És végre itt van a zenés film, amelyben nemcsak a hangzó anyag stílusát határozza meg, de maga írta, rendezte azt, sőt producerként is ő van feltüntetve. A rajongók nem is csalódnak: a klipjeire jellemző bugyirózsaszín, neonsárga, körömlakklila fantáziavilág, a felhúzós bábok mozgását légiutaskísérő-, illetve jeltolmácsgesztusokkal kombináló koreográfia bizonyára lenyűgözi azt, aki az ilyet szereti.
Csak az a baj, hogy másfél órát nem lehet kitölteni vele, kell sztori is. Az meg legyen jó kemény, legyen benne megmentendő autista, függőségeitől szabaduló drogdíler, próbaidős elítélt, AIDS-es és fekete és bevándorló megmentő, legyen benne családi erőszak áldozata, sok-sok bánat, még több szeretet és még annál is több nyál. Vödörnyi, hordónyi, uszodányi. Megjavulást, megmenekülést, önzetlen szívjóságot ilyen mennyiségben még egy eleve giccsnek szánt termékben sem lehet elviselni. A klipekben kislányként látható Sia-alterego (táncosként maga is internetsztár) Maddie Ziegler alakítása autista kamaszként csak azért nem tekinthető az érintettek nyílt sértegetésének, mert annak parodisztikus jellegét a művésznő szemmel láthatólag nem érzékeli. A középkorú húzónév, Kate Hudson legfőbb igyekezete arra irányul, hogy vagány huszonévesnek látszódjék. A film Golden Globe-, Grammy-, ilyen-olyan music award-jelölései ékesen bizonyítják, hogy nem a teljesítmény számít, hanem a beágyazottság.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
