Filmstúdiók is bojkottálják Oroszországot, nem fogják ott bemutatni a filmjeiket

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. március 1.

Mikrofilm

Az oroszországi mozik nem játszhatják a nagy stúdiók új filmjeit. 

Több nagy hollywoodi stúdió, köztük a Disney, a Warner Bros. és a Sony is leállította hétfőn új produkcióinak oroszországi forgalmazását az Ukrajna ellen indított orosz invázió miatt – számoltak be róla hollywoodi filmes hírportálok.

A hollywoodi stúdiók közül a Variety.com cikke szerint elsőként a Disney jelentette be, hogy lemondja összes új produkciója oroszországi forgalmazását, köztük a Pixar stúdióban készült animációja, a Pirula Panda bemutatását, amelyet március 10-től játszottak volna az oroszországi mozik.

A stúdió döntését közleményében az Ukrajnát lerohanó indokolatlan invázióval és az ennek nyomán kialakult menekültválsággal indokolta. Hozzátették: civil partnereikkel a menekülteknek nyújtott sürgős segítség és egyéb humanitárius támogatás biztosításán dolgoznak.

A WarnerMedia közleményében úgy fogalmazott, hogy az ukrajnai humanitárius válság fényében egylőre nem forgalmazza Oroszországban a Warner Bros. stúdióban készült Batman című filmjét, amelyet péntektől játszottak volna az orosz mozikban. Mint hozzáfűzték: figyelemmel kísérik a helyzetet, reménykednek a tragédia gyors és békés megoldásában – írta meg a Variety.com.

A Sony Pictures szintén hétfőn jelentette be, hogy az Ukrajnában zajló harcok és az ennek következtében a térségben kialakult bizonytalanság és humanitárius váláság miatt mások mellet a Morbius című Marvel-produkciója forgalmazásának felfüggesztését tervezi Oroszországban.

Az öt nagy hollywoodi stúdiót és a Netflix streamingszolgáltatót képviselő amerikai Mozgókép Egyesület (MPA) közleményében leszögezte, hogy "az MPA a nemzetközi közösséggel együtt kiáll a jogállamiság fenntartása mellett, és elítéli Oroszország ukrajnai invázióját". A tagvállalatok nevében támogatásukról biztosították Ukrajna kreatív közösségének tagjait, "akik – mint minden ember – megérdemlik, hogy békében éljenek és dolgozzanak" – idézte a Variety.com cikke.

További híreink az ukrajnai háborúról itt! 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot! 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.