Több Oscar-kategóriát nem közvetít a tévé, köztük a magyar jelöltét sem

Mikrofilm

Ha Sipos Zsuzsanna nyer, várhatóan utóbb adják majd le köszönőbeszédét.

Nyolc kategória díjait nem az élőben közvetített ceremónián adják majd át a március 28-i Oscar-gálán, hanem még a show kezdete előtt. A tervek szerint az alábbi díjakról maradhatunk le: rövid dokumentumfilm, vágás, smink, filmzene, látványtervezés, animációs rövidfilm, rövidfilm, hang. Az ezekben győztesek nevét a tévéműsor során teszik közzé, valamint azt tervezik, hogy köszönőbeszédeiket is bejátsszák majd.

Tipikusan a szakmát érintő, a közönség számára kevésbé vonzó kategóriákról van szó – a közkeletű vélekedés szerint ezek miatt olyan maratoni hosszúságú, vagy épp senkit sem érdeklő a díjátadó közvetítése. Minket, magyarokat azért is érinthet érzékenyebben a döntés, mert így az egyetlen hazai érdekeltségű, a látványtervezés kategóriában a Dűne miatt jelölt Sipos Zsuzsanna esetleges győzelmét sem láthatnánk. A legutóbbi magyar Oscart szintén az egyik elmeszelt kategóriában, a rövidfilmeknél osztották ki: 2017-ben Deák Kristóf Mindenki című kisfilmje győzött.

A döntés hátterében egyértelműen az az igyekezet áll, hogy megállítsák a díjátadó nézettségének folyamatos zuhanását, és megpróbálják ismét vonzóvá tenni a műsort a nézők számára. Nemrég bejelentették, hogy a legnépszerűbb film is díjat kap majd, melyre a Twitteren lehet szavazni – ez a változtatás szintén ezt a célt szorgalmazza. Az elismerést odaítélő Akadémia elnöke, David Rubin nyílt levelében azt írta: mivel a ceremónia egy élő televíziós műsor, muszáj kiszolgálniuk a nézőket is, és fontos az ő szórakoztatásuk. Épp ezért a közvetítés számtalan komikus-betétet, zenei számot, filmklipet és mozis megemlékezést fog majd tartalmazni. A show tehát ugyanúgy három órás marad, és a tavalyi, balul elsült változtatással ellentétben ismét a Legjobb film díjával fejeződik majd be.

Az elnök igyekezett hangsúlyozni, hogy a változtatás ellenére mindegyik kategória ugyanolyan fontosnak számít– a filmes szakma azonban felháborodott a döntésen, szerintük az Akadémia ezzel megkülönböztette az elsőosztályú, tévében közvetített kategóriákat, a másodosztályú, nem közvetített elismerésektől. „Dühös vagyok. Mindez azt mutatja, hogy nem tisztelik ezeket a szakmákat. Úgy hangzik, mintha nem a filmkészítés kreatív tagjai lennénk, hanem kosárkötők” – fogalmazott az Akadémia hang-ágazatának egyik tagja, aki elmondta: egyelőre gondolkodnak azon, hogyan adjanak hangot a nemtetszésüknek; még az is lehet, hogy többen kilépnek a szervezetből, vagy nem jelennek meg a ceremónián.

Nem ez az első alkalom, amikor az Akadémia a kategóriák priorizálásával igyekszik megreformálni a díjátadót: 2019-ben a fényképezés, vágás, smink és rövidfilm díjakat is ki akarták hagyni a közvetítésből, ám a felháborodás hatására letettek a tervről. Idén vélhetően azért próbálkoznak meg ismét a dologgal, mert a tavalyi, koronavírus sújtotta közvetítés minden várakozást alulmúló nézettséget hozott: hiába álmodott meg Steven Soderbergh egy emberközelibb, intimebb átadót, a közvetítés az év 100 legnézettebb műsora közé sem fért be.

