Film

Csúcsdísz

Maria Sødahl: Remény

  • - köves -
  • 2020. augusztus 23.

Mikrofilm

Anjának, a negyvenes koreográfusnak szép karrierje, szerető családja, tágas oslói lakása és gyógyíthatatlan agytumorja van.

A diagnózist percekkel a film kezdete után, karácsony küszöbén kapja meg. Maria Sødahl filmje két órán át vizsgálja, mi történik Anjával e szerető nagy család és az oslói nagy lakás falai között, meg persze azon túl. Nem nagy spoiler: a norvég egészségügy jól vizsgázik, de nem ez a fő tét, hanem az, hogy hogyan vizsgázik a beteg és a párja, mert a norvég rendező erősen ön­életrajzi filmje (igen, ő is átesett hasonlón) háromszereplős dráma, Anja és a tumor mellett nagy teret kap a színházrendező élettárs is. Kissé megfáradt viszony az övék, két munkába feledkezett, egymásból udvariasan kiszeretett ember fekszik egymás mellett az ágyban, miközben a nagy oslói lakásban sok leszármazott szuszog egyelőre még békésen – közös és nem közös gyerekek szép számmal. Nekik is el kell majd mondani a hírt, de a csúcsdíszt is meg kell keresni, mert tumor ide vagy oda, ünnep közeleg, sok év együttélés kerül a karácsonyfaégőkkel megvilágított krízisbe.

Sødahl azt teszi, amit minden jó ízlésű rendező hasonló helyzetben: apróságokból építkezik megfigyelő álláspontra helyezkedve, miközben persze maga rendezi a néhány napra felosztott drámát. Minden nagyobb érzelmi kilengésre jut egy-egy csúcsdísz, valami jelentéktelen apróság az ünnepek lemenedzselésének feladatköréből, de hirtelen minden részlet tumorolvasatot kap: az idő vészesen fogyni kezd, de a fát fel kell díszíteni, és valakinek el is kell mosogatni. Két jelentős színész, Andrea Bræin Hovig és Stellan Skarsgård dolgozik azon nagy erőkkel, hogy ne csak a csúcsdísz, de a legapróbb gesztus is a helyén legyen: olyan jók, hogy elnéznénk őket akkor is, ha tumor nélkül forgatnák le ugyanezt a filmet, jeleneteket egy kissé megfáradt skandináv házasságból. De ez most a tumoros változat: látszik a munka, az északi jó ízlés és a nemes igyekezet mindenki részéről minden beállításban, és mégis, végül mintha a mellékszereplők győzelmét hozná a dráma: a lakberendezőét és a norvég egészségügyét. Sokszor és sokféle változatban láthattuk már ugyanezt a filmet, vagy egy majdnem ugyanilyet, Andreas Dresen például még ennél is eszköztelenebbül csinálta meg 2011-ben a sajátját (Járhatatlan út), de ilyen klassz polgári lakást és ilyen jól működő egészségügyet egy életre megjegyez az ember. Főleg, ha magyar.

Forgalmazza az ADS Service

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.