Újabb díjat nyert Buda Flóra Anna filmje

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. június 17.

Mikrofilm

Magyar duó, Mákó Rozi és Mákó Mári nyerte el a legjobb rövidfilmzenének járó díjat az Annecyi Nemzetközi Animációs Fesztiválon.

 

A 27 című magyar-francia koprodukcióban készült animációs kisfilm nyerte el a legjobb rövidfilmzenének járó díjat pénteken az Annecyi Nemzetközi Animációs Fesztiválon. A Buda Flóra Anna rendezésében készült alkotás zenéjét Mákó Rozi és Mákó Mári duója, a COMMITTEE komponálta. A díjat a film rendezője vette át a világ egyik legjelentősebb animációs filmes mustráján a francia alpesi városban.

Buda Flóra Anna az MTI-nek elmondta:

nagyon büszke a Mákó testvérekre, és nagyon örül, hogy a 27 megkapta ezt a díjat, mert régóta szeretné, hogy a duó zenéjét felfedezze a nagyközönség is.

A Mákó testvérekkel való együttműködésről a rendező elárulta, hogy először a COMMITEE formáció legújabb albumáról választott ki két számot a kisfilmjéhez, majd kapott a duótól egy régebbi improvizációs felvételt is, amely tökéletesen működött a film első képkockáival.

„Meg se kellett vágni. Ez az improvizáció az én filmemhez készült, csak éppen évekkel ezelőtt. Olyan varázslatos volt. Mint amikor az ember érzi, hogy ez az igazi” – tette hozzá. Azt is elmondta, hogy a duót a testvérükön, Mákó Borin keresztül ismerte meg, aki a kollégája, animációs filmekkel foglalkozik, és festőként ő is dolgozott a 27 című filmben.

Az animációs kisfilm a francia Miyu és a magyar Boddah cég gyártásában készült, a producerei Emmanuel-Alain Raynal és Pierre Baussaron, valamint Osváth Gábor és Lukács Péter Benjámin, utóbbi a film hangmérnöke is. Ahogy arról korábban írtunk róla, a Káel Csaba vezette Nemzeti Filmintézet háromszor is visszadobta és végül nem támogatta a filmtervet. Alaposan benézték. A 27 című rövidfilm májusban a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a rövidfilmek versenyében elnyerte az Arany Pálmát, tíz nappal ezelőtt pedig a budapesti 11. Friss Hús fesztiválon megkapta a legjobb magyar animációs filmnek járó elismerést.

 

A június 11. és 17. között megrendezett nagyszabású franciaországi animációs fesztiválra, az Annecyire idén rekordszámú magyar alkotás kapott meghívást. Gauder Áron Kojot négy lelke című filmje a fő versenyprogramban indul az Annecy Kristályért, a 27 a rövidfilmek hivatalos versenyében szerepel. A Contrechamp elnevezésű versenyben Magyarországot a Kecskemétfilm gyártásában készült, Arany János elbeszélő költeményét feldolgozó Toldi mozifilm képviseli, Jankovics Marcell utolsó alkotása, amelynek társrendezője Csákovics Lajos. Ugyanebben a szekcióban versenyez a Műanyag égbolt című, magyar-szlovák koprodukcióban készült animációs sci-fi, Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta rendezésében, valamint a Tomi, Polli és a Ház Szelleme című cseh-szlovák-magyar koprodukció, amelynek rendezője Filip Posivac cseh rendező. A legjobb filmeknek járó díjakat szombat este adják át Annecyban.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.