Az Oscar évek óta válságban van úgy a díjazottakat, mint a tévés közvetítést illetően. Ahogy az idei jelöltlistát elemző cikkünkben is írtuk, előbbi problémát úgy igyekszik orvosolni az Akadémia, hogy tagságukat fiatalokkal, nőkkel és etnikumba tartozókkal bővítették, az elismerést pedig egyre inkább kinyitották a nem angol nyelvű filmek felé is – ennek volt köszönhető az Élősködők sikere, vagy a Vezess helyettem mostani jelölései. A nézettség csökkenésére viszont egyelőre nincs ilyen receptjük – sőt, előbbi döntés éppen hogy tovább gyorsíthatja ezt a folyamatot: ha a legújabb Pókember helyett egy háromórás japán filmért kell izgulni, az nyilván még kevesebb embert érdekel majd a képernyők előtt.

Tévés szempontból teljesen érthető, hogy szívesebben közvetítik, amint világsztárok saját magukat díjazzák, vagy éppen egymással viccelődnek és dalolnak – ezek a sztárok azonban valóban csak a filmes szakma jéghegyének tetejét jelentik. Számos rendező kezdte karrierjét rövidfilmekkel, azzal azonban, hogy ezeket a kategóriákat a másodvonalba száműzik, nyilván a vonzerejük is csökken. A smink, a látványtervezés vagy a hang a nagyközönség számára kevésbé ismert szakmák, ám ezek szakemberei a rendezővel, operatőrrel és látványeffektekért felelősökkel együtt dolgozva közösen hozzák létre azt a filmélményt, amiért például a már emlegetett Pókember olyan hatásos moziélmény tud lenni. Ráadásul a hangot illetően az Akadémia már így is behódolt a közakaratnak: 2021 előtt külön díj járt a hangvágásért és hangkeverésért – mivel azonban a nézők többsége nem tudott különbséget tenni a kettő között, összevonták ezeket a Legjobb hang kategóriába. Ami a filmzene kategóriát illeti, az idei jelöltek között ott van például Hans Zimmer (Dűne) is, aki a világ egyik legismertebb komponistájának számít, de az immár negyedik jelölését begyűjtő Alberto Iglesias (Párhuzamos anyák) szerzeményei is nagy népszerűségnek örvendenek. A vágás kategória inkább akkor kelt feltűnést, amikor egy feltűnően rossz, vagy épp rosszul vágott filmet ismernek el, mint például 2019-ben a Bohém rapszódia esetében. Pedig a Legjobb vágás kategóriában kapott jelölés a Legjobb film győztesének egyik legbiztosabb előrejelzője: 1934 óta mindössze 10 alkalommal fordult elő, hogy olyan film kapta a fődíjat, amit nem jelöltek itt – ebből egy a 2014-es Birdman volt, amelynek egyik truvája épp az, hogy látszólag nincsenek benne vágások.

Ugyanakkor az Indiewire újságírója szerint érdemes egy esélyt adni a változásnak is – ha ugyanis az Oscar az Akadémia közel tízezer tagja helyett valóban tévénézők millióinak kedvében akar járni, akkor szükség van ezekre az intézkedésekre. Abban mindenképpen igaza van, hogy maga a díjátadó az elmúlt években csak azok számára jelentett szórakozást, akik a szakma tagjaként vagy fanatikusként valamennyi kategória legtöbb jelöltjét látták és ismerték – egy átlagnézőnek a show hosszú és fárasztó volt. Most, hogy végre ismét lesznek házigazdák – mindjárt három is – és lesz idő a vicces és zenés betétekre, talán ismét szórakoztatóvá válhat a műsor. Minden ugyanis valóban nem fér bele: a háromórás ceremónia során 24 díjat kellett eddig átadni, nem beszélve az olyan kötelező elemekről, mint az elhunytakról szóló megemlékezés – ebbe nemhogy műsorszámok, de normális köszönőbeszédek is alig fértek bele. A mostani változtatást azonban a filmes szakma is csak akkor fogja akár hosszabb távon is elfogadni, ha a show ennek köszönhetően valóban friss és üde lesz és a nézettségi mutatók is javulnak.

Figyelmébe ajánljuk