Itt a nyár, nézzen remek dokukat a tetőteraszon!

  • narancs.hu
  • 2023. június 17.

Mikrofilm

Szabadságról, nemzetről, múltról és jövőről szóló, kiváló dokuk a város felett a CEU Rooftop Cinema vetítésein.

„A Rooftop Cinema elindításával a CEU célja, hogy rendszeres, nyilvános vetítéseket tartsanak a filmkedvelő közönség számára egy-egy meghatározott tematika mentén. Ezeken az alkalmakon a Nádor utcai tetőterasz megnyílik bárki számára, aki a vetített filmek, a tágabb téma vagy egyszerűen csak a különleges helyszín iránt érdeklődik” – szól a CEU és a Verzió Filmfesztivál közleménye a 2023 júniusában útnak induló eseménysorozatról.

A város feletti vetítéseken ráadásul az elmúlt évek legjobb dokumentumfilmjeiből válogattak a szervezők. A nyitófilm például Trencsényi Klára Emlékek őrei című alkotása lesz: ebben a rendező többek között fogadott nagymamájának történetén keresztül fedezi fel saját kelet-európai identitását és ad képet arról, hogyan éltek együtt egykor boldogan a muszlimok, hinduk, zsidók és keresztények – és mi maradt ebből mára.

A vetítés 2023. június 22-én 20:30-tól kezdődik a CEU Nádor utcai tetőteraszán (CEU, 1051 Budapest, Nádor u. 15., 7. emelet), eső esetén az Auditorium B-ben.

A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött, ami ezen a linken érhető el.

Június 28-án a Hogyan lettem partizánnal folytatódik a program. A film a második világháború egy keveset tárgyalt témáját, a roma partizánok csoportját mutatja be.

Július 13- án a Bábákat tűzik műsorra, amely a világ egyik legkiszolgáltatottabb és legsanyarúbb sorsú népcsoportjával, a rohingyákkal foglalkozik. A július 27-i film a Transznisztra, melynek fókuszában egy fiatalokból álló, különös társaság áll, akik mintha a társadalom szövetén kívül rekedtek volna – de a szocialista múlt és az ijesztő jövő őket is megérinti. Augusztus 10-én Kőrösi Máté Dívák című dokuja lesz porondon, az elmúlt évek egyik legjobb felnövéstörténete, melyet az év legjobb filmjei közé is beválogattunk.

A zárófilm augusztus 24-én a Mindent bele! lesz: ebben Debbie Lum humorral és együttérzéssel mutatja be azt az elképesztő versenyfutást, amelyben az amerikai diákok vesznek részt a továbbtanulásért folyó harcban.

További információ az eseményről itt olvasható.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk