rés a présen: A Ki kutyája vagyok én? című meghökkentő filmmel hívtad fel magadra a figyelmet Magyarországon 2022-ben. Hogy jutott eszedbe, hogy az erdélyi magyar identitást és az ottani társadalmi helyzetet kutyatenyésztéssel kapcsolatos metaforákon keresztül mutasd be?
Lakatos Róbert: A kiváltó ok a 2004. december 5.-i ominózus népszavazás volt. Addig neveltetésemből kifolyólag evidencia volt számomra, hogy létezik egységes magyar nemzet, amely identitástudatunk legfőbb meghatározó eleme, és kisebbségi létemből fakadóan fontos volt számomra a magyar kulturális értékek megőrzése, amibe beletartozott az is, hogy „Magyar embernek legyen magyar kutyája!” Az a népszavazás viszont megkérdőjelezte ezt az értékrendet. Elkezdtem játszadozni a gondolattal, mi lenne, ha a regionális identitástudat venné át a nemzeti identitástudat szerepét; akkor persze nem magyar kutyánk kellene, hogy legyen, hanem erdélyi magyar kutyánk. Elkezdtem keresgélni, és akkor tudtam meg, hogy létezik egy csapat, amelyik ki akarja tenyészteni a gyimesi kalibakutyát, mint regionális fajtát. Éreztem, hogy ebben a szélmalomharcban benne van egy film.
rap: Megkaptad a 23. Filmtett Erdélyi Filmszemlén a Sárga Csikó díjat. Milyen karrierje volt és milyen utóélete van a filmnek?
LR: A Sárga Csikó díj életműdíj, tehát az eddigi tevékenységemért kaptam, amelyben benne vannak a korábbi filmjeim, meg a filmes oktatás terén végzett munkásságom is. Egyébként a kutyás filmem talán a legkevésbé népszerű és legkevésbé díjazott munkám. Egy ilyen filmet eléggé nehéz valamilyen létező kategóriába besorolni, és ez nem kedvez a forgalmazásnak. Szerencsére debütálni tudott egy „A” kategóriás fesztiválon Varsóban. Persze volt még sok fesztiválon, és a Mediawaven díjazták is, de összességében véve kisebb kört futott, mint a korábbi filmem. Szeretném azt hinni, hogy nem azért kevésbé népszerű, mint a korábbi alkotásaim, mert sértő lenne bárki számára. A szatíra kellemetlen tud lenni, amikor a néző saját nézeteinek kifigurázását is felfedezi benne, de túl vagyunk már egy ideje azon a korszakon amikor „a humorral nem viccelünk”, és ahhoz, hogy ne jöhessen el újra hasonló korszak, szükségesek az ilyen alkotások.
rap: Mivel kezdted a filmezést? Mi volt az első film, ami hatást gyakorolt rád?
LR: A filmes képzésemet a Lengyel Állami Filmművészeti Egyetem operatőr szakán kezdtem. Nagy felfedezés volt számomra Szergej Paradzanov munkássága, aki megmutatta, hogy a film a nyugati kultúra terméke, a nyugati kereszténység hatása alatt álló festészet technikai vívmányainak természetes folytatása. Meg lehet találni más jellegű kulturális hagyomány és a filmkép közötti szerves strukturális összefüggéseket, és ezáltal el lehet kerülni a giccshatást, ami a népi kultúra mozgóképen történő ábrázolására általában jellemző. Az Ördögtérgye című kisjátékfilmem, amely gyimesi népi hiedelemtörténeteket dolgoz fel – és amely második olyan filmem volt, amikor kiengedtem kezemből a kamerát –, Paradzanov hatása alatt született. Az első filmem, amelyben nem én voltam az operatőr, a Csendország című szituációs dokumentumfilmem, amelyben egy tízéves siket gyimesi kisfiú megismeri a szomszéd falu siket fényképészét, és elkezd fotózni. Nem csak a filmsuliban tanultam sokat, hanem később az alkotótársaimtól is, például Bálint Arthurtól, aki a Csendország operatőre volt.
rap: Az Ördögkatlan Fesztiválon filmes kiállítással leszel jelen, ami július 30-tól augusztus 3-ig a nagyharsányi Narancsligetben látható. Milyen filmről és milyen képekről van szó?
LR: A Drakula halála cianotípia werk és állófotó kiállítás képei a Drakula halála című, 1921-ben forgatott és a második világháború alatt elveszett magyar némafilm remake-jének forgatásán készültek. Work in progress bemutatója az Ördögkatlan utolsó estéjén a nagyharsányi Narancsligetben augusztus 3-án, 21 órától lesz a Miquéu Montanaro zeneszerző által vezetett tíz tagú nemzetközi filmzenekar élőzene-kíséretével. A film forgatását hat éve kezdtük a kolozsvári Sapientia Egyetem filmszakos diákjaival, egy Betlhlen Gábor Alapkezelő Zrt. által finanszírozott, az Erdélyi Magyar FiImszövetség által szervezett, kiegészítő jellegű „celluloid műhelynek” nevezett filmes oktatási projekt keretén belül. Minden egyes fejezetet más diák rendezett, 16 mm-es fekete-fehér filmre forgott régi filmes kamerákkal, sőt a filmes nyersanyagot se vittük laborba, hanem a diákok hívták elő, általuk kikevert vegyszerekkel, tizenöt méterenként a több mint 3000 méter filmet. Szóval apránként készült sok éven keresztül, sok kis, oktatási projektekre vonatkozó támogatásból. A forgatókönyv egy azonos című filmregény alapján, szerintem a film alapján íródhatott, mert három évvel a film megjelenése után adták ki. A kiállítás fotóit is több diák készítette, viszont a cianotípianyomatokat Marincas Mira fotótanárunk dolgozta ki, én meg a film vezetőtanáraként kvázi kurátora vagyok a kiállításnak.
