Jó nagy lökést ad Warner Bros. a streamelésnek

  • narancs.hu-MTI
  • 2020. december 4.

Mikrofilm

A stúdió egyszerre tervezi kihozni a jövő évi új filmjeit moziban és streamingplatformon is.

A Warner Bros. filmstúdió bejelentette, hogy új filmjeit, köztük a Dűnét és a Mátrix 4-et jövőre egyidejűleg mutatja be az amerikai mozikban és az HBO Max streamingszolgáltatásán.

A hollywoodi stúdió már korábban közölte, hogy a Wonder Woman 1984 című képregényfilmjét karácsonykor a mozikban és az HBO Maxon is megnézheti a közönség - emlékeztetett rá a BBC News.

 Az HBO Max jelenleg Európában még nem érhető el, dea cég bejelentése szerint a HBO európai streamingszolgáltatásait 2021 második félévében elkezdik átállítani a jelenleg elérhető HBO GO szolgáltatásról az HBO Max szolgáltatásra.

A Warner Bros. lépése azért érdekes, mert a koronavírus előtt hagyományosan a mozifilmeket először több hónapig csak a filmszínházak forgalmazzák, s csak ezt követően teszik őket elérhetővé más platformokon.

A világjárvány miatt azonban nagyon sok mozi zárva tart, s ez nagy érvágás a filmstúdióknak is. Ann Sarnoff, a WarnerMedia Studios elnök vezérigazgatója a döntést azzal magyarázta, hogy a pandémia miatt kreatív megoldásokat kellett találniuk. "Senki sem szeretné náluk jobban ismét a filmvásznon látni a filmeket" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy tisztában vannak azzal, hogy milyen fontos a filmek mozis bemutatása, de a jelenlegi helyeztben meg kell találniuk az egyensúlyt, hiszen valószínű, hogy a legtöbb amerikai mozi még jövőre is csak csökkentett kapacitással tud majd működni.

Az ilyen döntések azonban tovább nehezíthetik a mozik helyzetét, erre utal, hogy például amikor tavasszal az Universal stúdió bejelentette, hogy új megjelenéseit egyidejűleg hozza forgalomba a mozikban és online, akkor a legnagyobb mozilánc, az AMC minden Universal-filmet kitiltott a filmszínházaiból. (Aztán sikerült megállapodniuk: eszerint 17 nap mozis forgalmazás után a Universal filmjei bekerülhetnek a digitális szolgáltatásba.)

Sarnoff azonban hangsúlyozza, hogy ez "kivételes, egyéves terv", amivel szerinte a filmek szerelmesei és a mozisok is jól járnak.

Tegyük hozzá azt is, hogy a tavasszal indult HBO Max is jól jár majd, amelyet nem titkoltan a Netflix konkurensének szántak. A Warner Bros. ugyanis jövőre 17 film bemutatására készül, ezek közt van a Mátrix 4 és a Dűne új feldolgozása is.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.