiskolába jártam, tudtam, mi merre van egy forgatáson, ki mit csinál a stábban. Nem jöttem zavarba.

MN: Wooderson szerepében rögtön sikerült is egy improvizált mondattal beírnia magát a filmtörténetbe: az „alright, alright, alright” ott van a leglazább filmes dumák között. Lefordítaná, valójában mit is fednek e szavak?

MM: Muzikális mondat, igenlő mondat, jó érzés kimondani. Valami coolt, valami jó hírt jelent, legalábbis úgy, ahogy Wooderson mondja, és ahogy azóta is sokan utánozzák. Ha egy hely „alright, alright, alright”, akkor ott a helyed… Hallotta ezt a sípoló hangot a háttérből? Na, ez épp egy „alright, alright, alright” pillanat! A tűzjelző volt, de semmi komoly, csak a lányom süt bacont. A Tökéletlen időkben szinte az egész szerepem improvizálás volt, a híressé vált mondat is, és közben még csak nem is látszom, Wooderson az autójában ül, de képen kívül, amikor elhagyja a száját az alright, alright, alright. Ez a bemutatkozó szövege. Egy ikonikussá lett figura első megszólalása egy ikonikussá lett filmben – ezért maradt meg a köztudatban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.