A kartell egy szeméttelepen végzett velük, a holtesteket elégették, hamvaikat a folyóba szórták

  • -ts-
  • 2020. november 12.

Mikrofilm

Mai verziós ajánlatunk egy rémtörténet nyomait kutatja.

Ai Weiweit nem kell különösebben bemutatni: az építészként, szobrászként, fényképészként, konceptuális művészként és kommunikátorként (bloggerként, twitterezőként) világhírűvé vált – demokratikus elkötelezettsége felől egy percnyi kétséget soha nem hagyó – kínai megmondóember Verzió fesztiválon műsorra tűzött dokumentumfilmje mégis szolgál meglepetéssel, már a témaválasztásában is.

A Vivos ugyanis arról a 2014. szeptember 26-án eltűnt 43 mexikói diákról, pontosabban az emlékezetükről szól, akiknek egy baloldali tüntetés után veszett nyoma. Az eltűnésükről máig is kábé annyit lehet tudni, hogy a Guerrero állambeli Iguala városában megtartandó választási kampányeseményre igyekeztek a buszukkal, hogy felemeljék a hangjukat a drogkartellel szorosan együttműködő helyi polgármester ellen. De soha nem értek oda. A buszukat ugyanis rendőrattak állította meg: a rend mexikói őrei egyszerűen tűz alá vették a diákokat. Hatan a helyszínen életüket vesztették, a többiek, 43-an eltűntek... Egészen biztosat máig nem tudni róluk, de annak, hogy életben lennének... vajmi csekély a reménye.

Ai Weiwei ennek a szerfelett csekély reménynek állít emléket gyomorba markoló hatású filmjével, mely a hátramaradott családok igazságért folytatott harcát mutatja be – megrázó művészi erővel. Hősei gyakorlatilag nincstelen földművesek, ha tetszik olyanok, mint akiket a hollywoodi klasszikusban A hét mesterlövész megvéd a rájuk törő bűnbandától. Csakhogy itt nincsenek gyámolítói az elesetteknek, itt maguknak megvédeniük magukat – úgy, hogy mindenki, de mindenki, még az állam is ellenük van. De nem adják fel, sem az igazságért folytatott harcot, sem az eltelt évek alatt már százszor szertefoszlott reményt. Ai Weiwei filmje minden fordulatánál visszatér egy ködbevesző útra, s minden ilyen visszatérés után egyre csak erősödik a gondolat, mely szerint talán jobb is nem megtudni, hogy mi vár köd mögött, pedig nincs is mögötte. Csak a fojtogató köd van.

A filmet az alábbi linkre kattintva a november 22-ig tartó 17. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál zárónapjáig tekinthetik meg.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.