Film

Magdolna

  • TPP
  • 2020.10.24 11:09

Mikrofilm

A II. világháborúban hadszíntérré vált hazánkban az anyagi és erkölcsi megsemmisülés közepette is akadtak olyanok, akik személyes áldozatukat szegezték szembe az embertelenséggel, így emlékeztetvén a túlélőket, hogy az életnek van, lehet spirituális aspektusa a teljes reménytelenségben is. Kit a németek pusztítottak el (pl. Varga Zsigmond lelkészt), kit a nyilasok (pl. Salkaházi Sára nővért), kit a szovjetek (pl. Apor Vilmos püspököt). Több mint furcsa, hogy a háborús katasztrófa és a súlyos bűnök tematikáit szerteágazóan tárgyaló magyar játékfilmben mind ez idáig nem jelentek meg az övékéhez hasonló, példázatos sorsok. De nemcsak ebben az értelemben hiánypótló Buvári Tamás egy boldoggá avatásra felterjesztett mártírról, Bódi Magdolnáról készített filmje (a mélyen vallásos, életét szerzetesi önmegtagadásban és felajánlott áldozatként élő balatonfűzfői munkáslányt azért lőtték agyon a „felszabadítók”, mert ellenállni merészelt az erőszakoskodásnak), hanem azért is, mert olyasvalamit akar megragadni filmes eszközökkel – a hit valóságát, a vallásos odaadottság értelmét, a hívő számára felsőbbrendű törvények szerint megalkotott, s a végsőkig beteljesített élet misztériumát –, aminek hiteles és bensőséges bemutatására a filmtörténetben alig van példa (közhelyes ábrázolására annál több). A szándék tehát becsülendő, a hivatalos pályázati rendszeren kívül, kisebb-nagyobb támogatásokból létrehozott művön látszik az elkötelezettség, az őszinte törekvés a nemes üzenet átadására. Mégis kudarc a vállalkozás.

A film a főhős életének két napjára (a gyermek elhivatásának és a felnőtt nő mártíriumának napjaira) koncentrál, ám az ebbe mintegy beleszőtt további, eléggé szűken adagolt életesemények didaktikus, iskolás szófordulatokkal operáló párbeszédekben vagy kidolgozott kontextus híján nehezen érthető, ám teátrálisan prezentált eseménysorokban bontakoznak ki.

A felnőtt Magdolnát játszó Nagy Katica főként jelentőségteljes nézésre kapott instrukciót, az általa játszott, folyton esszenciális igazságnak szánt közhelyeket hangoztató főhős akkor kel életre, amikor végre valami eredeti gondolat kerül elő (pl. arról, hogy a gyilkos is áldozata saját elkövetett bűnének). A rendező szimpatikus kislánya, Buvári Villő által játszott gyermek Magdolna viszont egyáltalán nem kel életre. Csakúgy, mint a legtöbb, zömében amatőr mellékszereplő alakja. Fájdalmasan hamisak a gyerekek.

A drámát nem egy sors kibontakozása képviseli – itt nincsenek kétségek, vívódások, fejlődés, A pontból B-be jutás –, hanem Szirtes Edina Mókus invenciózus, ám túlzón adagolt zenéje. Addig, amíg ülnek, állnak a szereplők, még valahogy elviselhetők a történések. Amint akció van (nem kell nagy dologra gondolni, csak elmegyünk egyik helyről a másikra), már szembeötlő a természetellenes mozgás. A szellemibb tartalmak felé továbblépni csakis konkrét tárgyak, gesztusok, események felmutatásával képes film anyaga nem tűri a mesterkéltséget, a pongyolaságot, a didaxist: az apa lovának tolakodóan szimbolikus ütlegelése csak kínosan botor (a félközelikben felvett jelenet nem a drámáról, hanem az ügyetlen imitációról szól), az iskolai szertár csontvázának gyengéd simogatása patetikus, jelképessége direkt, a csúcspontnak szánt meggyilkoltatás töltését agyonvágja egy kellékhiba (a hátba lőtt s arcra eső áldozat kabátján nincs bemeneti nyílásuk a lövedékeknek). Az elszalasztott lehetőség fényében csekély vigasz Tóth Zsolt kiemelkedő operatőri munkája.

Forgalmazza a SzeretFilm Stúdió

Neked ajánljuk