Interjú

„Nem kell a szemébe nézni”

Dominik Moll filmrendező

Mikrofilm

Korábbi filmjei, a Harry csak jót akar pszichopatás krimi, a Lemming mélylélektani pszicho-horror. Most Colin Niel díjnyertes regényéből kontinenseken átívelő thriller-noirt készített. A Bestiáda egy nő rejtélyes eltűnése ürügyén olyan érzelmi koldusokról szól, akik bármilyen megaláztatást eltűrnek, csak hogy szeressék őket.

Magyar Narancs: A Harry óta nem volt olyan egyöntetű szakmai és közönségsikere, mint a Bestiádával. Hogyan éli meg?

Dominik Moll: Niel regényében elsősorban a két világ kontrasztja érdekelt, a vidéki Franciaországé izolált farmokkal, állattenyésztőkkel és az afrikai nagyváros, Abidjan külvárosi suhancokkal, szélhámosokkal. Az író nagy empátiával és emberséggel ábrázolja a nehéz anyagi körülmények között élő internetes csalókat, akik ideálokat kergetnek pénzről, szerelemről, utazásról. Nagyon különös a regény szerkezete, baljós hangvételű, sötét atmoszférájú kirakós játék. Az öt fejezet öt szereplő szemszögéből visszafelé fejt fel egy bűntényt. Komoly nehézséget okozott a belső monológokat, a szubjektív elbeszéléseket objektív helyzetekbe áthelyezni úgy, hogy átjöjjön a filmvásznon, hogy mi zajlik éppen a szereplők fejében.

MN: Istenkísértő vállalkozás Elefántcsontparton forgatni helyi, amatőr színészekkel.

DM: Eleinte nyugtalanított, még soha nem forgattam ott, amatőr színészekkel sem volt még dolgom. Nyugat-Afrikában szinte alig létezik filmipar, kevés profi színészük van, a fiatal szereplőket amatőrök között találtuk meg. Semmi biztosíték nem volt arra, hogy összejöhet. A producerem is aggódott, hogy nem tudnak lépést tartani majd a profi francia színészekkel. Abidjan külvárosában, az utcán castingoltunk. Néhányuknak volt gyakorlata csalásban, tolvajlásban. Külön foglalkozásokat, próbákat, helyzetgyakorlatokat tartottunk nekik, hogy ráérezzenek a kamerára.

MN: A mogorva, zárkózott Michel a Bestiáda kulcsfigurája, mintha benne fogalmazódna meg korunk civilizációs magánya, csalódottsága.

DM: A regényhez képest hangsúlyosabb lett Michel alakja, aki az interneten keresztül belelovalja magát egy fiktív kapcsolatba. Áldozata lesz egy átverésnek, foglya a saját hiszékenységének. Az ő alakján keresztül beszélhettem a virtuális barátságok, szerelmek veszélyéről, személyiségtorzító hatásáról. Az internet révén az emberek kilépnek egy bizonyos elszigeteltségből, s olykor szélhámosok csapdájában kötnek ki. A Bestiádában lényegében minden szereplő menekül a valóság elől. Ez korjelenség, sokak érzelmi nyomorának az oka. Virtuális térben minden egyszerűbb, nem kell a másik szemébe nézni, az élő reakcióval szembesülni.

MN: A szorongás, a küszöb alatt tartott feszültségek, az emberi kapcsolatok bizarrsága fontos elemei a filmjeinek.

DM: Az arcunk eltakarja a belső valóságot, a beszédünk a valódi gondolatainkat, legbelül pedig dolgoznak az ösztönök, az ingerek. Nagyon kevés ember azonos önmagával. A színleléseket felülviselkedéssel kompenzáljuk. Ezek a lefedett tartalmak érdekelnek emberekben, élethelyzetekben.

MN: Nemrég készített egy dokumentumsorozatot az Arte megbízásából a menekültválságról, Éden címmel. Nagyon megrázó történetekkel találkozott?

DM: Különböző egzisztenciális helyzetű menekült emberek sorsát próbáltuk feltárni. Lenyűgözött annak a francia üzletasszonynak a küzdelme, aki a saját vagyoná­ból fáradozik egy menekülttábor létrehozásán. A Moria menekülttábor két őrének a története is megrázó, akiknek szerepe volt egy menekült halálában. Találkoztam egy szíriai családdal, ahol a férj eltitkolta a felesége elől, hogy kollaborált az Aszad-rezsimmel. Németországban felkerestünk egy német házaspárt, akik befogadtak egy szíriai menekült családot. Ezekkel a történetekkel arcot, hangot, nevet akartunk adni egy őrült, kirekesztő terminológiának. A menekült gyűjtőnév mögött sokakban még mindig egy embermassza képe él, nem pedig különálló individuumok. A biztonságban élő francia és az európai közönségnek meg akartuk mutatni, hogy ezek az emberek nem azért jöttek, hogy megszállják Európát, egyszerűen csak békében szeretnének élni.

MN: A krimik után „elkapta” a valóság ereje?

DM: Először nyúltam ennyire aktuális témához. Féltem is tőle, hogy az ügy súlyához méltó legyen az eredmény. A thrillerek lényegében bárhol, bármikor játszódhatnak, a zsánerfilm műfaji, stilisztikai kérdés, a tartalmat rejtő forma. De nem vonhatom ki magam a felelősség alól, hogy a magam módján reflektáljak a körülöttem lévő történésekre.

MN: A járvány mennyire tenyerel rá Franciaországban az alkotói szabadságra?

DM: Tény, hogy az állam nem kezelte elejétől fogva példásan a helyzetet, és ma sem kezeli. Nem nevezhető ideálisnak, hogy az egészségügyben, a közlekedésben és egyéb területeken is nagy káosz, sok fennakadás van. De ezzel együtt se közönyt, se cinizmust nem tapasztalni a hatalom képviselői részéről, egyik párt sem akar politikai hasznot húzni belőle, mint egyes országokban. A problémát inkább a saját területemen látom, hogy a korlátozó intézkedések, a vírus miatti félelem hatására egyre kevesebben járnak moziba. A Net­flixet, az Amazont, a streaming szolgáltatásokat részesítik előnyben. Veszélyes következményei lehetnek ennek főleg a szerzői filmek szempontjából.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."