Mozitorrent

A balkáni vonal

  • 2020. május 16.

Mikrofilm

Rambo visszatért! Hat-hét terroristával puszta kézzel is elbánik, de amikor többtucatnyian vannak a szakállas, védtelen keresztényeket gyilkoló, gyermeket sem kímélő muszlim terroristák, akkor szükség van a régi bajtársaira is.

Rambo ezúttal bizonyos Andrej Satalov, orosz békefenntartó Boszniában, konkrétan háborús bűnös, aki a seregből való kirúgással megúszta, hogy kidobott egy megkötözött hadifoglyot a helikopterből. A Balkánon bujkál, míg a katonai vezetők képében megjelenített haza, amely nem feledi korábbi érdemeit, fontos feladatot nem bíz rá és bajtársaira – ezúttal a koszovói konfliktusban. Amelyben a NATO a rossz fiú, az albánok a még rosszabbak, a szerbek a jók, az oroszok meg a legjobbak. Andrej Volgin szerb és orosz nácik körében népszerű, a legócskább birodalmi öntudattól duzzadó propagandafilmje a maga primitíven szemellenzős világképével, nyílt rasszizmusával, szemérmetlen történelemhamisításával, szentimentális könnyfacsarást és élvezettel tálalt erőszakot váltogató hatásvadászatával inkább csak nevetséges. A rendezőre még sok szép feladat vár: megénekelheti az áldásos afganisztáni jelenlétet, a dicsőséges csecsenföldi helytállást, netán az emberséges szír elnök önzetlen támogatását… De van itt egy másik rendező. Apró, de szimbolikus szerepben vigyorog Emir Kusturica, aki, miután felélte rendezői tehetségét, most emberi minőségét igazítja példaképeiéhez.

A magyar szöveget jegyző p[]rta következetesen „szovjet”-nek fordítja az „orosz”-t, továbbá „szerbeket és magyarokat” érő albán erőszakról ír – a szöveget nyilvánvalóan meghamisítva.

 

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.