Egy ausztrál elsőfilmes rendező készítette el az évtized legjobb horrorfilmjét

  • Gera Márton
  • 2018. február 4.

Mikrofilm

A Babadookért a fél világ megőrült, amikor bemutatták. Teljes joggal.

Valószínűleg annak van igaza, aki azt mondja, hogy a horror műfajában szinte lehetetlen újat mutatni. Nincs az az ijesztgetés, amit ne láttunk volna, és az allegorikus darabokon is rég túl vagyunk. Jennifer Kent, a korábban csak rövidfilmekben utazó direktor szerencsére tudta, hogy nemcsak úgy lehet filmet készíteni, ha kiforgatjuk a zsánert. Amikor – évekkel ezelőtt – nekiállt A Babadooknak, nyilván nem az lebegett a szeme előtt, hogy új alapokra helyezi a horror műfaját. Ehhez képest ez az ausztrál film pillanatok alatt olyan rajongótábort gyűjtött maga köré, amit még James Wan is megirigyelne, és ha mondjuk megnézzük a Metacritic-átlagot, rögtön leesik az állunk: otthon 2014-ben mutatták be, hozzánk valamiért csak most érkezett meg, de még mindig úgy emlegetik, mint az elmúlt évek legjobb horrorját. Teljes joggal.

The Babadook Official Trailer #1 (2014) – Essie Davis Horror Movie HD

Subscribe to TRAILERS: http://bit.ly/sxaw6h Subscribe to COMING SOON: http://bit.ly/H2vZUn Like us on FACEBOOK: http://goo.gl/dHs73 The Babadook Official Trailer #1 (2014) – Essie Davis Horror Movie HD Amelia (Essie Davis) is a widow who lost her husband in a heart-breaking stroke of shit luck: he was killed in a car accident while driving to the delivery of their first son.

A Babadookban tényleg az a legérdekesebb, hogy valójában semmi szokatlan vagy meglepően új nincs benne. Van a kicsit stresszes anyuka, meg az ő kétségkívül szörnyű traumái (a háttérben egy autóbaleset, melyben meghalt a férje), és van egy kisfia, akire érthető módon hatással van az anya természete. Ezenkívül van szörnyünk is, aki a film feléig nem is bújik elő, de ha előjön, akkor sem annyira félelmetes, hogy azonnal elkezdjük kapargatni a szék karfáját. Hol itt az izgalom? Leginkább ott, hogy a rendező a lámpakapcsolgatós horror (nem mintha például az Amikor kialszik a fény nem volna élvezhető darab) helyett pszichologizáló rémfilmet készített, melyben nem az a fontos, hogy ez az amúgy kicsit sem ijesztő, cilinderben mászkáló Babadook mennyire hozza ránk a frászt, hanem az, hogy mi zajlik a szereplők elméjében, és az hogyan hívja elő a rémeket, amelyek megölnek mindent maguk körül.

via GIPHY

Ebben sincs még semmi újdonság, a pszichologizáló, allegorikus horrorokat is hosszasan lehetne sorolni, ám Jennifer Kent úgy csinálta meg a filmjét, mintha már évtizedes tapasztalata lenne a műfajban. Ausztrál, napfényes kisvárosban járunk, aminél nem is lehetne idegenebb helyszínt találni egy horror számára, viszont A Babadook éppen ebben az idillinek tetsző környezetben teremt fojtogató atmoszférát: a szép szoba korántsem annyira szép, a kedves kis kert egyáltalán nem hívogató.

false

Amit pedig látunk, egyszerre szól a gyászról meg anya és fia kapcsolatáról, hiszen az egyik, és talán legadekvátabb értelmezés, hogy ez a Babadook nem valami idióta szörny, hanem a bennük élő, elfojtás után előtörő traumák összessége. Ez szerencsére nincs ilyen egyértelműen a szánkba rágva, sőt, jó sokáig lehet azon vitatkozni, hogy tulajdonképpen mit is láttunk, és mégis mit akar jelenteni ez a szándékosan nyitott zárlat. De A Babadook pont ezért jó film: látszólag nincs benne semmi újdonság, csak a horrorok ismert toposzai, ám Jennifer Kent azokból teremt olyan horrorélményt, amire még manapság, a műfaj reneszánszának korában is ritkán van példa.

A Babadook (The Babadook). Ausztrál–kanadai horrorfilm, 93 perc, 2014. Forgalmazza a Pannonia Entertainment.

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet, amely rendszeresen új tartalommal jelentkezik. Ajánlók, előzetesek, toplisták, és még sok minden más a Mikrofilmen!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.