Film

Leszámolás

Małgorzata Szumowska: A másik bárány

  • 2020. szeptember 27.

Mikrofilm

Bár a messzi Amerika mindig is kiváló terep volt magukat megváltónak hirdető erőszakos futóbolondok számára, hogy maguk köré érzelmileg instabil és/vagy intellektuálisan visszamaradott híveket toborozzanak, kollektív öngyilkosságig menően realizálni igyekezvén bizarr üdvtanaikat, ez a film nem az Egyesült Államokban játszódik, még ha fizikailag az az ország is a történések terepe, s nem a vallási megszállottságot kívánja elemezni, még ha van is benne szekta, prédikálás, vakhit és önfeladás.

Itten kérem mitologikusak a keretek úgy a tér, mint az idő tekintetében. Ne keressünk holmi logikát (indítékot, irányt, célt a történések mögött) vagy netán motivációt (hogy kerülnek ide, kik ezek az emberek, és mitől olyanok, amilyenek). Örök harc dúl, azt vegyük észre. A sztori szerinti Pásztor, aki a bűnös világtól védelmezi (erdőben bujkálva elzárja) kizárólag nőkből álló Nyáját, ugyanis maga a férfinem. Nem aki, hanem amely függőségben tartja kiszolgáltatott feleségeit (minden felnőtt nő az) és lányait (akik majd a feleségei lesznek). Azok rajongva követik az átlagos megjelenésű, szadisztikus attitűdjét percig sem titkoló, az ágyban zéró örömöt kelteni képes zsarnokot, aki átlátszó hülyeségeket prédikál ráadásul, hogy a néző végképp ne tudja még csak sejteni se, vajon mivel nyűgözi halálig tartó hűségre jámboran dalolászó háremét. Szerintem a kínosan színvonaltalan, viszont a feminizmus szélsőséges értelmezésének megfelelni akaró forgatókönyv szerzője (a horrorban, thrillerben otthonos C. S. McMullen), illetve rendezője, a közelmúltban elért sikerei után ismét nemzetközi porondra lépő, határozottan „brandesedő” Małgorzata Szumowska sem tudja. A lényeg, hogy a végén megtörténjen az első pillanattól nyilvánvalóan érlelődő bosszú. A Kiválasztott Lány (itt csak nagybetűvel érdemes a jelzőket használni, annyira Szimbolikus Minden) látomásában (Látomásában) a szektában szokásos bárányvér helyett saját menstruációs vérét keni arcára (értjük ám a finom célzást), s azután – amikor már a Nyáj is egy­értelműen szembesül Pásztora valódi, gyilkos természetével – immár a (khm) valóságban jön a leszámolás.

A lengyel rendezőnő munkásságát a provokativitás mindig is jellemezte, jobb filmjeiben (mindenekelőtt a tényleg kiváló, egy meleg katolikus pap passiójának tekinthető Az Ő nevében című 2013-as műben) a kihívó problémafelvetés spirituális síkon tudott kibontakozni, csakugyan meggyőző erővel. Persze: katolicizmus van, annak minden spirituális üzenetével és, olykor, gyakorta, e spirituális üzenetet összepiszkoló, félreértő vagy akár meg is tagadó működési anomáliáival. Jelen film azonban egy merőben kreált, önmagában képtelen helyzetből indít, spirituális közlendője nincs, hiszen a Pásztor nem karizmatikus, tanítása nevetséges. A film egyetlen tartalma a nemek harca volna, de a Nyáj rajongása csinált, üres, semmilyen valóságos összefüggést nem képez le. Az egész modellhelyzet máshonnan (mindenekelőtt A szolgálólány meséjéből) összelopkodott, de itt életre kelni nem tudó kliséhalmaz, a játékmód, mimika, gesztusok, testbeszéd: mind-mind teátrális, dagályos futam, a párbeszédekben felszínes közhelyek tolják a néző arcába a célzatos mondanivalót.

Mindez azért említésre méltó, mert a film mindezek mellett szép kritikai sikerrel járja a világ filmfesztiváljait. Na ja, egy film lehet akár rossz is, de ki merne egy trenddel szembeszállni? A női (és férfi) szerepről végre megindult jó szándékú diskurzus napjainkra egyre inkább a militáns feminizmus foglyává kezd válni. Ennek egyértelmű példája ez a kínosan primitív világképet sulykoló agitka. Pedig a macsizmójával kérkedő nőgyűlölő bunkó és a vak bosszúvágytól remegő amazon egy oldalon állnak: szemben a józan ésszel.

Forgalmazza a Vertigo Média

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.