Interjú

„Nem kell a szemébe nézni”

Dominik Moll filmrendező

  • Szentgyörgyi Rita
  • 2020.10.24 11:09

Mikrofilm

Korábbi filmjei, a Harry csak jót akar pszichopatás krimi, a Lemming mélylélektani pszicho-horror. Most Colin Niel díjnyertes regényéből kontinenseken átívelő thriller-noirt készített. A Bestiáda egy nő rejtélyes eltűnése ürügyén olyan érzelmi koldusokról szól, akik bármilyen megaláztatást eltűrnek, csak hogy szeressék őket.

Magyar Narancs: A Harry óta nem volt olyan egyöntetű szakmai és közönségsikere, mint a Bestiádával. Hogyan éli meg?

Dominik Moll: Niel regényében elsősorban a két világ kontrasztja érdekelt, a vidéki Franciaországé izolált farmokkal, állattenyésztőkkel és az afrikai nagyváros, Abidjan külvárosi suhancokkal, szélhámosokkal. Az író nagy empátiával és emberséggel ábrázolja a nehéz anyagi körülmények között élő internetes csalókat, akik ideálokat kergetnek pénzről, szerelemről, utazásról. Nagyon különös a regény szerkezete, baljós hangvételű, sötét atmoszférájú kirakós játék. Az öt fejezet öt szereplő szemszögéből visszafelé fejt fel egy bűntényt. Komoly nehézséget okozott a belső monológokat, a szubjektív elbeszéléseket objektív helyzetekbe áthelyezni úgy, hogy átjöjjön a filmvásznon, hogy mi zajlik éppen a szereplők fejében.

MN: Istenkísértő vállalkozás Elefántcsontparton forgatni helyi, amatőr színészekkel.

DM: Eleinte nyugtalanított, még soha nem forgattam ott, amatőr színészekkel sem volt még dolgom. Nyugat-Afrikában szinte alig létezik filmipar, kevés profi színészük van, a fiatal szereplőket amatőrök között találtuk meg. Semmi biztosíték nem volt arra, hogy összejöhet. A producerem is aggódott, hogy nem tudnak lépést tartani majd a profi francia színészekkel. Abidjan külvárosában, az utcán castingoltunk. Néhányuknak volt gyakorlata csalásban, tolvajlásban. Külön foglalkozásokat, próbákat, helyzetgyakorlatokat tartottunk nekik, hogy ráérezzenek a kamerára.

MN: A mogorva, zárkózott Michel a Bestiáda kulcsfigurája, mintha benne fogalmazódna meg korunk civilizációs magánya, csalódottsága.

DM: A regényhez képest hangsúlyosabb lett Michel alakja, aki az interneten keresztül belelovalja magát egy fiktív kapcsolatba. Áldozata lesz egy átverésnek, foglya a saját hiszékenységének. Az ő alakján keresztül beszélhettem a virtuális barátságok, szerelmek veszélyéről, személyiségtorzító hatásáról. Az internet révén az emberek kilépnek egy bizonyos elszigeteltségből, s olykor szélhámosok csapdájában kötnek ki. A Bestiádában lényegében minden szereplő menekül a valóság elől. Ez korjelenség, sokak érzelmi nyomorának az oka. Virtuális térben minden egyszerűbb, nem kell a másik szemébe nézni, az élő reakcióval szembesülni.

MN: A szorongás, a küszöb alatt tartott feszültségek, az emberi kapcsolatok bizarrsága fontos elemei a filmjeinek.

DM: Az arcunk eltakarja a belső valóságot, a beszédünk a valódi gondolatainkat, legbelül pedig dolgoznak az ösztönök, az ingerek. Nagyon kevés ember azonos önmagával. A színleléseket felülviselkedéssel kompenzáljuk. Ezek a lefedett tartalmak érdekelnek emberekben, élethelyzetekben.

MN: Nemrég készített egy dokumentumsorozatot az Arte megbízásából a menekültválságról, Éden címmel. Nagyon megrázó történetekkel találkozott?

DM: Különböző egzisztenciális helyzetű menekült emberek sorsát próbáltuk feltárni. Lenyűgözött annak a francia üzletasszonynak a küzdelme, aki a saját vagyoná­ból fáradozik egy menekülttábor létrehozásán. A Moria menekülttábor két őrének a története is megrázó, akiknek szerepe volt egy menekült halálában. Találkoztam egy szíriai családdal, ahol a férj eltitkolta a felesége elől, hogy kollaborált az Aszad-rezsimmel. Németországban felkerestünk egy német házaspárt, akik befogadtak egy szíriai menekült családot. Ezekkel a történetekkel arcot, hangot, nevet akartunk adni egy őrült, kirekesztő terminológiának. A menekült gyűjtőnév mögött sokakban még mindig egy embermassza képe él, nem pedig különálló individuumok. A biztonságban élő francia és az európai közönségnek meg akartuk mutatni, hogy ezek az emberek nem azért jöttek, hogy megszállják Európát, egyszerűen csak békében szeretnének élni.

MN: A krimik után „elkapta” a valóság ereje?

DM: Először nyúltam ennyire aktuális témához. Féltem is tőle, hogy az ügy súlyához méltó legyen az eredmény. A thrillerek lényegében bárhol, bármikor játszódhatnak, a zsánerfilm műfaji, stilisztikai kérdés, a tartalmat rejtő forma. De nem vonhatom ki magam a felelősség alól, hogy a magam módján reflektáljak a körülöttem lévő történésekre.

MN: A járvány mennyire tenyerel rá Franciaországban az alkotói szabadságra?

DM: Tény, hogy az állam nem kezelte elejétől fogva példásan a helyzetet, és ma sem kezeli. Nem nevezhető ideálisnak, hogy az egészségügyben, a közlekedésben és egyéb területeken is nagy káosz, sok fennakadás van. De ezzel együtt se közönyt, se cinizmust nem tapasztalni a hatalom képviselői részéről, egyik párt sem akar politikai hasznot húzni belőle, mint egyes országokban. A problémát inkább a saját területemen látom, hogy a korlátozó intézkedések, a vírus miatti félelem hatására egyre kevesebben járnak moziba. A Net­flixet, az Amazont, a streaming szolgáltatásokat részesítik előnyben. Veszélyes következményei lehetnek ennek főleg a szerzői filmek szempontjából.

Neked ajánljuk