Az 1972-es müncheni olimpián a palesztin Fekete Szeptember terrorcsoport foglyul ejtette az izraeli olimpiai csapat több tagját, majd 11 embert mészároltak le – ez volt az első élőben közvetített túszdráma. A tragédiáról 50. évfordulóján ebben a cikkünkben emlékeztünk meg.
A történtekről már több film született, a legismertebb talán Steven Spielberg 2005-ös, öt Oscarra jelölt Münchenje, valamint Kevin Macdonald 1999-es, Oscar-díjas dokumentumfilmje, az Egy nap szeptemberben. A német Tim Fehlbaum alkotása annyiban hoz újdonságot, hogy az újságírók és tévések szemszögéből mutatja be a tragédiát. Az ABC sportközvetítésekért felelős stábjának müncheni központjában járunk, amikor az esti műszak lövések hangjára lesz figyelmes. A hír hamar körbeszalad: fegyveresek törtek be az olimpiai faluba. Nemsokára kiderül, hogy a palesztin Fekete Szeptember csoport tagjai a tettesek, akik túszul ejtették az izraeli olimpiai csapat több tagját és palesztin foglyok szabadon bocsátását követelik. A történteket szinte végig apró, szemcsés képernyőkön keresztül figyelhetjük, miközben szinte a tarkónkon érezzük az ABC Sports tévéseinek lélegzetét.
Fehlbaum a korhű díszletek és ruhák között feszült, szinte klausztrofób hangulatot teremt közeli képkivágásaival, egyfajta párhuzamot vonva a túszul ejtett sportolók és a hírverseny fogságába esett újságírók között. Nem sokkal később azonban már fordul a kocka: a tévések úgy irányítják kamerájukat az olimpiai falu épületeinek ablakaira, ahogy a fegyvereket szokás. A tévések persze azonnal ráhajtanak a szenzációra, megindul a verseny, ki tudja először lencsevégre kapni a palesztinokat vagy a túszokat – mígnem kiderül, hogy a terroristák maguk is élőben követik a közvetítést. Sőt, kimondottan azért választották az olimpiát, mert tudták, hogy így az egész világ tanúja lesz majd tettüknek. Az ABC szakemberei így hatalmas etikai dilemmával szembesülnek: mi a tévé feladata? Hű krónikásként követni az eseményeket és szolgálni a nézőket, mindegy mi történik? Vagy az a felelős magatartás, ha leállítják az adást, hiszen akár a túszok és a rendőrök életét is veszélybe sodorhatják?
A Szeptember 5 egyik nagy erénye az, amit több kritika inkább hibaként ró fel: nem megy bele az izraeli-palesztin konfliktusba, a sérelmekbe, hogy mi idézte elő a túszdrámát, vagy épp mi volt Izrael válasza rá. Szimplán, mindössze másfél órában kizárólag a tragikus kimenetelű eseményekre, illetve azok közvetítésére szorítkozik. Az persze jogos kérdés, jó-e a mozi időzítése épp most, amikor a Gázával kapcsolatos indulatok ismét elszabadulni látszanak, de ezért inkább a díjszezon okolható. A filmet korábban ugyanis Oscar-esélyesként emlegették, végül mindössze az eredeti forgatókönyvéért kapott jelölést. Pedig a korabeli felvételeket bravúrosan használó vágás, vagy épp a kiváló színészek (a stábot vezető Peter Sarsgaard, az ambíciózus, feltörekvő tévést alakító John Magaro, vagy épp a fordítóként közreműködő Leonie Benesch, aki már a tavalyi jelölt A tanári szobában is brillírozott) is elismerést érdemelnének.
A film nem folyik bele a főszereplők magánéletébe, nem tekinthetünk bele egyik újságíró rossz házasságába, gyereknevelési nehézségeibe vagy személyes traumáiba se, ahogy az manapság szokás, és nincs is ezekre szükség. A korabeli viszonyokat is inkább csak néhány újsághír vagy beszólás szemlélteti. Például hogy azért nem álltak rendőrök az olimpiai falu körül, mert huszonhét évvel a II. világháború lezárása után még mindig rossz érzést hagyott volna, ha német fegyveresek őrködtek volna emberek egy csoportja felett. Hasonló, nem tolakodó módon jelenik meg a tévések presztízsharca: a sportriportereket szinte azonnal le akarták váltani a központból, hiszen az események tapasztalt, „komoly” újságírókat igényeltek volna, de az ABC Sports stábja nem akarta kiengedni a kezéből a szenzációt.
Habár a müncheni dráma végkifejletét ma már mindenki ismeri – a túszejtők egy része és az összes sportoló meghalt a német rendőrség rosszul sikerült akciójának köszönhetően –, a film képes végig hihetetlenül izgalmas maradni. Az elmúlt két év egyik legnagyobb sikere, az Oppenheimer többek között azt mutatta be, hogy az emberiség miként alkotott egy olyan fegyvert, amit már képtelen kordában tartani. A Szeptember 5-ben ugyanez a fegyver a média (egykor tévé, ma már inkább a közösségi média, a Tiktok és az egyéb appok), amely azért született meg, hogy összekösse az embereket, vagy épp demokratizálja az információhoz jutást – ma már azonban a legszörnyűbb események gyújtózsinórjává változott.
A film február 20-tól látható a magyar mozikban, forgalmazza a UIP-Duna Film.
