Film

Leszámolás

Małgorzata Szumowska: A másik bárány

  • 2020. szeptember 27.

Mikrofilm

Bár a messzi Amerika mindig is kiváló terep volt magukat megváltónak hirdető erőszakos futóbolondok számára, hogy maguk köré érzelmileg instabil és/vagy intellektuálisan visszamaradott híveket toborozzanak, kollektív öngyilkosságig menően realizálni igyekezvén bizarr üdvtanaikat, ez a film nem az Egyesült Államokban játszódik, még ha fizikailag az az ország is a történések terepe, s nem a vallási megszállottságot kívánja elemezni, még ha van is benne szekta, prédikálás, vakhit és önfeladás.

Itten kérem mitologikusak a keretek úgy a tér, mint az idő tekintetében. Ne keressünk holmi logikát (indítékot, irányt, célt a történések mögött) vagy netán motivációt (hogy kerülnek ide, kik ezek az emberek, és mitől olyanok, amilyenek). Örök harc dúl, azt vegyük észre. A sztori szerinti Pásztor, aki a bűnös világtól védelmezi (erdőben bujkálva elzárja) kizárólag nőkből álló Nyáját, ugyanis maga a férfinem. Nem aki, hanem amely függőségben tartja kiszolgáltatott feleségeit (minden felnőtt nő az) és lányait (akik majd a feleségei lesznek). Azok rajongva követik az átlagos megjelenésű, szadisztikus attitűdjét percig sem titkoló, az ágyban zéró örömöt kelteni képes zsarnokot, aki átlátszó hülyeségeket prédikál ráadásul, hogy a néző végképp ne tudja még csak sejteni se, vajon mivel nyűgözi halálig tartó hűségre jámboran dalolászó háremét. Szerintem a kínosan színvonaltalan, viszont a feminizmus szélsőséges értelmezésének megfelelni akaró forgatókönyv szerzője (a horrorban, thrillerben otthonos C. S. McMullen), illetve rendezője, a közelmúltban elért sikerei után ismét nemzetközi porondra lépő, határozottan „brandesedő” Małgorzata Szumowska sem tudja. A lényeg, hogy a végén megtörténjen az első pillanattól nyilvánvalóan érlelődő bosszú. A Kiválasztott Lány (itt csak nagybetűvel érdemes a jelzőket használni, annyira Szimbolikus Minden) látomásában (Látomásában) a szektában szokásos bárányvér helyett saját menstruációs vérét keni arcára (értjük ám a finom célzást), s azután – amikor már a Nyáj is egy­értelműen szembesül Pásztora valódi, gyilkos természetével – immár a (khm) valóságban jön a leszámolás.

A lengyel rendezőnő munkásságát a provokativitás mindig is jellemezte, jobb filmjeiben (mindenekelőtt a tényleg kiváló, egy meleg katolikus pap passiójának tekinthető Az Ő nevében című 2013-as műben) a kihívó problémafelvetés spirituális síkon tudott kibontakozni, csakugyan meggyőző erővel. Persze: katolicizmus van, annak minden spirituális üzenetével és, olykor, gyakorta, e spirituális üzenetet összepiszkoló, félreértő vagy akár meg is tagadó működési anomáliáival. Jelen film azonban egy merőben kreált, önmagában képtelen helyzetből indít, spirituális közlendője nincs, hiszen a Pásztor nem karizmatikus, tanítása nevetséges. A film egyetlen tartalma a nemek harca volna, de a Nyáj rajongása csinált, üres, semmilyen valóságos összefüggést nem képez le. Az egész modellhelyzet máshonnan (mindenekelőtt A szolgálólány meséjéből) összelopkodott, de itt életre kelni nem tudó kliséhalmaz, a játékmód, mimika, gesztusok, testbeszéd: mind-mind teátrális, dagályos futam, a párbeszédekben felszínes közhelyek tolják a néző arcába a célzatos mondanivalót.

Mindez azért említésre méltó, mert a film mindezek mellett szép kritikai sikerrel járja a világ filmfesztiváljait. Na ja, egy film lehet akár rossz is, de ki merne egy trenddel szembeszállni? A női (és férfi) szerepről végre megindult jó szándékú diskurzus napjainkra egyre inkább a militáns feminizmus foglyává kezd válni. Ennek egyértelmű példája ez a kínosan primitív világképet sulykoló agitka. Pedig a macsizmójával kérkedő nőgyűlölő bunkó és a vak bosszúvágytól remegő amazon egy oldalon állnak: szemben a józan ésszel.

Forgalmazza a Vertigo Média

Figyelmébe ajánljuk