Az Eufória a Trónok harca nyomában a nézettségi versenyben

  • narancs.hu
  • 2022. március 3.

Mikrofilm

A Zendaya nevével fémjelzett tinidráma az HBO második legnézettebb műsora 2004 óta.

Három éve ért véget a Trónok harca, az elmúlt évek legsikeresebb sorozata – igaz, búcsúja nem volt túl szép. A csúnya befejezés ellenére azonban azóta is mindenki a Khaleesi és társainak utódját keresi: maga az HBO már egy rakás előzményműsort bejelentett, majd van, amit még a bemutató előtt elkaszált; míg az Amazon A Gyűrűk Urát támasztja fel.

Nagyon úgy tűnik azonban, hogy ma már más szelek fújnak, és középkori fantasy-csaták helyett a tinédzserdráma és a drogoktól fűtött tiniszerelem hódít a nézők között. A pubertárskor nehézségei egy csomó műsorban előkerülnek a Szexoktatástól kezdve az X generációig. A legsikeresebb azonban kétségtelenül az Eufória, amelynek második felvonása most fejeződött be az HBO-n. A cég közleménye szerint ugyanis ez vált a csatorna második legnézettebb műsorává 2004 óta. Az első nyilvánvalóan a Trónok harca, azt azonban nem magyarázták, miért épp 2004 számít vízválasztónak.

Az Eufória évadzáróját az HBO-n és az HBO Maxon 6,6 millió néző követte, míg a második évad epizódjainak átlagnézettsége átlépte a 16 milliót. Ez még így is jelentősen elmaradt a Trónok harca 46 milliós számától, de ma, a megszámlálhatatlan streamingplatformok és csatornák korában azért kiemelkedőnek számít. Az pedig különösen jó eredmény, hogy a február 13-i Super Bowl idején vetített epizódja az évad legnézettebbje volt. Mint ismert, az amerikaifutball-döntő rendszeresen az egész év legkiemelkedőbb tévés programja. A sorozat emellett még egy elismeréssel dicsekedhet: 34 millió bejegyzésével az évtized legtöbbet twittelt műsorává vált.

A sorozat egy csapatnyi középiskolás életét mutatja be; olyan témákkal foglalkozik mint a szerelem, a drogok, az erőszak vagy a szexuális visszaélések. Főszereplője, Zendaya Disney-sorozatokkal kezdte karrierjét, majd énekesnőként is sikeressé vált, mielőtt filmsztár lett: feltűnt A legnagyobb showmanben, ő alakítja Pókember szerelmét a szuperhős legújabb kalandjaiban, de játszott a Dűnében és a Malcolm és Marie-ben is.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.