magyarnarancs.hu: A Móricz-örököstől elismerő szavakat kapott ajándékba.
Koltai Róbert: Álomszerűen szép ajándék, és ha még hozzátesszük, hogy Molnár Piroska kiváló kolléganőm, hajdani főiskolai osztálytársam egyszer csak megjelent a tortával! Annál több nem kell, mint amit Kolos Réka írt nekem: „Kedves hetvenéves örökifjú, mindannyiunk kedves Robija! Születésnapod alkalmából szeretettel, örömmel adom át a kicsi könyvet, óriás barátod (mármint Móricz Zsigmond – a szerk.) aláírásával. Tekintsük úgy, hogy helyette, követeként teszem, köszöneteként a felélesztéséért, a Naplóba rejtett gyónás feloldásáért. Szeretettel, barátsággal gratulálok: az együttműködő unoka.”
magyarnarancs.hu: Hogyan találkozott Móricz Zsigmond naplójával?
KR: B. Török Fruzsina, aki Bécsben végzett fuvolatanszakon, és egyéb okokból nem a saját szakmájával foglalkozik, elkezdett nagy riportokat készíteni különböző művészeti ágakhoz tartozó művészekkel. Miközben velem készített interjút, felhívott, hogy szerinte nagyon alkalmas lennék Móricz naplóját színészként, rendezőként valamilyen színházi formába ültetni. Amikor átküldte az általa színpadra szánt anyagot az ezeroldalas naplóból, nem tudtam letenni. Annyira izgalmas és feszes volt, egyszerre humoros és gyilkos. Utána elkezdtünk együtt is dolgozni rajta. A történet Móricz házasságának katasztrofális részét taglalja, amikor beleszeretett Simonyi Máriába, és a felesége öngyilkos lett. Nem szoktuk meg Móricztól, hogy önironikusan ír magáról, a szerelmeiről. Főleg azért lehet rajta sírni és nevetni, mert kendőzetlenül levetkőzik. Akkor jött az ötlet, hogy felkértem pár színész barátomat, hogy hangilag is szerepeljenek benne. Molnár Piroska hatalmas főszerepet csinált Jankából. És egyszer csak elkezdtem magam otthonosan érezni, mint egy jó színdarabon belül. A nyolcvanadik felé közeledik a Napló-szilánkok. (Kritikánk az előadásról itt olvasható.)
| ||
magyarnarancs.hu: Az érintettség, a színészi levetkőzés mintha egy új Koltai Róbertet mutatna, aki az utóbbi években az elit kultúra által lebecsült műfajokban brillírozik a József Attila Színházban, a Karinthy Színpadon, a Körúti Színházban. Más irányt vett a százas sikerszériákat megélt vígjátéki és kabarészerepeihez képest?
KR: A Balfácánt vacsorára című előadást tizenhét éve játsszuk. A miniszter félrelép is közel négyszáz előadást élt meg, pótszékes telt házakkal ment. Csak azért maradt abba, mert Fehér Anna kisbabát szült. A Balfácánon bepisil a nevetéstől a közönség. Ha nem olyan drámaian játszanánk a hülyéket, akkor kutyakomédia lenne. Pontosan annyi dráma van benne, mint komédia. Kaposváron nemcsak a Marat halálára jöttek különvonatok, hanem a vígjátékokra is. Budapesten pedig tizenhét év is kevés volt, hogy az ítéletmondó szakmából bárki is megnézze. Én nem változtam meg, ugyanazt az énemet hozom. Ugyanúgy játszom a Balfácánban, mint Az ügynök halálában vagy a Móriczban.
magyarnarancs.hu: A szakmai barátságok is kárát látták, hogy annak idején sértődéssel jött el Kaposvárról?
KR: Szerettem volna elkísérni a Sose halunk meg című filmemet a hazai közönségtalálkozókra, emiatt vesztünk össze a színházzal. Nem gondoltam, hogy a világot is bejárom vele. Keresztet vetettek rám, amikor elkezdtem játszani a József Attilában meg mindenfelé. Közben születtek szívhez szóló, szép filmek, amikre az igazi irigyek a filmszakmán belül legyintettek. Az amerikai lapok fantasztikus dicséreteket írtak, itthon meg csak egy nagy vállveregetés jutott még a Sose halunk megnek is. Eddig összesen kétmillió-háromszázezer mozinézőt produkáltak a filmjeim.
magyarnarancs.hu: Self made manként ugrott bele a filmkészítésbe. Mi adott erőt ahhoz, hogy belekezdjen?
KR: Mindenekelőtt a bizalom volt a lényeg. Amikor a Gyuszi bácsi-féle történet született, megmutattam Lukáts Andor barátomnak. Ő vitt be Simó Sándorhoz. Letettünk elé egy másfél oldalas szinopszist Nógrádi Gáborral. Simó a jó producerek szimatával azt mondta, érez benne valamit, és ha pár hónap alatt összehozzuk a forgatókönyvet és megszerezzük a pénz felét, akkor ő a másik felét beteszi a filmbe a Hunnia Filmstúdió részéről. Az volt a kikötése, hogy a rendezésen kívül én játsszam Gyuszi bácsit.
magyarnarancs.hu: Az életimádó, szerencsejátékos vállfaügynök Gyuszi bácsi hasonmásainak tekinthető Csocsó bácsi és Szamba Ottó. Igazán akkor szóltak nagyot a filmjei, amikor személyes témákat dolgozott fel.
