Tévésorozat

Briliáns barátnőm

  • Szabó Ádám
  • 2018. december 29.

Mikrofilm

A közeg, a sztorik és a szereplők mintha az olasz neorealizmusból teleportáltattak volna a képernyőre: az 50-es évek elejének meggyötört emberekkel teli, piszkos Nápolyában járunk, ahol a boldogulásnál csak az a nehezebb, ha mindezt lánygyerekként kénytelen valaki megtenni. Az erre az időszakra visszaemlékező főhős, Lenú (Elena) intelligens, de csendes és zárkózott lány, aki mindig azt teszi, amit a szülei vagy a tanárai elvárnak tőle. Szegény családból származik, de helyzete még így sem olyan rossz, mint a címbeli briliáns barátnőjéé: Lila bár nála és az egész osztálynál okosabb, de nem engedheti meg, hogy extra órákért magántanárhoz járjon. Személyisége pont Lenú ellentéte: minden érdekli és folyamatosan a bajt keresi, otthon és az iskolában sem fél senkivel szembeszállni. Kettejük barátsága annyi mindent tükröz, hogy az alkotók alig győzték nyolcrészes minisorozatba sűríteni a több mint 300 oldalas eredeti regényt: felnőtté válás, nők és gyerekek helyzete, háború utáni pusztulat, egy igaz barátság – mindegyik megkapja a maga érzelmes 5 percét.

Csak mindez sehogy sem akar koherens egésszé összeállni. Részleteiben pedig a sorozat több mint hatásos: ritkán látni olyan durva, ám mégis érzékeny jeleneteket, mint amikor a főszereplő gyerekeket környezetük a kornak megfelelően próbálja belenevelni a női szerepekbe; lelki terror, öles atyai pofonok, sőt, még ablakon kihajítás is szerepel a palettán. Ám máskor, például a központi szerepet játszó barátság ábrázolásakor valahogy mintha kiszállna a (képzelő)erő a sorozatból.

Az HBO műsorán

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.