Deák Dániel fesztiváligazgató a Friss Hús fesztiválról: A rövidfilmes tehetség mindig utat tör magának

  • Artner Szilvia
  • 2024. május 29.

Mikrofilm

A Friss Húsról általában azt mondják, olyan érzést kelt, mintha egy normális társadalomban élnénk - mondja interjúnkban a csütörtökön kezdődő rövidfilmfesztivál igazgatója.

rés a présen: Miben fejlődött, változott a kezdetekről idénre a Friss Hús Fesztivál?

Deák Dániel: 2013-ban szerveztük meg az első Friss Húst, ami akkor még nem szólt másról, mint hogy megmutassuk nagyvásznon a legújabb magyar rövidfilmeket. Mert jó magyar rövidfilmek mindig készülnek, függetlenül attól, hogy kapnak-e állami támogatást vagy bármifajta segítséget – elképesztő teremtő erő van a filmes tehetségekben, ezt igyekszik megmutatni azóta is minden évben a fesztiválunk. Ez az, amihez igyekszünk minél színesebb és izgalmasabb körítést találni, nemzetközi filmeket, vendégeket, okos és szórakoztató szakmázást, szabadtéri mozizást, és évről évre tágítjuk belterjességet. Idén először például országos elérést kínálunk: három egyetemi városban, Debrecenben, Pécsen és Szegeden is szimultán mennek a vetítések. Reméljük, jövőre még több város csatlakozik hozzájuk.

rap: Milyen szekciók lesznek idén a XII. Friss Húson és milyen szakmai programok?

DD: Idén száznál is több film került a programba. Örök slágerünk a magyar versenyfilmes szekció, amelyben a legújabb hazai filmek mutatkoznak be, de nagyon szeretjük a nemzetközi versenyfilmes blokkjainkat, amelyekbe a világ legjobb rövidfilmjeit gyűjtöttük össze. Ezek mellett évről évre megújuló különlegességekkel is készülünk: a Queer Dreams a szexuális kisebbségekkel foglalkozik, a Midnight horrorfilmes szekció borzongást és reszketést kínál, a Weirdcore a teljesen elborult, de nagyon kreatív filmeket mutatja be, illetve összeszedtük a balti államok bumfordi szocreál romantikájától fűtött rövidfilmjeit és animációit. Érdekes színfolt még a Műfajra magyar! blokkunk, amelyben hazai rendezők zsánerfilmes kísérleteit vetítjük.

 
Forrás: Friss Hús Rövidfilmfesztivál
 

rap: Kik válogatják, válogatták a filmeket a nemzetközi és a magyar versenyprogramba? Mi a bekerülés kritériuma? Milyen zsűri van idén?

DD: Mivel több ezer film érkezik a nevezési felhívásunkra, fizikai képtelenség volna az összeset egy válogatónak megnéznie. A hőskorban, tíz éve még egyedül meg tudtam oldani ezt a feladatot. Ma már előválogató csapattal dolgozunk, ami filmkritkusokból, filmszakos egyetemistákból, gyakorló filmkészítőkből áll. Egy sporteseményhez hasonló selejtezős rendszerben jutnak tovább a filmek, a végleges műsorral aztán a programfelelősök döntenek, a nemzetközi programot Osváth Gábor, a tavaly a 27 című animációs filmmel a cannes-i Arany Pálmát nyerő producer állítja össze, én csinálom a magyar blokkot, Jakab Veronika, a Friss Hús szervezői motorja pedig az országfókuszt, ami idén a baltiakat jelenti. Miután a Friss Hús nagyrészt a fiatalokról és a fiataloknak szól, igyekszünk fiatalabb generációkat is bevonni, így például a Weirdcore-t pedig a filmklubok és filmes események körül mozgó rendező-író, korszakos jelenség Dezső Bálint állítja össze.

rap: Hogy látod az idei filmfelhozatalt, és milyen irányba megy a rövidfilm készítés szerinted?

DD: Egyrészt egyre jobb helyzetben vannak a rövidfilmek, mert az eseményalapú filmnézés, mint amilyen a filmfesztivál is, reneszánszát éli – és ezekbe nagyon jól illeszkednek az izgalmasan programozható, sokszínű szórakozást kínáló kisfilmek, illetve az internet is új területet nyitott meg a rövidfilm-forgalmazásban. Másrészt egy rövidfilmnek szerintem bátornak kell lennie, feszegetnie kell a konvenciókat. A mai pályakezdőknek szűkös pályán mozognak, rengeteg elvárásnak kell megfelelniük, ami sokszor pont a konvenciók irányába kényszeríti őket. Minden évben van szerencsére sok olyan film, amely felül tud emelgetni ezeken, nekem ezek a kedvenceim. Illetve azt is szeretem, ha nem túl hosszú egy rövidfilm.

 
Deák Dániel
Fotó: Hirling Bálint
 

rap: Kik az idei filmcsillagok?

DD: A filmeket általában a rendezőkhöz kötjük, ez nincs másképp a rövidfilmeknél sem. Ugyanakkor a legtöbb fiatal színész is kisfilmekben kezdi a pályafutását, és a Friss Húson mutatkozik be. A Friss Csillag programunkkal az új színészgenerációk feltűnésére kívánjuk felhívni a figyelmet két izgalmas tehetség fókuszba helyezésével. Idén Gellért Dorottya és Ionescu Raul a két Friss Csillag – olyan művészek, akik az utóbbi években több rövidfilmben is kiemelkedő alakítást nyújtottak és ígéretes színészi pályájuk elején állnak. Kiemelten kezeljük a filmjeiket, karriertanácsokkal segítjük őket, megjelenési lehetőséget biztosítunk nekik, de részvételükkel megpróbálunk a többi pályakezdő színésznek is segíteni: castingról, marketingről beszélgetünk velük egy kerekasztal-beszélgetés keretében.

rap: A Friss Hús aztán igazán a szabad filmművészeté. Nem zavart ez eddig még senkit? Vagy túl őrültek vagytok ahhoz is, hogy belétek köthessen egy diktatúra?

DD: Ahogy említettem, a rövidfilmes tehetség mindig utat tör magának. Ezzel az energiával dolgozunk mi is. Végtelenül egyszerű a stratégiánk: csak az ízlésünkre hallgatunk, így nálunk feloldódnak olyan ellentétek, mint például a Freeszfe és az SZFE szembenállása. Teret adunk minden filmnek, ami megüti az általunk (és a közönségünk által) elvárt színvonalat; sok szakmai vita folyik nálunk, de mindig konstruktívak a beszélgetések. A Friss Húsról általában azt mondják az emberek, hogy olyan érzést kelt, mintha egy normális társadalomban élnénk. És ha ezt egyre többen megtapasztalják, azzal mindenki jól jár.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.