KR: A színházi közelségből született a Szamba, a Csocsó a gyerek- és a kamaszkorom világát idézi. És egy kicsit benne van ezekben a vivős figurákban apukám vagy Gyuszi bácsi. Többnyire az én ötleteimet dolgozták ki író barátok, köztük nagyon nagy dicséretet érdemel Nógrádi Gábor. Ő volt az első, aki bízott bennem, mások mosolyogtak vállfás Gyuszi történetén. Az én erősségem abban áll, hogy megalapozom a forgatókönyvet a sztorijaimmal, gegek, poénok, a történet igazságának előrevitele szempontjából tudok hozzájárulni.
magyarnarancs.hu: A Sose halunk meg az élete filmje, nem?
KR: Ugyanígy az életem filmje a Szamba, a Csocsó vagy a Világszám, amivel Chicagóban megnyertük az EU-s országok fesztiváljának első díját. A pécsi bemutatón a mellettem levő páholyban ült Jiří Menzel. A végefőcímnél átnyúlt, és szorongatta a kezemet. Nekem ez mindennél többet jelent. Itt említem meg Dés Lászlót, aki a legtöbb filmemnek nemcsak csodás zeneszerzője volt, hanem már a forgatókönyv idején támaszt nyújtott dramaturgiai érzékével és remek ízlésével.
magyarnarancs.hu: Utolsó filmjében, a Magic Boysban letért a személyes útról. A nemzetközi piac megnyerése volt a cél a külföldi sztárokkal forgatott akció-komédiával?
KR: Egyszer chippendale-táncosokkal léptem fel, és megígértem nekik a Krk szigeti éjszakában, hogy filmet csinálok róluk. Életem egyik legszigorúbb kritikusa, Kern Andris nemrég megjegyezte: „Éjjel megnéztem a Magic Boyst, ez egy nagy formátumú dolog.” Tudom, hogy nem ez a legjobb filmem. Nem lehet mindig csúcsokat ugrani. Azért harmincötezren megnézték, ami a két évvel ezelőtti állapotok között jónak számít. Külföldön amerikai cég árusítja a filmet. (Kritikánk itt olvasható.)
magyarnarancs.hu: A langyos hazai fogadtatás nem vette el a kedvét attól, hogy filmet csináljon? Ezért tevődik inkább a színházra a hangsúly?
KR: Mindig is a színházon volt a hangsúly. Jelenleg nyolc darabban vagyok színpadon. A napokban elértem életem egyik csúcsát. A hétéves unokám felállva tapsolt a Lulu című zenés komédia őrjítő sikerén a Kőbányai Művelődési Központban, amit én rendeztem és játszom is benne Ivancsics Ilona színtársulatával. A Körúti Színház Mese habbal című előadásával járjuk az országot. Most elcsodálkoztak a Napló-szilánkok komolyságán és nagy sikerén, holott ugyanaz vagyok. Csak kicsit idősebb lettem, talán többet tudok az életről.
magyarnarancs.hu: Országos viszonylatban Illetékes elvtársként vált ismertté. Az emberi ostobaságnak, a hivatali csőlátásnak, a közéleti otrombaságnak ma is nagy időszerűsége lenne. Nem foglalkoztatja az Illetékes figura felélesztése?
KR: Ennek az igazi otthona a Rádiókabaré volt. 1987-ben lemondtam. Behívatták a kabaré akkori vezetőjét, Farkasházy Tivadart, hogy nehogy már Koltai Róbert üzenje meg, mikor mondjon le Kádár. Aztán három héttel később mégiscsak lemondott. Az önálló estjeimen néha ma is percekre átalakulok Illetékessé, és nagy közfigyelemnek örvend a figura.
magyarnarancs.hu: Színészként nem érzi szükségességét, hogy megnyilvánuljon szakmai, társadalmi kérdésekben?
KR: Csodálkozom, hogy mostanában kérdés lett, ki nyilvánuljon meg. Eléggé szabad vagyok olyan szempontból, hogy nekem az előző években sem adták meg azt a díjat, amit minden nálam fiatalabb kollégám Kaposvárról már réges-rég megkapott. 1985-ben kaptam utoljára igazán komoly díjat mint érdemes művész. Nem köteleződtem el senkinek, és nem is szeretnék. Aki sokfélét csinál, az gyanús, talán én is ilyen vagyok. Nemrégiben megalakult az új Művészeti Akadémia, és az általuk jelölt ötvenhárom magyar film közé nem sikerült bekerülnie a Sose halunk megnek, ami az utóbbi húsz év egyik legtöbbet játszott hazai kultuszfilmje. Engem a közönség szeretete tart fiatalon, életben, forrón. És ezt nem lehet elvenni.
