Az amerikai Fox tévétársaság szerdán jelentette be, hogy a 31. és a 32. évadot is megrendelte a szériából, amely így összesen 713 epizódból fog állni.
A sorozat készítője, Matt Groening, a Times című lapnak adott múlt havi interjújában elmondta, hogy még mindig szereti csinálni a szériát és több története is van, amelyet még el akar mondani.
A Simpson család a 2018 áprilisában sugárzott 636. epizóddal nyerte el a leghosszabb ideje futó főműsoridős tévésorozat címét. Simpsonék a Gunsmoke című vadnyugati széria 635 részes csúcsát döntötték meg, a sorozatot 1955 és 1975 között vetítették az amerikai tévék.
Az 1989-es premier óta Simpsonék világhírűvé váltak. Homer és Marge, valamint gyerekeik Springfieldben zajló története nemcsak tartós, hanem többszörösen elismert. A sorozat mostanáig 33 Emmy-díjat kapott, a 2012-es A Simpson család - Maggie az óvodában című rövidfilmet pedig Oscar-díjra jelölték az animációs rövidfilmek kategóriájában. A családnak csillaga is van a hollywoodi Hírességek sétányán.
Figyelmébe ajánljuk
Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!
A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.
Pont az történt Orbánnal a interjúkörútján, amit évekig próbált elkerülni
Lázár döntésével végül csak Békés megye kaparintotta meg a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyt
A kastélyprogram pályázatán nyertes Hódmezővásárhelyet utólag, jogszabályellenesen ütötték ki a nyeregből, de Márki-Zay Péter szerint az a legfontosabb, hogy az oligarchák nem lopták el a kastélyt.
Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza
Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.
Trump kérésére folytatódhat Jackie Chan akciófilm-sorozata
A negyedik Csúcsformábant egyenesen az Amerikai Egyesült Államok elnöke kérvényezte, ráadásul nem ez az első megnyilvánulása, amivel befolyásolni próbálja Hollywoodot.
Két felolvasóesemény is köszönti Gyulán Krasznahorkai Lászlót
Az irodalmi Nobel-díj átadása előtt két nappal civilek, a stockholmi ünnepség másnapján az önkormányzat köszönti felolvasással a békési város szülöttét.
„Félreértés, hogy Moszkva betartaná a békemegállapodást”
Az amerikai békemissziót inkább a pánik, mint tudatos stratégia mozgatja, Orbán Viktor moszkvai látogatása pedig csak Putyin igazolására szolgál és Európa egységének gyengítését szolgálja. Fedinec Csilla Ukrajna-kutatóval elemeztük az elmúlt másfél hét eseményeit.
Rendőrök a drograzziákról: „Egy nagy f.ság az egész, egyértelmű választási fogás”
Dal a korbácsolásról
„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyermekig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”
Sötét és szenvedélyes séta
Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.
Egymásra rajzolt képek
A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

