A Furiosa és a Garfield is elhasalt a kasszáknál

Mikrofilm

Továbbra is harmatos a koranyári moziszezon.

Ryan Gosling ide vagy oda, lustán startolt a blockbuster-idény – írtuk meg korábbi cikkünkben, amelyben bemutattuk, hogyan múlta alul a várakozásokat a nyár első sikervárományosa, A kaszkadőr című akciófilm május elején. Eérkezett a június is, ám mozifronton továbbra sem túl rózsás a helyzet.

A Egyesült Államokban május utolsó hétfőjét Memorial Day-ként, azaz az emlékezet napjaként tartják számon. Ekkor azok előtt a katonák előtt tisztelegnek és emlékeznek, akik meghaltak a hazájukért. Az ünnep azonban a moziipar számára is jelentős napnak számít: ekkor már hivatalosan is dübörög a nyári moziszezon, a hosszúhétvégék pedig hagyományosan is jót tesznek a mozibajárási kedvnek is. Az idei eredmények azonban évtizedek óta a leggyengébbek.

Pedig két nagyobb versenyző is elindult azon a hétvégén. Az egyik a Furiosa: Történet a Mad Maxből, George Millet legendás apokaliptikus sorozatának legújabb előzményfilmje, ami immár az ötödik mozi a sorban. A Mad Max-franchise még Mel Gibsonnal a főszerepben indult 1979-ben, majd 1981-ben érkezett a sokáig legjobbnak tartott második, négy évvel később pedig a harmadik. Néhány évtizedes szünet után 2015-ben A harag útja valósággal berobbant a mozikba, a közönség mellett a kritikusokat és a szakmát is lenyűgözve. A 150 millióból készült mozi végül világszinten 379 millió dollárt hozott és hat Oscar-díjat nyert, valamint a legjobb film és a legjobb rendezés kategóriában is jelölést szerzett. A Furiosa a film Charlize Theron alakította főhősének múltját mutatja be, azt, hogyan vált kegyetlen és kemény félkarú amazonná.

A másik induló a Garfield című animációs film, melynek főhősét valószínűleg senkinek nem kell bemutatni. Jim Davis karaktere 1978-ban indult, 2013-ban pedig már 2500-nál is több lapban futottak kérpegényes kalandjai szerte a világon. Ezzel pedig a Guiness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint a legtöbb lapban szereplő képregény. Filmes és sorozatos adaptációinak sikere ettől elmarad: három mesesorozat és számtalan animációs műsor készült, utóbbiakért négy Emmyt is begyűjtött. A 2004-es, élőszereplős mozi a tisztes bevétel ellenére sem számított viszont akkora sikernek, a két évvel későbbi folytatás pedig egyenesen megbukott. Ahogy a Super Mario Bros. azonban nemrég bebizonyította, a világszerte ismert karakterek régi vágású animációinak azért van még keresnivalójuk a kasszáknál – erre pályázott most a Garfield is, melynek hangját a Super Marióhoz hasonlóan  Chris Pratt kölcsönözte.

A felfokozott várakozások azonban egyik esetben sem eredményeztek kiugró bevételt. A Furiosa 32 millió dolláros hosszúhétvégével zárt, épp csak megelőzve a 31 millió dollár körül teljesítő Garfieldot. A harag útja kilenc éve 45,4 millióval nyitott, ráadásul még csak nem is az első helyen, azt ugyanis A tökéletes hang 2 szerezte meg 69,2 millióval. Akárhogy is nézzük, ez évtizedek óta a leggyengébb Memorial Day napi bevételi eredmény, ha nem számítjuk a covidos 2020-as évet. Legutóbb a 80-as években volt példa ilyen, 30 millió körüli ünnepnapi eredményekre: 1983-ban A jedi visszatér 30,4 millióval, egy évvel később az Indiana Jones és a végzet temploma 33,9 millió dollárral nyitott. Csakhogy az még egy egészen más mozihelyzet volt: az inflációval kalkulálva, mai értékén mindez előbbi esetén 88,6 millió, utóbbinál 92,5 millió dollárt érne. Ha végignézünk az emlékezet napi bevételi eredményeken, csupa nagyágyút találunk: az Aladdin élőszereplős remake-je, a Beverly Hills-i zsaru, a Jurassic Park, A Karib-tenger kalózai, vagy a Halálos iramban valamelyik folytatása. Még a totális bukásnak számító Solo: Egy Star Wars-történet is 103 millió dollárral nyitott 2018-ban. Ezeket sikerült most a Furiosának és a Garfieldnak alulmúlnia – de még így is jobban teljesítettek, mint az abszolút mélypontnak számító, 1995-ös Casper, amely mindössze 22,5 millió dollárt hozott.

