Film

A pap és a porszívós

Drew Goddard: Húzós éjszaka az El Royale-ban

  • - köves -
  • 2018. november 11.

Mikrofilm

Micsoda film lehetne! Mr. Franz, a világhírű színpadi szerző beköltözik a manhattani Hotel Plaza 853-as szobájába, de ő csak az egyik szereplő a mozgalmas, a forgóajtó ritmusára lüktető moziban, a nyolcadik emelet többi fura lakója – egy nazális feltaláló, egy szalon­spicces playboy, egy szakállas balerina és egy hóbortos költő-botanikus – egyenrangú partnere a messziről elvándorolt monoklis magyarnak.

A frakkos-koktélos grand hotel filmek szegény, de jóval szórakoztatóbb rokonai a földszintes motel mozik; ezekben nincs lift, viszont mindig esik, és örökké tart a hatvanas évek. A tükrökön és a rejtett szándékokon könnyen átlátni, a bejárat vöröses neonfényben úszik, a drámák pedig a recepcióspultra kihelyezett csengő és a falat támasztó wurlitzer közti távon bomlanak ki, nehezen kivakarható foltot hagyva a padlószőnyegen. Elég nagy károkat szenved a szőnyeg Drew Goddard rendező-forgató­könyv­­író igyekvő motelnoirjában is, de a foltokig vezető út nem minden élvezet nélkül való. Először is, Goddard olyan virtuozitással játszik a helyszínnel, mint az óvodák impresszionista festőóriása, aki a télapó hozta színezőhöz karácsonyra 100 darabos filckészletet is kapott.

A lila és a sárga együttes használata már önmagában több gondolatot, nagyobb bátorságot feltételez, mint amennyit az előre megfontolt szándékkal elkövetett motelfilmektől megszokhattunk; kis lépés ez az emberiségnek, Oscart sem adnak érte, de ami szép, az szép. Ezek közé a bátor színek, gusztusos art deco formák és másodkézből való dramaturgiai csavarok közé küldi be embereit a szerző. Csalódást okozna, ha a csengőt nyomó földönfutók közül akár egy lélekről is kiderülne, hogy pont az, aminek látszik – felesleges művészkedés lenne, ilyen illetlenségre nem is vetemedik Goddard. Ahol Jeff Bridges feledékeny papként, Jon Hamm piperkőc porszívóügynökként, Chris Hemsworth pedig a szegény ember Brad Pittjeként, hasizmára büszke szektavezérként jelenik meg a sűrű neonfényben, ráadásul már az első képkockákon elásnak egy piros táskát a padló alá, ott bűn lenne keresni a kapcsolatot a valóság bármely szintjével (ráadásul, mint jeleztük, a műfaj nem ismeri a liftet). Goddard szerencsére nem is ambicionálja a nagy művészekre kiszignált, szürke valóságot, itt minden neon és ponyva sárga és lila, a motelkulcstartók megtervezésére legalább annyi energia ment el, mint a párbeszédek csiszolgatására. Néha becsúszik egy kis melodráma, főleg papi fronton, de ez is jól áll a filmnek, miként az is, hogy a játék egy másik szereplője egyszer csak dalra fakad. Korabeli slágerecskék szakadnak fel az elnyomott énekesnő (Cynthia Erivo) torkából, de úgy, hogy a neonban is megáll az ütő, a cselekmény is leáll egy pillanatra, mintha maguk a vásznon lévők is elcsodálkoznának: nini, ez már művészet!

Aztán újra nekiindul a verkli, Goddard sorra veszi a motelszobákat, hogy a reverenda alá és a porszívóügynöki külső mögé lessen, ugra-bugrál kicsit az időben is, enélkül ez ma már nem megy, és a végén persze azok az árulkodó foltok is kirajzolódnak a szőnyegen. Végre egy film, ami semmit nem akar, csak egy kis véres őrületet, azt viszont nem középiskolás fokon.

Forgalmazza a Fórum Hungary

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.