„Otthon az, ahol fáj“, énekli a főcím alatt Camille, és a mondat egyben a piszok fiatal, 31 éves Xavier Dolan életművének — 10 év alatt 7 film — legtömörebb összefoglalása is, elég csak a 20 évesen rendezett Megöltem anyámatra vagy a 2014-es Mommyra gondolnunk. (Személyes kedvencem egyébként a közel háromórás Így is, úgy is Laurence.)
Mindenütt önfeláldozó és/vagy zsarnok anyák, leuralt fiúgyerekek és diszfunkcionális családi kapcsolatok, amelyeknek egyetlen értéke a pszichológiai játszmák pár másodperces szünetét kitöltő ölelésekben bujkáló csalfa ígéret.
A címben hivatkozott világ vége ezúttal egy vasárnapi családi ebéd, melyre hősünk 12 év távolmaradás után látogat el. Nem tudjuk, hogy a hallgatag, érzékeny, ragyogó szemű Louis miért hagyta ott a családját 22 évesen — kb. ennyi volt az amúgy quebeci Dolan, amikor berobbant a nemzetközi művészfilmes piacra —, de az tudjuk, hogy azért vette rá magát a visszatérésre, hogy bejelentse: meg fog halni.
De hiába gondolta végig, miért megy haza, ahogy belép az ajtón, már bele is fullad az otthagyott családban azonnal felszínre törő sérelmek és frusztrációk tengerébe.
Különböző variációkat látunk arra, milyen indíttatásból és hogyan bántják egymást emberek, és akárhogy nézzük, Dolan olvasatában ez maga a család. Annak a kölcsönösen táplált — minden tag kell hozzá! — illúziónak a fenntartása, hogy mindez mindannyiunk hasznára és jobbulására válik.
Ugyanakkor valamiért Louis mégis hazatér.
Dolan ebben a mind fizikai, mind lelki értelemben klausztrofób filmben ugyanúgy képes működésbe hozni azt a csak rá jellemző videoklipesztétikát és az ironikus giccs határait feszegető stílusát, mint a jóval nagyobb térben kiteljesedő Mommyban vagy Így is, úgy is Laurence-ben.
Tökéletes formanyelvet talál a színházi darab adaptációjához: úgy tud arcközeliket egymásra vágni, miközben bömböl valami szuperpop dal, hogy a mozgókép intenzitása szinte lerohanja a nézőt, az álomszerű stilizáció, az apró rezdülések végletes, hatásvadászatba hajló felnagyítása pedig valahogy még fájdalmasabbá teszi ezt az ijesztően hétköznapi melodrámát.
Ja, és az egész film brutális sztárparádé a francia A-listáról, Cottilard-tól Casselig!
Ez csak a világ vége from Cirko Film on Vimeo.
