A kartell egy szeméttelepen végzett velük, a holtesteket elégették, hamvaikat a folyóba szórták

  • -ts-
  • 2020. november 12.

Mikrofilm

Mai verziós ajánlatunk egy rémtörténet nyomait kutatja.

Ai Weiweit nem kell különösebben bemutatni: az építészként, szobrászként, fényképészként, konceptuális művészként és kommunikátorként (bloggerként, twitterezőként) világhírűvé vált – demokratikus elkötelezettsége felől egy percnyi kétséget soha nem hagyó – kínai megmondóember Verzió fesztiválon műsorra tűzött dokumentumfilmje mégis szolgál meglepetéssel, már a témaválasztásában is.

A Vivos ugyanis arról a 2014. szeptember 26-án eltűnt 43 mexikói diákról, pontosabban az emlékezetükről szól, akiknek egy baloldali tüntetés után veszett nyoma. Az eltűnésükről máig is kábé annyit lehet tudni, hogy a Guerrero állambeli Iguala városában megtartandó választási kampányeseményre igyekeztek a buszukkal, hogy felemeljék a hangjukat a drogkartellel szorosan együttműködő helyi polgármester ellen. De soha nem értek oda. A buszukat ugyanis rendőrattak állította meg: a rend mexikói őrei egyszerűen tűz alá vették a diákokat. Hatan a helyszínen életüket vesztették, a többiek, 43-an eltűntek... Egészen biztosat máig nem tudni róluk, de annak, hogy életben lennének... vajmi csekély a reménye.

Ai Weiwei ennek a szerfelett csekély reménynek állít emléket gyomorba markoló hatású filmjével, mely a hátramaradott családok igazságért folytatott harcát mutatja be – megrázó művészi erővel. Hősei gyakorlatilag nincstelen földművesek, ha tetszik olyanok, mint akiket a hollywoodi klasszikusban A hét mesterlövész megvéd a rájuk törő bűnbandától. Csakhogy itt nincsenek gyámolítói az elesetteknek, itt maguknak megvédeniük magukat – úgy, hogy mindenki, de mindenki, még az állam is ellenük van. De nem adják fel, sem az igazságért folytatott harcot, sem az eltelt évek alatt már százszor szertefoszlott reményt. Ai Weiwei filmje minden fordulatánál visszatér egy ködbevesző útra, s minden ilyen visszatérés után egyre csak erősödik a gondolat, mely szerint talán jobb is nem megtudni, hogy mi vár köd mögött, pedig nincs is mögötte. Csak a fojtogató köd van.

A filmet az alábbi linkre kattintva a november 22-ig tartó 17. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál zárónapjáig tekinthetik meg.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.