Film

Leszámolás

Małgorzata Szumowska: A másik bárány

  • 2020. szeptember 27.

Mikrofilm

Bár a messzi Amerika mindig is kiváló terep volt magukat megváltónak hirdető erőszakos futóbolondok számára, hogy maguk köré érzelmileg instabil és/vagy intellektuálisan visszamaradott híveket toborozzanak, kollektív öngyilkosságig menően realizálni igyekezvén bizarr üdvtanaikat, ez a film nem az Egyesült Államokban játszódik, még ha fizikailag az az ország is a történések terepe, s nem a vallási megszállottságot kívánja elemezni, még ha van is benne szekta, prédikálás, vakhit és önfeladás.

Itten kérem mitologikusak a keretek úgy a tér, mint az idő tekintetében. Ne keressünk holmi logikát (indítékot, irányt, célt a történések mögött) vagy netán motivációt (hogy kerülnek ide, kik ezek az emberek, és mitől olyanok, amilyenek). Örök harc dúl, azt vegyük észre. A sztori szerinti Pásztor, aki a bűnös világtól védelmezi (erdőben bujkálva elzárja) kizárólag nőkből álló Nyáját, ugyanis maga a férfinem. Nem aki, hanem amely függőségben tartja kiszolgáltatott feleségeit (minden felnőtt nő az) és lányait (akik majd a feleségei lesznek). Azok rajongva követik az átlagos megjelenésű, szadisztikus attitűdjét percig sem titkoló, az ágyban zéró örömöt kelteni képes zsarnokot, aki átlátszó hülyeségeket prédikál ráadásul, hogy a néző végképp ne tudja még csak sejteni se, vajon mivel nyűgözi halálig tartó hűségre jámboran dalolászó háremét. Szerintem a kínosan színvonaltalan, viszont a feminizmus szélsőséges értelmezésének megfelelni akaró forgatókönyv szerzője (a horrorban, thrillerben otthonos C. S. McMullen), illetve rendezője, a közelmúltban elért sikerei után ismét nemzetközi porondra lépő, határozottan „brandesedő” Małgorzata Szumowska sem tudja. A lényeg, hogy a végén megtörténjen az első pillanattól nyilvánvalóan érlelődő bosszú. A Kiválasztott Lány (itt csak nagybetűvel érdemes a jelzőket használni, annyira Szimbolikus Minden) látomásában (Látomásában) a szektában szokásos bárányvér helyett saját menstruációs vérét keni arcára (értjük ám a finom célzást), s azután – amikor már a Nyáj is egy­értelműen szembesül Pásztora valódi, gyilkos természetével – immár a (khm) valóságban jön a leszámolás.

A lengyel rendezőnő munkásságát a provokativitás mindig is jellemezte, jobb filmjeiben (mindenekelőtt a tényleg kiváló, egy meleg katolikus pap passiójának tekinthető Az Ő nevében című 2013-as műben) a kihívó problémafelvetés spirituális síkon tudott kibontakozni, csakugyan meggyőző erővel. Persze: katolicizmus van, annak minden spirituális üzenetével és, olykor, gyakorta, e spirituális üzenetet összepiszkoló, félreértő vagy akár meg is tagadó működési anomáliáival. Jelen film azonban egy merőben kreált, önmagában képtelen helyzetből indít, spirituális közlendője nincs, hiszen a Pásztor nem karizmatikus, tanítása nevetséges. A film egyetlen tartalma a nemek harca volna, de a Nyáj rajongása csinált, üres, semmilyen valóságos összefüggést nem képez le. Az egész modellhelyzet máshonnan (mindenekelőtt A szolgálólány meséjéből) összelopkodott, de itt életre kelni nem tudó kliséhalmaz, a játékmód, mimika, gesztusok, testbeszéd: mind-mind teátrális, dagályos futam, a párbeszédekben felszínes közhelyek tolják a néző arcába a célzatos mondanivalót.

Mindez azért említésre méltó, mert a film mindezek mellett szép kritikai sikerrel járja a világ filmfesztiváljait. Na ja, egy film lehet akár rossz is, de ki merne egy trenddel szembeszállni? A női (és férfi) szerepről végre megindult jó szándékú diskurzus napjainkra egyre inkább a militáns feminizmus foglyává kezd válni. Ennek egyértelmű példája ez a kínosan primitív világképet sulykoló agitka. Pedig a macsizmójával kérkedő nőgyűlölő bunkó és a vak bosszúvágytól remegő amazon egy oldalon állnak: szemben a józan ésszel.

Forgalmazza a Vertigo Média

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.