Film

Bloodshot

  • - kg -
  • 2020. május 16.

Mikrofilm

Még Vin Dieselnek is lehetnek nehéz pillanatai. Odalép hozzá például új filmjének rendezője, mélyen a szemébe néz, és így szól: Vin, most az a jelenet következik, amikor megtudod, hogy meghaltál, de újra élsz, mert az ereidben pulzáló nanorobotok elpusztíthatatlan szuperkatonává tettek. Kérlek, eszerint nézz, kissé zavartan, de azért eltökélten a kamerába. Mit tehet ilyenkor egy színész? Sokan alighanem a múltjukban kutatnak hasonló élmény után, felrémlik talán egy régi karácsony és a szülőktől kapott nanorobot. Vagy ott vannak mankóként a hajdani mentorok szavai – de mit is mondtak a method acting mesterei a szuperkatonákról? Nem könnyű, de Vin megoldja: azzal a léle­kig hatoló, humánus nézéssel néz, amivel milliárddolláros franchise-zá duzzasztotta a Halálos iramban c. sorozatot. Most is egy sorozatindítás a cél, egy másodvonalbeli képregényfigura teszi meg első tétova lépéseit a kassza felé, vagyis csak tette volna: Vin filmjére a közönség nem, legfeljebb a koronavírus volt kíváncsi, a becsukó mozik árnyékában a stúdió gyorsan fel is nyomta fizetős online tartalomnak a bikanyakú akcióhőst. Kis szívfájdalom nekünk e mellőzöttség, mert míg a Halálos iramban sosem jött Tökölre, addig Diesel, bőre alatt a nanorobotokkal, személyesen jelenik meg a reptéren, ki is írják, hogy Old Tököl Airfield, Hungary. Néhány perce a gyanúsan hosszú Váralagútban (Buda, Hungary) rendezett vérfürdőt, ahol a fél fejét ellőtték, de a method acting csodákra képes. Az is felér egy csodával, hogy Toby Kebbell és Guy Pearce majdnem megússzák a blamát, de csak majdnem.

Elérhető az Amazonon

 

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.