Lamúr a rendőr anyukájával

Mikrofilm

Megnéztük mi is a Tengerparti történetek című tévésorozatot, és egészen odavoltunk.

Ha egy hozzáértő droggal kezd foglalkozni, abból majdnem mindig jó sztori lesz (Narcos, Breaking Bad), viszont, ha egy teljesen laikus kezdd el foglalkozni vele... nos, abból is (Nancy ül a fűben, Hogyan adjunk el drogokat a neten). Mindebből persze nem következik, hogy a drog önmagukban jó sztorik alapja. Hiszen a szer nem csak a tudatot, de az egzisztenciát is módosítja, teljesen elmosva a kis- és nagyember közti határokat. Hiszen elég egy fekete szigszalaggal gondosan áttekert csomag, amellyel cicáznak a szereplők és attól függően, hogy épp ki kapja el, a született senkiből máris nagykutyát, a heféből elítéltet csinálhat a pakk. Nem véletlen, hogy a téma különösen vonzza azokat a rendezőket, akiket az emberi gyarlóság bugyrai érdekelnek, ám az így megnövekedett kínálat azonban jócskán lenyomja az elkészült művek értékét. Jack és Harry Williams feketekomédiájának ezért talán még könnyebb volt is kiemelkednie a tömegből.

Janet és Samuel két idegen, akik nyomorúságos életük elől menekülnek, a nő a nevelt fia láthatási jogát és 3 ujját vesztette el a közelmúltban, a férfi pedig családja minden pénzét és a londoni házukat szerencsejátékon. Az ilyen helyzetben nem tehet mást az ember, minthogy reméli, egyszer a semmiből az ölébe hullik egy vagyon, velük pedig meg is történik, egy partra sodródott hajón több millió fontnyi kokaint találnak. A két szerencsétlen pedig úgy bízik a sors indokolatlan bőkezűségében, mintha az nem most szívatta volna meg őket annyira, hogy ide kerüljenek. De hát egy ekkora fogást nem lehet csak úgy elengedni. Így gondolja ezt annak eredeti tulajdonosa, a pszichopata francia szabó is , aki égen-földön keresi a két botcsinálta kokainbárót. (Mi történik mostanában a szabókkal? Egyre több az olyan film/sorozat, amelyben ők a végtelenül profi, hidegvérű főgonoszok. Hogy ez most valamiféle bújtatott fenyegetés a fast fashion világának vagy tényleg ennyi potenciál van ebben a szakmában, azt nem tudni.)

A hajórakományt fókuszba állító sorozat a Fargo alkotóinak műveit idézi (de az is úgymond biztosra vehető, hogy a készítőknek Tarantino és Guy Ritchie neve sem ismeretlen). Itt is mindenki szerencsétlenül próbál előnyt kovácsolni magának, mindannyian végig irtó közel járnak a megoldáshoz – a kispados rendőrfiú együtt fagyizik egy gyilkossal, a szabó meg a kisrendőr anyukájával esik szerelembe –, mégsem oldanak meg semmit. Egy büdös kisváros kisembereinek krónikái ezek, amelyeket itt is olyan kegyetlen gyilok-jelenetekkel tesznek felejthetetlenné, hogy az ember szinte zavarba jön, amiért közben ilyen jól szórakozik. A Williams fivérek ugyanis sokkal inkább – egy jó humorú narrátorral szinte teljesen – a komédia irányába tolják el a sorozatot. Mely vérbeli angol produkcióként a streaming túlkinálatától elnyűtt nézőnek olyan, mintha a hősökhöz hasonlóan maga is ölébe hullott kincset találna.

Megnézte nyomtatott kiadásunk szakeleme is, kritika az e heti számban. A sorozat elérhető a Skyshowtime-on.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.