A bukás különösen a Furiosának fájhat, és nem csak azért, mert büdzséje 168 millió dollár volt: A harag útja hatalmas sikere után mindenki sokat várt a filmtől, melyben napjaink legnagyobb sztárjai, Anya-Taylor Joy és Chris Hemsworth szerepelnek, ráadásul a kritikusok is odáig voltak érte. Ahogy azonban az elemzések rámutatnak, az eredeti trilógia szintén viszonylag gyengén teljesített Amerikában, így a Mad Max a bevételek terén soha nem ért fel a Star Warshoz, a Dűnéhez, vagy a Jurassic Parkhoz. A film ráadásul a nem túl családbarát R-es korhatárbesorolást (itthon pedig az ehhez illő, 18-as karikát) kapta, azaz a fiatal nézőket eleve kizárták; nagyjából ugyanez ráadásul a nőkre is igaz volt, a franchise ugyanis mindig is macsó sorozatnak számított. Jelenleg világszinten 65 milliónál jár a film, melyre Magyarországon sem igazán haraptak a nézők: itthon 20 ezren váltottak rá jegyet.

A Garfield helyzete némiképp biztatóbb: büdzséje 60 millió dollár volt, családi filmként ráadásul a nézők jóval szélesebb körét érdekli, és jellemzően hosszabb ideig is fut a mozikban. Arról nem is beszélve, hogy a figura jóval ismertebb, mint a harcos Furiosa. Világszinten épp ezért már 91,1 milliónál tart a számlálója.

Az elmúlt időszak gyászos eredményei miatt sokan tovább kongatják a vészharangot a mozikért. Pár éve mi is megírtuk, könnyen elképzelhető, hogy örökre leáldozott a nyári blockbusterek korszakának. Ez azonban nem jelenti azt, hogy néhány kiemelt cím ne lenne képes kiemelkedő eredményet elérni: idén a Dűne 2 és az ismét Kong ellen induló Godzilla is jól teljesített. A múlt évben a Barbenheimer döntögetett rekordokat, előtte a Top Gun: Maverick hasított. Tavaly a botrányok ellenére A kis hableány remake-je uralta ilyenkor a kasszákat 118 milliós bevétellel, amely minden idők legjobbjai közé tartozik – ehhez képest idén a filmek összbevétele 36 százalékkal csökkent az emlékezet napi hétvégén, az egész éves eredményeket nézve pedig 2024 még mindig 22 százaléos lemaradásban ban 2023-hoz képest. Mint a The Wrap összevetéséből és grafikonjából látszik, 2018 és 2019 májusa is egymilliárdos összbevételt hozott – ez csökkent 2022-ben 786, majd 2023-ban 774 millióra – idén pedig mindössze 500 milliónál jár a számláló. Azaz ha nem is a nézők, de a bevételek fele egészen biztosan eltűnt. Ennek persze számtalan oka van: a Marvel nemcsak hanyatlani kezdett, de ráadásul májusra tervezett bemutatóját, a Deadpool & Rozsomákot júliusra csúsztatta. Vagy hogy rengeteg a streamingplatform és előfizetési díjaik is folyamatosan növekednek, így sokan ezek miatt egyszerűen otthon maradnak. A kérdés csak az, a bevételek valaha felzárkóznak-e még a Covid előtti idők eredményeihez.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.