Matt Damon passzolta az Avatart, félmilliárd dollárt bukott rajta

  • Szabó Ádám
  • 2019. október 4.

Mikrofilm

Ám úgy tűnik, túltette magát a dolgon.

Egy deréktől lefelé lebénult háborús veterán egy távoli, Pandora nevű bolygóra utazik, amit fura, emberszerű kék lényeg laknak – mikor az egyik ilyenbe beleszeret, rájön arra, hogy az erőszakos gyarmatosítás nem biztos, hogy olyan frankó dolog.

Ki gondolta volna, hogy mindez bárkit is érdekelni fog?

Matt Damon biztos nem.

Nagyjából ugyanis erről szól az Avatar – minden idők immár csak második legnagyobb bevételű filmje, amely 2009-ben vészesen közel járt ahhoz, hogy a legjobb film Oscarját is megnyerje – és amelyet Damon annak idején simán visszautasított.

Lenyomták végre az Avatart: megvan minden idők legnagyobb bevételű filmje

Nagy meglepetés azért nem történt. Soha nem kételkedett benne senki, hogy a Bosszúállók sikeres lesz a mozikban, egyedül az volt kérdés, hányadik lesz a filmtörténet legnagyobb blockbusterei között. A minden idők egyik leghatalmasabb mozis vállalkozását lezáró Bosszúállók: Végjáték remekül startolt, már bemutatója előtt, majd azt követően is rekordokat döntögetett, és hosszú hetekig lehetetlen volt letaszítani a bevételi lista éléről.

James Cameron jelenleg is dolgozik az ötrészesre tervezett sci-fin, mely a bemutatójakor igazi, világméretű tömeghisztériát váltott ki – mára azonban szinte teljesen kikopott a köztudatból, és a popkultúrában is alig hagyott nyomot.

Damon a GQ-nak adott interjút Christian Bale-lel együtt közelgő, Az aszfalt királyai című filmjükkel kapcsolatban, amit az Indiewire szemlézett. A beszélgetésben Damon bevallotta, hogy Cameron eredetileg neki szánta az Avatar főszerepét.

„Figyelj, nincs kifejezetten szükségem valakire a szerepre. Nem kell feltétlenül egy nagy, ismert név. Ha nem vállalod el, találok egy ismeretlen színészt és odaadom neki, mert a mozinak nincs rád szüksége. De ha elvállalod, tied százaléka…” – mesélte Damon, itt azonban a GQ újságírója meglepetésében félbeszakította: „10 százalékot ígért a film bevételéből?” – Damon pedig megerősítette, hogy igen. Az Avatar főszerepét végül egy

akkor még valóban ismeretlen színész,

Sam Worthington kapta – ő azóta egy rakás blockbusterben szerepelt A titánok harcától kezdve az Everestig, valódi, Damonhoz hasonló A-ligás sztárrá azonban nem vált. A film viszont világszinten 2,76 milliárd dollár bevételt ért el, ami azt jelenti, hogy Damon a színészi fizetésén kívül legalább 250 millió dollárt kasszírozhatott volna.

Bánhatja, hogy ezt a szerződést nem írta alá

Bánhatja, hogy ezt a szerződést nem írta alá

Fotó: flickr.com

 

Ő viszont nem vállalhatta a mozit, hiszen épp A Bourne-ultimátum és a Zöld zóna című filmeken dolgozott. A színész csak ennyivel kommentálta a történetet: „Szóval igen, több pénzt buktam, mint bármelyik színész… ez szívás, és még mindig brutális belegondolni. De a gyerekeimnek így is van mit enniük. És én is jól megvagyok.”

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.