Magyar-ausztrál-svéd koprodukciós kisfilm szerepel a Velencei Filmfesztiválon

  • narancs.hu
  • 2022. augusztus 9.

Mikrofilm

Hegedűs Péter Sorella története című rendhagyó rövidfilmje az Immersive nevű szekció versenyprogramjában mutatkozik be.

Hegedűs Péter Budapesten született, 15 évesen azonban családjával Ausztráliába költöztek. Rendezői diplomát a Brisbane-i Egyetemen szerzett. Főleg dokumentumfilmeket és rövidfilmeket rendez, ezeket ugyanúgy Muhi András producerrel készítette, mint legújabb filmjét. 2003-as Örökség: Egy halász története című dokumentumfilmje az Oscar rövidlistájára is felkerült.

Hasonló karriert futhat be a Sorella története is, melynek témája mellett technikai megoldásai is különlegesek. A rövidfilmet egy 1941 decemberében Lettországban, titokban exponált fekere-fehér fotó inspirálta. A történet a 10 éves Sorella utolsó útját követi nyomon, amely a Balti-tenger partjához vezet: itt közel 4 ezer zsidót, főleg nőket és gyerekeket gyilkoltak meg a nácik. A filmet 360 fokos, mindent, így a környezetet is látó kamerával forgatták – ennek megfelelően a nézők nem a vásznon, hanem egy VR headsettel nézhetik meg: az alkotók célja szerint így a közönség maga is bekerül a történetbe, eldöntheti, merre és mit néz. Rajtunk múlik tehát, hogy a történelmi eseményekből kimetszett 15 perc alatt a megalázott fiatal lányok, gyerekek és asszonyok szenvedésének leszünk-e tanúi, vagy inkább elforgatjuk fejünket a szenvedéstől a havas táj felé.

A Sorella története az idén augusztus 31. és szeptember 10. között megrendezett Velencei Filmfesztivál Immersive nevű szekciójának versenyprogramjában mutatkozik be. Az alkotók a kisfilm mellett egy egész estés dokumentumfilmben is feldolgozzák a főhős megpróbáltatásait. Ezt és a különleges technikával készült rövidfilmet is be szeretnék majd mutatni Budapesten.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.