Film

Leszámolás

Małgorzata Szumowska: A másik bárány

  • 2020. szeptember 27.

Mikrofilm

Bár a messzi Amerika mindig is kiváló terep volt magukat megváltónak hirdető erőszakos futóbolondok számára, hogy maguk köré érzelmileg instabil és/vagy intellektuálisan visszamaradott híveket toborozzanak, kollektív öngyilkosságig menően realizálni igyekezvén bizarr üdvtanaikat, ez a film nem az Egyesült Államokban játszódik, még ha fizikailag az az ország is a történések terepe, s nem a vallási megszállottságot kívánja elemezni, még ha van is benne szekta, prédikálás, vakhit és önfeladás.

Itten kérem mitologikusak a keretek úgy a tér, mint az idő tekintetében. Ne keressünk holmi logikát (indítékot, irányt, célt a történések mögött) vagy netán motivációt (hogy kerülnek ide, kik ezek az emberek, és mitől olyanok, amilyenek). Örök harc dúl, azt vegyük észre. A sztori szerinti Pásztor, aki a bűnös világtól védelmezi (erdőben bujkálva elzárja) kizárólag nőkből álló Nyáját, ugyanis maga a férfinem. Nem aki, hanem amely függőségben tartja kiszolgáltatott feleségeit (minden felnőtt nő az) és lányait (akik majd a feleségei lesznek). Azok rajongva követik az átlagos megjelenésű, szadisztikus attitűdjét percig sem titkoló, az ágyban zéró örömöt kelteni képes zsarnokot, aki átlátszó hülyeségeket prédikál ráadásul, hogy a néző végképp ne tudja még csak sejteni se, vajon mivel nyűgözi halálig tartó hűségre jámboran dalolászó háremét. Szerintem a kínosan színvonaltalan, viszont a feminizmus szélsőséges értelmezésének megfelelni akaró forgatókönyv szerzője (a horrorban, thrillerben otthonos C. S. McMullen), illetve rendezője, a közelmúltban elért sikerei után ismét nemzetközi porondra lépő, határozottan „brandesedő” Małgorzata Szumowska sem tudja. A lényeg, hogy a végén megtörténjen az első pillanattól nyilvánvalóan érlelődő bosszú. A Kiválasztott Lány (itt csak nagybetűvel érdemes a jelzőket használni, annyira Szimbolikus Minden) látomásában (Látomásában) a szektában szokásos bárányvér helyett saját menstruációs vérét keni arcára (értjük ám a finom célzást), s azután – amikor már a Nyáj is egy­értelműen szembesül Pásztora valódi, gyilkos természetével – immár a (khm) valóságban jön a leszámolás.

A lengyel rendezőnő munkásságát a provokativitás mindig is jellemezte, jobb filmjeiben (mindenekelőtt a tényleg kiváló, egy meleg katolikus pap passiójának tekinthető Az Ő nevében című 2013-as műben) a kihívó problémafelvetés spirituális síkon tudott kibontakozni, csakugyan meggyőző erővel. Persze: katolicizmus van, annak minden spirituális üzenetével és, olykor, gyakorta, e spirituális üzenetet összepiszkoló, félreértő vagy akár meg is tagadó működési anomáliáival. Jelen film azonban egy merőben kreált, önmagában képtelen helyzetből indít, spirituális közlendője nincs, hiszen a Pásztor nem karizmatikus, tanítása nevetséges. A film egyetlen tartalma a nemek harca volna, de a Nyáj rajongása csinált, üres, semmilyen valóságos összefüggést nem képez le. Az egész modellhelyzet máshonnan (mindenekelőtt A szolgálólány meséjéből) összelopkodott, de itt életre kelni nem tudó kliséhalmaz, a játékmód, mimika, gesztusok, testbeszéd: mind-mind teátrális, dagályos futam, a párbeszédekben felszínes közhelyek tolják a néző arcába a célzatos mondanivalót.

Mindez azért említésre méltó, mert a film mindezek mellett szép kritikai sikerrel járja a világ filmfesztiváljait. Na ja, egy film lehet akár rossz is, de ki merne egy trenddel szembeszállni? A női (és férfi) szerepről végre megindult jó szándékú diskurzus napjainkra egyre inkább a militáns feminizmus foglyává kezd válni. Ennek egyértelmű példája ez a kínosan primitív világképet sulykoló agitka. Pedig a macsizmójával kérkedő nőgyűlölő bunkó és a vak bosszúvágytól remegő amazon egy oldalon állnak: szemben a józan ésszel.

Forgalmazza a Vertigo Média

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.