75 éves a Sose halunk meg, a Csocsó, a Szamba, a Világszám sztárja, Koltai Róbert

  • narancs.hu
  • 2018. december 16.

Mikrofilm

"Engem a közönség szeretete tart fiatalon, életben, forrón. És ezt nem lehet elvenni."

75 éves lett Koltai Róbert, az ország egyik legnépszerűbb és legfoglalkoztatottabb színésze. Nem kell bemutatni, hiszen filmből és színházból is ismert. Nem lehet feledni az Indul a bakterház, a Csapd le csacsi!, vagy például a Hyppolitban nyújtott alakításaiért, a Sose halunk meg rendezéséért, ahogy a szerencsésebbek még a kaposvári Csiky Gergely Színház hőskorában, vagy később a József Attila Színházban is számtalan szerepben emlékezhetnek rá.

Népszerű szereplője volt a kabaréknak (amíg voltak), legendássá vált az általa megteremtett Illetékes elvtárs figurája.

Koltai filmrendezőként is sikeres és ismert, drámai, de humoros filmjeiben ő maga is szerepel, legtöbbször olyan egyszerű, hétköznapi történeteket ad tovább, ami vele, vagy hozzá közel álló emberekkel esett meg. A Sose halunk meg mellett az ő nevéhez kötődik a Szamba, A miniszter félrelép, a Csocsó, avagy éljen május 1-je!, a Világszám!, a Megy a gőzös vagy a Magic Boys.

Koltai Róbertet legutóbbi vele készült interjúnkkal köszöntjük.

„Talán többet tudok az életről" - Interjú Koltai Róberttel

A Napló-szilánkok önálló estje után újabb Móricz-ősbemutatót jegyez Koltai Róbert, ezúttal a Thália Színházban. A Jelenetek 2 házasságból sajtótájékoztatóján az író unokája, Kolos Réka a móriczi életmű felélesztőjeként köszöntötte a hetvenedik születésnapját ünneplő színész- rendezőt. A Móricz-adaptációban Koltai Gubás Gabival alakítja az idősebb házaspárt, Egri Bálint és Sztarenki Dóra pedig a fiatalokat.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.