Film

Az utolsó akarat

  • Szabó Ádám
  • 2020. június 7.

Mikrofilm

A kiegyensúlyozott magánéletet élő újságíró ritka, mint a stabil demokráciával rendelkező ország Közép-Amerikában – legalábbis így tanultuk a hollywoodi filmekből. Előbbi eposzi jelzője az elszánt, a megalkuvást nem tűrő és a munkamániás; állandó kelléke a csapzott haj, csontig szívott, de soha el nem fogyó cigi. Utóbbi még ennél is képlékenyebb halmaz: általában valami kimondhatatlan nevű hely képviseli, mely csak homályos foltként él a kollektív tudatalattink térképén, s fő exporttermékei a drogok, kurvák, fegyverek, de mindig kóricál arra néhány beépített FBI/CIA/
stb. ügynök, akinek jó sok vaj van a fején.

Az utolsó akarat nem is csinál mást, csak előcibálja, és különösebb meggyőződés nélkül egymásra hányja ezeket a sablonokat. Az újságírót ezúttal Anne Hathaway alakítja, s valami oltári izgalmas és világot megrengető titkot igyekszik épp kideríteni a kormányról, amikor a szerkesztője leveszi az ügy­ről, és elküldi, hogy tudósítson a ’84-es amerikai elnökválasztástól. Ettől őt és minket is a semmiből feltűnő apa ment meg, aki épp haldoklik Willem Dafoe hozzáértő alakításában. Dafoe mindig megbízhatóan hozza az őrült szemű csodabogarat – jelen filmben gyakorlatilag e jól ismert szempár az egyetlen biztos dolog. Kár, hogy ettől a kapaszkodónktól nagyjából fél óra múlva megfoszt a film, s innentől újságírónőnk apja helyébe lépve fegyverkereskedőnek áll és bejárja a kies Dél-Amerikát – valószínűleg ebbéli hányattatásaiból is cikket kanyarítana előbb-utóbb, de ebben sajna már nem gyönyörködhetünk.

Elérhető a Netflixen

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.