Ezt érdemes lesz nézni: visszatér a Golden Globe-ra a műsorvezető, akitől reszketnek a sztárok

  • Szabó Ádám
  • 2019. december 1.

Mikrofilm

Jönnek a poénok, amelyek nagyobb felháborodást váltanak ki, mint tapsot vagy nevetést.

A Golden Globe történetének legnagyobb eredménye, hogy olyan sikeresen magukra aggatták „az Oscar előszobája” címkét, hogy azt azóta se lehet lemosni magukról.

Pedig a két elismerés elég távol áll egymástól: a Globe lényegében egy PR-esemény, ahol a Los Angelesben dolgozó külföldi tudósítókat tömörítő Hollywood Foreign Press Association ad át díjakat – a szervezetnek 93 tagja van, ők döntenek tehát arról, melyik a legjobb musical/vígjáték vagy épp a legjobb női főszereplő.

Az Oscarból szokás manapság gúnyt űzni,

az azonban mégis egy szakmai díj, amit a több mint 6 ezer tagból álló Akadémia ítél oda, s a processzusnak – a jelöléstől a szavazásig, majd a voksok összeszámolásáig – minden részlete szigorúan szabályozott.

Drew Barrymore (j) és Jennifer Lawrence amerikai színésznők a 71. alkalommal odaítélt Arany Glóbusz-díjak (Golden Globe) átadási ünnepségén

Drew Barrymore  és Jennifer Lawrence a 71. Golden Globe-on

Fotó: MTI/EPA/Paul Buck

Az egyik oldalon tehát ott áll a Návai Anikóval és társaival felálló, főképp puszi-interjúkban utazó újságíró csapat, a másikon meg George Lucas, Steven Spielberg és a szakma krémje, akik csoportokba tömörülve szavaznak a jelöltekre, majd a győztesekre. Épp ezért „az Oscar előszobája” sokkal inkább illene, mondjuk, a BAFTÁ-ra, de nekik nincs akkora marketingerejük.

Nem úgy a Golden Globe-nak, amelynek szervezői tesznek is azért, hogy a sztárok egyik kedvenc vörösszőnyeges eseménye legyen: a díjátadó légköre sokkal lazább, a meghívottaknak nem színházi székeken kell végigszenvedniük a 3+ órát, hanem asztaltársaságokban ülnek, és az ital is fogy rendesen.

Épp a gála nyitottsága miatt itt a műsorvezető is sokkal nagyobb teret kap – az Oscaron általában csak a nyitó monológ idején, illetve díjak között pár másodpercre tűnik fel a host. Ennek ellenére az Oscarnak akadtak legendás házigazdái: a producerek ma is könnyes szemmel emlegetik a showt 19-szer vezető Bob Hope-ot, vagy a 9-szeres host Billy Crystalt, ahogy sírógörcsöt kapnak még az emlékétől is annak, amikor 2011-ben Anne Hathaway és James Franco voltak a házigazdák (ezzel egyébként maga Hathaway is így van, aki mai napig bánja a haknit).

Talán nem véletlen, hogy a legutóbbi Oscar már házigazda nélkül pörgött – egyszerűen nincs, aki vállalná a fellépést. A Golden Globe kicsit más tészta – az első 66 átadónak mindössze egyszer, 1995-ben volt műsorvezetője, akkor mindjárt kettő is: John Larroquette és Janine Turner színészek. 2010-ben tértek át menetrendszerűen a műsorvezetős megoldásra, az akkor kiválasztott

Ricky Gervais tökéletes volt a feladatra,

épp ezért a következő két évben is őt választották. 2016-ban aztán ismét visszatért, és nemrég jött a hír, hogy jövőre ismét övé a feladat – immár ötödször. Gervais talán még nincs annyira elkoptatva, mint a napi esti talkshow-t vezető Jimmy Kimmel vagy Jimmy Fallon, másrészt nem ömlik úgy a csapból is, mint a Tina Fey–Amy Poehler komika-páros, akik már háromszor vezették a műsort.

Ricky Gervais egy 2007-es fellépésén

Ricky Gervais egy 2007-es fellépésén

Fotó: Wikipédia

Gervais alaposan rá is játszik arra, hogy ő nemcsak angol, de kívülálló is Hollywoodban: nem fél belerúgni a legnagyobb sztárokba, akik ott ülnek pár méterrel előtte. És nem csak Oscar-szintű, aranyos odamondogatásai vannak, melyek elsősorban a jelölt filmeket érintik: ő úgy poénkodik, mintha a Roast című beégetős stand-up egyik epizódjában lépne fel, simán előcibál bulvártörténéseket, vagy pár évvel azelőtti, borzalmas filmeket is.

Colin Farrellt például úgy konferálta fel hamiskás vigyorral, hogy elmondta, mennyire utálja a sztereotípiákat, főleg azokat, amelyek szerint az írek iszákos, káromkodó pokolfajzatok. A Szeretlek, Phillip Morris című Jim Carrey–Ewan McGregor filmről így beszélt: „Két heteroszexuális férfi azt teteti, hogy melegek. Pont az ellenkezője, amit néhány híres szcientológus csinál” – ez tipikusan az a poén volt, mely nagyobb felháborodást keltett a helyszínen, mint tapsot vagy nevetést.

A konferanszié Johnny Deppbe is beleszállt: elmondta róla, hogy egy éve még a világ legnagyobb sztárja volt, de Az utazó című film miatt karrierje úgy beleállt a földbe, hogy kénytelen volt vele dolgozni Gervais Life’s Too Short című vígjátéksorozatában. Majd mikor Depp színpadra lépett, bevitte neki a kegyelemdöfést: „Most komolyan, te magad láttad Az utazót?” – mire Depp zavartan hebegte, hogy nem. Mell Gibsonról csak annyit mondott egy pohár sörrel a kezében:

csak annyira szereti a piát, amennyire ő.

Mert Gervais úgy vezeti a műsort, hogy közben cseppet sem szégyenlősen, ám folyamatosan iszik – a műsor végére pedig az alkohol láthatóan meg is teszi a hatását. A komikust az angol Graham Norton Show-ban kérdezték arról, hogy ötödször is felkérték őt a Globe vezetésére. Gervais elmondta, hogy eddig sem izgulta túl a haknit, ezután sem fogja. „Ha én csinálom, azt mondok, amit csak szeretnék. Nem kell elpróbálnom. Ők pedig belementek ebbe.”

Azt azért bevallotta, hogy mielőtt színpadra lép, egyeztet egy ügyvéddel. Emiatt viszont még soha nem kellett visszafognia magát: „Ismerem a törvényt. Tudom mi az, amit még megúszhatok” – tette hozzá. Gervais egyébként a Golden Globe nélkül is egészen jól boldogul: a Netflixen fut After Life című sorozata, amelyben nemcsak szerepel, de ő az írója és a rendezője is – már be is rendelték belőle a második évadot.

És ott van persze A hivatal című komédiája, amelynek eredeti, angol változata is kulttá vált, de gigasikerré a Steve Carrell-féle amerikai feldolgozássá vált. A szitkom 6 éve véget ért, de még idén is rekordösszeget fizetett érte az NBC, hogy jövőre ne a Netflixen, hanem náluk fusson a show – ebből pedig az eredeti mű alkotójaként Gervais is rendesen részesül.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.