Film

Men in Black 4.: egy igazán elcseszett folytatás

  • - kg -
  • 2019. július 22.

Mikrofilm

Színész- és napszemüveg-választásban nem érheti szó a produkciót.

A szebb napokat is látott komikus sci-fi széria legújabb – negyedik – epizódjának legizgalmasabb jelenete nem is látszik a filmben.

Arra a PR-os vésztanácsra gondolunk, amit a kétségbeesett gyártók bizonyára akkor hívtak össze, amikor Liam Neeson egy egészen más film apropóján mélyen magába nézett és mindenki döbbenetére megemlékezett a fiatalemberként benne kavargó rasszista érzületekről.

false

Egy ilyen jelenetben lett volna kraft, méltán nevezhettük volna a drámát a 12 dühös marketingszakembernek, de fájdalom, hiába keressük majd a DVD-extrák között is. Egy másik, kevésbé izgalmas PR-meetingen azon törhették a fejüket a szakemberek, hogy mit kezdjenek egy 22 évvel ezelőtt kifejezetten frissnek és viccesnek ható stúdiótermék (éljen Hollywood!) e poéntalanított és majd’

minden sármjától megfosztott kései leágazásával

(vesszen Hollywood!), amelyben Will Smith és Tommy Lee Jones helyett Chris Hemsworth és Tessa Thompson felügyelik a Földre tévedt földönkívülieket. Megnyugvásra adhatott okot sales-szakmai körökben, hogy az előre megfontolt szándékkal elkövetett cukiskodásban az új rész kenterbe veri az összes többit: az elkövető, egy émelyítően aranyos kis lény úgy fest, mint Pom Pom bal kézről való, soha el nem ismert, de hajtalan utóda.

És még ő a legkarakánabb figura közel s távol, pedig a brit vendégmunkások sorában Neeson mellé Emma Thompson is felsorakozott. Színész- és napszemüveg-választásban nem érheti szó a produkciót, melynek talán legizgibb fordulata, hogy a régi Ray Baneket új Police-okra cserélték.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.