A mindössze 27 évet élt dalszerző-gitárosról csak két fénykép ismert, viszont rögzítették 29 dalát (ebből tizenvalahányat kétszer is), így nemcsak bemondás alapján tudható, hogy ügyes zenész volt. Az sem véletlen, hogy az 1938-ban elhunyt Johnsont 1986-ban az elsők közt iktatták be a Rock and Roll Hírességek Csarnokába: nemcsak a zenéje, rövid élete is a rock and roll megtestesülése volt, még ha e szókapcsolat későbbről is való.
Az elmúlt 80 évben könyvtárnyi irodalom született Robert Johnsonról. Megírták az életét, a halálát, a hatását, a legendáját, dalait feldolgozta a Rolling Stonestól a Led Zeppelinig, a Blues Brotherstől a Red Hot Chili Peppersig boldog-boldogtalan, Eric Clapton egy teljes albumot adott ki Me and Mr. Johnson címmel, 2004-ben. Ennél kevesebb is elég lett volna, hogy a Netflix Újrahangszerelve (ReMastered) című dokumentumfilm-sorozatában – amelynek epizódjaiban például Johnny Cash és Nixon „barátsága”, a Sam Cooke-gyilkosság, a Bob Marley elleni sikertelen merénylet vagy a chilei mártír, Victor Jara tragédiája elevenedik meg – bérelt helye legyen Robert Johnson legendájának is. Még úgy is, hogy e legendából szinte lehetetlen a megfellebbezhetetlen igazságot kihámozni, hiszen a gitárossal kapcsolatos kutatási eredmények is gyakran ellentmondanak egymásnak. Persze a Johnson-mítosz legismertebb eleme, mely szerint az addigi fakezű gitáros egy éjszaka, a Mississippi állambeli Clarksdale-ben, a 61-es és a 49-es út kereszteződésében eladta a lelkét az ördögnek a hangszeres tudásért cserébe, az Ördögi dallamok esetében is vezérmotívum (az eredeti Devil at Crossroads cím utal is rá), bár ez ugyanúgy megcáfoltatik, mint az összes komolyan vehető munkában. De Brian Oakes dokumentumfilmje is ezek közé tartozik?
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
