Az Örkény színházi öltözőjében, a Madách térre néző erkélyen, és a művészbüfében beszélgettünk bátorságról, kitörési lehetőségekről, és arról, mit jelent neki a színház.
magyarnarancs.hu: Te magad jelentkeztél Mácsai Pálnál, hogy szeretnél az Örkény Színház tagja lenni. Bátor dolog, a mai világban mindenki arra vár, hogy őt kérjék föl.
Zsigmond Emőke: Felhívtam, hogy Zsigmond Emőke vagyok a Marton-osztályból és nagyon érdekel az Örkény társulata, boldog lennék, ha lenne lehetőségem velük dolgozni, ekkor és ekkor láthat engem ebben és ebben az előadásban. Előtte azért egy hónapig gyűjtöttem a bátorságot. Akkoriban a Budaörsi Latinovits Színházban játszottam az Ármány és szerelemben. Eljöttek, megnéztek Bagossy László rendezővel, majd az előadás végén megkerestek, hogy ha lesz valami feladat számomra, jelentkeznek. Ez tavasszal volt, nyár végén hívott telefonon Pali, hogy lenne egy lehetőség a Mesél a bécsi erdőben, a női főszereplő, Mariann szerepe. Persze madarat lehetett fogatni velem. Szóval szerintem, ahogy egy színházigazgató megkeres egy színészt, ugyanúgy a színész is megkeresheti a színházigazgatót. Miért ne? Ez egy munka felajánlása. Én másnak is szoktam javasolni, hogy kérje el bármelyik igazgató vagy rendező számát, és jelentkezzen. Mi a legrosszabb, ami történhet? Hogy az igazgató nemet mond. Akkor persze sírok-rívok, de megyek tovább.
| ||
magyarnarancs.hu: Érdekes, hogy szabadúszóként kezdted és utána kerestél fix társulatot, pedig általában a fordítottjára szoktak törekedni, különösen a végzősök, akik reszketnek attól, hogy mi lesz, ha nem lesz szerződésük.
ZSE: Vidnyánszky Attila gyakorlatra hívott a Nemzetibe, miután már egy általa rendezett János vitézben szerepeltem, de nemet mondtam. Úgy éreztem, az a fajta színház nem nekem való, de fontos, hogy nem politikailag gondoltam. Nem jobb vagy rosszabb, csak én nem egy fiatal, szőke, kékszemű, szép naiva szerettem volna lenni, ami amúgy is múlandó. A szabadúszás viszont vonzott, hogy kicsit belekóstolhatok ebbe is, abba is. Voltam vidéken, például Nyíregyházán a Móricz Zsigmond színházban, a Chicagóban játszottam Roxy Hartot, de Horváth Csaba színházában, a Forte társulatban is több darabban, jó szerepeket játszottam, illetve játszom a mai napig. Horváth Csabával már az egyetem alatt dolgoztunk, őt is én kerestem meg, hogy szeretnék nála játszani. És aztán jött az Örkény Színház, ahol ez a harmadik évadom.
magyarnarancs.hu: Akárkit hallunk az Örkényből nyilatkozni, mindenki arról beszél, hogy milyen összekovácsolódott a társulat, milyen jó a hangulat.
ZSE: Kis társulat vagyunk, mindössze 24 taggal. Itt nehéz lenne egymás háta mögött beszélnünk. Ha vannak is nézeteltérések, gyorsan kiderül, megbeszéljük, és ez így nagyon jó.
magyarnarancs.hu: Mit jelent neked a színház? Nem az Örkény, hanem úgy általában. Miért vagy színésznő?
ZSE: Mert szükségem van rá. A színház révén megélhetek helyzeteket, amiket a való életben nem vállalnék, vagy szégyellnék róla beszélni. A szerepek viszont egy olyan szelepet jelentenek, amin keresztül ki lehet engedni ezeket az érzéseket, de nincs következményük, miután lejöttem a színpadról.
magyarnarancs.hu: Egyfajta terápia?
ZSE: Az is, igen. És persze hozzá is szeretnék tenni valamit a világhoz, nem csak kivenni belőle. Én marosvásárhelyi vagyok, de mivel egyéves koromban Vácra költöztek a szüleim, váci is vagyok, egy ideje pedig már budapestinek is érzem magam. Amikor Pestre jöttem, felmerült bennem, kellek-e én ide, hozzá tudok-e adni ehhez a színházi masszához, vagy velem is csak eggyel többen leszünk. Fontos volt megtalálnom azt a platformot, ami mögé tudok állni. Most ebben nincs hiányérzetem. Én nem voltam senkinek se fia, se borja, apám orvos, anyám tanár Vácon, kívülről csöppentem bele az egészbe. Még az egyetem alatt bekerültem a Magyar Nemzeti Galéria projektjébe, a Textúrába, amit Valló Péter rendezett. Nem tudom egyébként, hogy hogy talált meg pont engem, nem ismertük előtte egymást. Abban látott valaki, aki ajánlott valakinek, aki aztán adott egy másik lehetőséget. Valahogy kéz kezet fog alapon működik ez, a fogaskerekek egymásba kapaszkodnak. Nekem csak az a dolgom, hogy az adódó lehetőségekkel jól tudjak élni.
| ||
magyarnarancs.hu: Egyből bekerültél az egyetemre?
ZSE: Szerencsére nem.
magyarnarancs.hu: Miért szerencsére?
ZSE: Azért, mert azelőtt nem kaptam még pofont az élettől és az nagyon kellett nekem. Vácon versmondó versenyekre jártam, kitűnő tanuló voltam, a felvételire is odamentem jólfésülten, hogy itt vagyok, tessék, ezt hoztam Önöknek, ezt most prezentálom. Nem engedtem, hogy a vitt anyagokon keresztül egy kicsit is megismerhessenek. Nem értettem akkor még, hogy az általam hozott versek csak eszközök, nem az a fontos, hogy azokat ott tökéletesen elmondjam a beállított hangsúlyokkal. Megértem, hogy nem vettek fel. A képességeim megvoltak, ezért az első rostán túljutottam, de a lényeg a képességek után kezdődik.
