Egyetlen másodpercet sem láttam a Trónok Harcából, és ha boldog vagyok, nem emiatt

  • - palosm -
  • 2019. március 5.

Mikrofilm

Itt a nyolcadik évad új előzetese, és én elképzelek két harcoló trónt.

Egyátalán nem vagyok büszke rá, hogy ez így alakult, de a tényt nem hallgathatom el. Arra sem lennék különösebben büszke, ha láttam volna a Trónok Harca minden percét, de ha már választani kell, azt hiszem rosszabb valamit nem látni, mint látni.

De nem tudom, nem vagyok biztos az álláspontomban.

Mindenesetre egy újságírónak néha félre kell tennie a személyes preferenciáit, szubjektív érzéseit, hogy helyet adjon valamiféle objektivitásnak, mondjuk a világ híreinek.

Úgyhogy a kedves olvasók elé tárom a nyolcadik évad nyilvánvalóan várva-várt, széthájpolt és körülrajongott és meglepő és brutális és sokkoló és minden eddigit túlszárnyaló előzetesét, még ha nekem ez az égvilágon semmit nem is mond.

Egyébként (szinte) mindenen lehet változtatni. Semmit sem érdemes túl gyorsan kész tényként elkönyvelni. Ha például holnap reggel elkezdeném nézni a Trónok Harcát, miért is ne, és egyfolytában nézném egy fia szünet nélkül, akkor 2 nap, 15 óra és 30 perc alatt a végére érnék. (Nem én számoltam ki, vannak erre szakosodott oldalak.)

Ez talán nem is olyan sok idő.

No, de nyilvánvalóan túl megterhelő lenne.

Úgyhogy inkább csak napi 6 órát vállalok a Trónok Harcából, és ha ezt tartani tudom, akkor már 11 nap múlva átalakulhatok azzá az emberré, aki a Trónok Harca minden percét látta. (De nem fogok.)

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.