Magyar Narancs: Majdnem negyedszázad telt el a Szigorúan bizalmas óta. Mik voltak a nagy színészi fordulópontjai ennek az időszaknak?
Guy Pearce: A Mementó mindenképpen áttörés volt, és nemcsak számomra, hanem a filmipar számára is. Míg a Szigorúan bizalmasról azt mondják, hogy a műfajának egyik utolsó képviselője volt, addig a Mementóról úgy beszélnek, mint ami elindított valamit. Ebből a szempontból is izgalmas volt mindkettőben benne lenni. Persze korábban is születtek filmek, amelyek az időkezeléssel játszottak, de ahogy Christopher Nolan csinálta, az valami új és innovatív volt. Chris azóta is csupa olyasmit tett le az asztalra, ami ösztönzőleg hat a filmkészítőkre. A vele folytatott munka nagy fordulópontot jelentett nekem. Elolvastam a forgatókönyvét, s felőlem másnap máris kezdhettünk volna, minden ott volt az oldalakon, amit tudnom kellett. Ilyen helyzetekben mindig jobban megy a játék, mint amikor sokat kell agyalnom egy figurán.
MN: Más emlékezetes pillanatok?
GP: 2004-ben szerepeltem Az ajánlat című, Ausztráliában játszódó westernben: Nick Cave írta és John Hillcoat rendezte. A filmjeim közül ez az egyik kedvencem. És amilyen szerencsém volt, két olyan filmben is szerepeltem – A bombák földjében és A király beszédében – amelyek egymás után elnyerték a legjobb film Oscarját. Ezek mind emlékezetes pillanatok voltak. De mondhatom A jóslatot, a Hullócsillagot vagy a Houdini, a halál mágusát is. És hát Ridley Scott-tal dolgozni, méghozzá kétszer, a Prometheusban és az Alien: Covenantban! Az Easttowni rejtélyekben pedig Kate Winslettel dolgozhattam újra, 2010-ben a Mildred Pierce-t csináltuk együtt.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
