Kate Winslet filmet rendez a Netflixnek

  • narancs.hu
  • 2025. február 17.

Mikrofilm

A forgatókönyvet a színésznő fia írta, a forgatás még az idén elkezdődik. 

Goodbye June című kortárs családi drámájával debütálhat rendezőként Kate Winslet. A színésznő 2009-ben, hatodik jelölését beváltva vált Oscar-díjassá A felolvasó című drámáért, azóta egyszer jelölték (Steve Jobs), de így se mondhatjuk, hogy eltűnt a szemünk előtt: ő játszotta a főszerepet a kiváló Easttowni rejtélyek című minisorozatban, szerepelt az Avatar: A víz útjában és a tavalyi A rezsim című szatírában is. Idén ismét díjközelbe került a Lee című filmért, amelyben a világhírű modellt és háborús tudósítót, Lee Millert alakította – ezért többek között BAFTA-ra, és Golden Globe-ra is jelölték.

A Lee-ben azonban nem csak főszerepet játszott, de ő volt a producer is, azaz van már tapasztalata a kamera mögötti munkában is. Rendezői bemutatkozásában szintén feltűnik majd színészként Toni Collette, Johnny Flynn, Andrea Riseborough, Timothy Spall és Helen Mirren mellett – ez alapján igazi nagyágyúkat sikerült megnyernie a projekthez.

A film forgatókönyvét Kate Winslet Sam Mendesszel közös 21 éves fia, Joe Anders írta, aki korábban színészként is feltűnt több filmben is. A sztoriról egyelőre nem sokat tudni, mindössze annyit, hogy napjaink Angliájában játszódik majd, és egy csapat testvért mutat be, akik valamilyen váratlan esemény miatt ismét kénytelenek összejönni. A forgatás a tervek szerint még idén elkezdődik, a mozi pedig a Netflixen lesz majd elérhető.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.