Itt van újra Obi-Wan Kenobi, vigyázó szemeit Luke Skywalkerre vetve

  • narancs.hu
  • 2022. március 10.

Mikrofilm

Megérkezett az új Star Wars-sorozat első előzetese.

Habár a Skywalker korával 2019-ben befejeződő harmadik trilógia nagyobbrészt csalódást okozott a stúdiónak és a rajongóknak is, a Star Wars-univerzum a tévéképernyőkön visszaszerezte a becsületét: a The Mandalorian és a The Book of Boba Fett sikere után hamarosan érkezik a következő sorozat, az Obi-Wan Kenobi, főszerepben Ewan McGregorral.

A színész még egy tavalyi interjúban jelentette ki: az új show nem olyan lesz, mint az előzményfilmek, inkább a fenti sorozatokra hajaz majd. McGregor azon kevesek közé tartozik, akit az utólag borzalmasnak bélyegezett mozik ellenére a rajongók megőriztek a kegyeikben: a Jar Jar Binkset alakító Ahmed Best 20 évvel a Baljós árnyak után sem heverte ki a gyűlöletet és megrázkódtatást, de Hayden Christensen sem tud szabadulni a felemás felnőtt Anakin árnyától. A sorozatban most ismét magára ölti Darth Vader szerepét.

Az új sorozat egy évtizeddel A Sithek bosszúja után játszódik. „A harcnak vége” – hangzik el a McGregor alakította jedimester narrációjában. A kedvcsináló előzetes szerint Obi-Wan épp a Tatooine-on kóborol, ahol távolról figyeli a fiatal Luke Skywalkert. Visszatér Joel Engerton is Owen bácsi, azaz itt inkább a fiatal Owen Lars szerepében. A 2002-es A klónok támadása Edgerton egyik első hollywoodi szerepe volt, időközben azonban nevét és arcát is megismerhette a világ: játszott az Animal Kingdom – A rettegés birodalmában, a Warrior – A végső menetben, A Nagy Gatsbyben, vagy épp A föld alatti vasút című tavalyi sorozatban, valamint Az ajándék vagy az Eltörölt fiú révén rendezőként is sikerrel bemutatkozott. Az előzetesben megjelenik egy új főgonosz is: ő a Moses Ingram által alakított Reva. Darth Vaderről azonban egyelőre semmi hír – talán majd a következő előzetesben.

Az Obi-Wan Kenobi május 25-én debütál a Disney Pluson. A streamingplatform várhatóan nyártól érkezik Magyarországra.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.