Lamúr a rendőr anyukájával

Mikrofilm

Megnéztük mi is a Tengerparti történetek című tévésorozatot, és egészen odavoltunk.

Ha egy hozzáértő droggal kezd foglalkozni, abból majdnem mindig jó sztori lesz (Narcos, Breaking Bad), viszont, ha egy teljesen laikus kezdd el foglalkozni vele... nos, abból is (Nancy ül a fűben, Hogyan adjunk el drogokat a neten). Mindebből persze nem következik, hogy a drog önmagukban jó sztorik alapja. Hiszen a szer nem csak a tudatot, de az egzisztenciát is módosítja, teljesen elmosva a kis- és nagyember közti határokat. Hiszen elég egy fekete szigszalaggal gondosan áttekert csomag, amellyel cicáznak a szereplők és attól függően, hogy épp ki kapja el, a született senkiből máris nagykutyát, a heféből elítéltet csinálhat a pakk. Nem véletlen, hogy a téma különösen vonzza azokat a rendezőket, akiket az emberi gyarlóság bugyrai érdekelnek, ám az így megnövekedett kínálat azonban jócskán lenyomja az elkészült művek értékét. Jack és Harry Williams feketekomédiájának ezért talán még könnyebb volt is kiemelkednie a tömegből.

Janet és Samuel két idegen, akik nyomorúságos életük elől menekülnek, a nő a nevelt fia láthatási jogát és 3 ujját vesztette el a közelmúltban, a férfi pedig családja minden pénzét és a londoni házukat szerencsejátékon. Az ilyen helyzetben nem tehet mást az ember, minthogy reméli, egyszer a semmiből az ölébe hullik egy vagyon, velük pedig meg is történik, egy partra sodródott hajón több millió fontnyi kokaint találnak. A két szerencsétlen pedig úgy bízik a sors indokolatlan bőkezűségében, mintha az nem most szívatta volna meg őket annyira, hogy ide kerüljenek. De hát egy ekkora fogást nem lehet csak úgy elengedni. Így gondolja ezt annak eredeti tulajdonosa, a pszichopata francia szabó is , aki égen-földön keresi a két botcsinálta kokainbárót. (Mi történik mostanában a szabókkal? Egyre több az olyan film/sorozat, amelyben ők a végtelenül profi, hidegvérű főgonoszok. Hogy ez most valamiféle bújtatott fenyegetés a fast fashion világának vagy tényleg ennyi potenciál van ebben a szakmában, azt nem tudni.)

A hajórakományt fókuszba állító sorozat a Fargo alkotóinak műveit idézi (de az is úgymond biztosra vehető, hogy a készítőknek Tarantino és Guy Ritchie neve sem ismeretlen). Itt is mindenki szerencsétlenül próbál előnyt kovácsolni magának, mindannyian végig irtó közel járnak a megoldáshoz – a kispados rendőrfiú együtt fagyizik egy gyilkossal, a szabó meg a kisrendőr anyukájával esik szerelembe –, mégsem oldanak meg semmit. Egy büdös kisváros kisembereinek krónikái ezek, amelyeket itt is olyan kegyetlen gyilok-jelenetekkel tesznek felejthetetlenné, hogy az ember szinte zavarba jön, amiért közben ilyen jól szórakozik. A Williams fivérek ugyanis sokkal inkább – egy jó humorú narrátorral szinte teljesen – a komédia irányába tolják el a sorozatot. Mely vérbeli angol produkcióként a streaming túlkinálatától elnyűtt nézőnek olyan, mintha a hősökhöz hasonlóan maga is ölébe hullott kincset találna.

Megnézte nyomtatott kiadásunk szakeleme is, kritika az e heti számban. A sorozat elérhető a Skyshowtime-on.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„Rá­adásul gonosz hőseinek drukkol”

A több mint kétezer strófás Nibelung-ének a középkori német irodalom talán legjelentősebb műve. Hogyan lehet ma aktuális egy 800 éves irodalmi mű? Miért volt szükség egy új magyar változatra? Erről beszélgettünk Márton László író-műfordítóval öt évvel ezelőtt. Idézzük fel a cikket!

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”