Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF)

Határkeresők

Mikrofilm

Leszbikus anyák, bocsánatot kérő gyilkosok, a mennyországba beszívva-bemargaritázva igyekvő floridai nyugdíjasok. Megnéztünk pár filmet az idei BIDF programjából.

„Azért szeretnék a szemébe nézni, hogy lássam, tényleg sajnálja-e”, mondja Ulla, a finn nő, aki már 11 éve gyászolja lányát, és találkozni fog gyilkosával a börtönben. A találkozót, a tekintetek párbeszédét osztott képernyőn látjuk, a néző minden pillanatban dönthet: a gyászoló anyát vagy a bűnbánó gyilkost nézi. Ennyi döntési lehetőségük sincs azoknak az online csevegő 12 éves lányoknak, akik ártatlanul néznek webkamerájukba, de meztelen férfitesteket kénytelenek látni képernyőjükön. Ártatlanság sugárzik a bukaresti természeti vadonban felnőtt gyerekekből is, akiket a szociális ellátórendszer akaratuk ellenére kényszerített lakhatási programba: „a gyerekeim az enyémek, ha akarnám, meg is ölhetném őket”, érvel a családfő a gyámügyeseknek. Az öregek az ártatlanság legcsekélyebb jele nélkül is boldogok a floridai nyugdíjas „Disneylandben”. Vagy csak így nyomják el magukban a kérdést: úgy éltem le az élete­met, ahogy akartam?

Csapda zaklatóknak

A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált anno azzal a céllal indították, hogy a kreatív dokumentumfilm műfaját megismertessék a magyar közönséggel. Az idén online térbe kényszerült fesztiválon külön versenyeztetnek diákmunkákat, és négy szekcióban – a kelleténél emelkedettebb módon ezek A Szeretet Birodalma, A Gonosz Birodalma, A Remény Birodalma, A Megbocsátás Birodalma nevet kapták – mintegy 30 filmet a világ minden tájáról, tematikai megkötés nélkül. A francia Kislány vagyok például a fiúnak született, de lányként élő, 7 éves Sasháról szól, A festőművész és a tolvaj pedig egy művész és egy őt megrabló tolvaj barátságát dolgozza fel. A fesztivál legprovokatívabb filmje minden bizonnyal mégis a cseh Csapda a neten – a rendezőpáros Vít Klusák és Barbora Chalupová a gyerekek online szexuális zaklatásához és kizsákmányolásához férkőztek közel egy hideglelős ötlet révén: három fiatal színésznőt 12 éves lánynak öltöztettek, egy filmstúdióban berendezték díszletszobájukat, és közösségi médiafelületeken hamis profilt készítettek, hogy aztán élesítés után azonnal elkezdjenek bejelentkezni a „gyerekekhez” a valódi szexuális ragadozók, zaklatók, bűnözők, több százan. Klusákék digitálisan elmaszkírozták a férfiak arcát, akiknek persze fogalmuk sincs arról, hogy felveszik őket, így közvetlen közelről láthatjuk gyomorforgató nyomulásukat, ahogy meztelen képeket igyekeznek kizsarolni áldozataiktól. A vállalkozás maga sem mentes etikai problémáktól és stilisztikai döccenésektől, de a készítők bátorsága és következetessége célt ér, amennyiben megnyitja az utat az online gyermekvédelemről szóló társadalmi diskurzus előtt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.