Visszhang: tévésorozat

Ők

  • SzSz
  • 2021. május 12.

Mikrofilm

Otthonos kertvárosi ház, a feljárón családi autó, a makulátlan zöld gyep körül jelzésértékű, apró kerítéssel; a szomszéd minden reggel ránk köszön, amint kiballagunk az újságért. Ez maga az Amerikai Álom – már ha a szomszédok fehérek, feketékkel pedig maximum a helyi áruházban találkozunk, ahol takarítóként serénykednek.

Sokáig úgy tűnt, hogy az Amerikai szépség után már nem érdemes tovább ostorozni a döglött lovat. Az Ők azonban egy másik oldalról mutatja be e hófehér lázálom bukását: 1916 és 1970 között afroamerikaiak milliói áramlottak a déli államokból a fejlettebb északkeleti és nyugati nagyvárosok környékére. Az antológiának tervezett sorozat első felvonásában egy ilyen famíliát ismerhetünk meg: Emoryék 1953-ban költöztek Észak-Karolinából Los Angeles külvárosába. A rabszolgaságot már csaknem száz éve eltörölték, a rasszizmus azonban az egész országot áthatja – főleg Comptont, ahol ők a második fekete család; ma már úgy ismerjük a helyet, mint az ország egyik legveszélyesebb városa és a nyugati parti hiphop bölcsője. De a főhősöknek még csak a múlt tragédiáival és a szomszédaik egyre durvább zaklatásával kell megbirkózniuk. A rasszizmus = szellem/ördög/kísértet kártyát a közelmúltban sokan kijátszották már – mérsékelt változatossággal. Little Marvin sorozatába azonban a pislákoló villanykörték, fel-, majd eltűnő árnyak és megmagyarázhatatlan jelenségek úgy kellenek, mint lakótelep mellé a szemétlerakó. Az Ők akkor a leghatásosabb és legrémisztőbb, amikor főhősei nagyon is valóságos élettapasztalatait mutatja be.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.