A film érdekessége, hogy egy évvel Friedrich Wilhelm Murnau híres Nosferatuja előtt született, tehát valószínűleg ez volt a világon az első Drakula-film. Egyáltalán nem követi a Bram Stoker-féle Drakula-történetet, hanem némileg szemben áll ezzel az Erdélyre kivetített mesterséges mítosszal, és valós népi hiedelemtörténet nyomait lehet felfedezni benne. Ilyen például a halott vőlegény legendája. A fesztivál alatt egy a szélesebb közönség számára is nyitott előadást is fogok tartani a filmezésekre való felkészüléseinkről, amelyen levetítem két, a témához kapcsolódó filmemet. Egyik a már említett Ördögtérgye, ami valós népi hiedelemtörténeteket dolgoz fel, a másik A Drakula dilemma című dokumentumfilm. Ezt Felméri Cecíliával közösen készítettünk, a Drakula-mítosz mesterségességét figurázza ki. Egyébként az eredeti, elveszett némafilm erdélyi vonatkozása, hogy habár Budapesten forgott, a marosvásárhelyi származású Lajthay Károly rendezte, társ-forgatókönyvírója Kertész Mihály (Michael Curtis, a Casablanca rendezője) volt, aki Budapesten született, de a kolozsvári Janovics Jenő-féle filmgyárban kezdte filmes pályafutását. Ugyanis Kolozsváron volt az első magyar filmgyár. A filmregényt is egy temesvári származású filmkritikus, újságíró, Pánczél Lajos jegyzi.
rap: Mi a „Drakula-projekt” folytatása? Lehet-e máshol is találkozni veled, veletek ennek kapcsán?
LR: Fontosnak tartom kiemelni, hogy az említett vetítések nem premierek, hanem tesztvetítések. Premier majd akkor lesz, ha kimondjuk a filmre, illetve a filmzenére az áment – és ez remélhetőleg októberben bekövetkezik. Az, hogy a némafilm mellé létre tudtunk hozni egy nemzetközi filmzenekart is, egy Erasmus+ támogatásnak köszönhető. Ennek a projektnek két stációja van még hátra: az egyik az Ördögkatlan Fesztiválon, a másik Corrensben, Franciaországban. Egyelőre csak azt látjuk, hogy teljes zenekari kísérettel csupán az Ördögkatlanon tudjuk bemutatni. Szeptemberben Franciaországban már felvételről megy a zenei alap, és csupán pár zenész, az úgynevezett effektzenekar játszik rá. A Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásnak köszönhetően sikerült professzionális zenei felvételt is készítenünk, amelyet a kép alá tudunk szerkeszteni, és zenekar nélkül is tudjuk majd fesztiváloztatni a filmet. Többek szerint viszont, akik látták már, az igazi élmény, ha zenekari kísérettel mutatjuk be, de az bizony nem olcsó mulatság. Mivel a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál keretében zajlott kolozsvári work in progress bemutatójára minden jegy elkelt, és közönségtalálkozóra sem volt elég idő, tervezünk még két bemutatót (tesztvetítést) a Kolozsvári Magyar Napokra. Egyet augusztus 19-ére a Tranzit házba részleges zenekari kísérettel, egyet meg augusztus 24-re a Sapientia EMTE aulájába. Ez alkalommal az alászerkesztett filmzene hatását teszteljük, hogy ha nem megfelelő, a későbbiekben újrakeverhessük a zenét.
rap: Mi lesz a következő nagy projekted?
LR: Az Ördögtérgye című kisjátékfilmem a Kilóg a lóláb című nagyjátékfilmtervem egyik fejezete, amelyet azért készítettem el kisjátékfilmként, hogy bebizonyítsam, szellemi kulturális örökségünk hiedelemtörténeteit meg lehet filmesíteni, és érdemes is velük foglalkozni. Nem egy letűnt világ fosszíliái, hanem a kísértésekkel szembeni mindenkori emberi gyengeségek fantáziadús kimagyarázásairól szólnak. Nem akarok belemenni ennek a filmtervnek a kálváriájába, de ha lehetősségem nyílik rá, elsősorban ezt szeretném megvalósítani. De addig is, amíg újra filmkészítési lehetőséghez jutok, az oktatói tevékenységemre fókuszálok, illetve kiegészítő jellegű oktatási pályázatokban gondolkodom, amelyek segítségével a diákjaimmal kísérletezhetünk filmes nyersanyagra. A Drakula halála remake is így született, és ennek tapasztalata ösztökélt arra, hogy érdemes megpróbálni apránként összerakni nagyobb dolgokat, mert sikerülhet.
(Címlapképünk forrása: The Death of Dracula - Lost Analogue Facebook)
