Meghalt Val Kilmer amerikai színész

  • narancs.hu
  • 2025. április 2.

Mikrofilm

A Mindörökké Batman és a Top Gun sztárja 65 éves volt.

Hatvanöt éves korában elhunyt Val Kilmer, az 1986-os Top Gun és az 1995-ös Mindörökké Batman című filmek sztárja – írja a The New York Times. A korábban gégerákkal küzdő színész halálát lánya nyilatkozata szerint tüdőgyulladás okozta.

Pályafutását színpadi színészként kezdte, később olyan filmek szereplőjeként vált híressé, mint a Top Secret (1984) és a Valóságos zseni (1985) című vígjáték. A Top Gun-ban Tom Kazanski hadnagyot (Iceman) alakította, egyik legismertebb szerepe pedig Jim Morrisonhoz köthető: Oliver Stone The Doors című filmjében ő játszotta a zenekar legendás frontemberét. Bruce Wayne, azaz Batman megformálását Michael Keatontól vette át a Mindörökké Batmanben.

A színésznél 2015-ben diagnosztizáltak gégerákot, filmes munkákat ezután már nem vállalt, mindössze egyetlen cameo erejéig ugrott be Tom Cruise mellé a Top Gun: Maverickbe. Emlékiratait 2020-ban jelentette meg I'm Your Huckleberry: A Memoir címmel, a betegséggel vívott harcát feldolgozó Val című dokumentumfilmet 2021-ben mutatták be.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.