1898. február 15-én a havannai kikötőben felrobbant a USS Maine amerikai hadihajó, és ez jó ürügyül szolgált a spanyol–amerikai háború kirobbantásához: a spanyol gyarmattartók elvonultak, jöttek az amerikaiak. Aztán jött Castro, most pedig a nyugati turisták. Hubert Sauper dokumentumfilmje nem oldja meg a robbanás-robbantás évszázados rejtélyét, nem is tekinti ezt a dolgának. Az osztrák filmes kamerája előtt havannai gyerekek adják elő a maguk szenvedélyes, a rendszer által formált történelemmagyarázatát, mígnem az egyik kislány visszakérdez: mi is a címe a filmnek, amit most csinálunk? Jó kis elfogulatlan gyerekpillanat ez, még jó pár hasonló következik. Arra a kérdésre azonban már nehezebb a válasz, hogy miféle film is, amit a külföldi kamerás ember csinál, aki nem rest a mozi születését is beleszőni Kuba múltjába. Szerencsére azért nem sokat szövöget, inkább csak követi havannai alanyait, akik olyan anyagi távolságra vannak az odalátogató turistáktól, mint egy Kádár-kori kisnyugdíjas az amerikai nagybácsitól. Nyugati turisták fényképezik a számukra egzotikus kubai nyomort, Sauper pedig a nyomort fényképező turistákat fényképezi, de közülük csak ő van tisztában a helyzet abszurditásával, ideértve a saját helyzetét is. Turista ő is, dokumentumfilmes igazolvánnyal: a hatalmas szivart csócsáló matrónát ő sem hagyhatja ki, de épp csak elsiet mellette, más a dolga: maréknyi gyereket és néhány felnőttet kísérget a kubai szocializmus romjai között. Nemrég a játékfilmesek is jártak erre, Laurent Cantet Havannai éjszakája remek kiegészítője Sauper lírai dokumentumfilmjének.
Az idén online megrendezett 17. Verzió Emberi jogi Dokumentumfilm Fesztivál programja ide kattintva érhető el, a film pedig itt.