Visszhang: animációs tévésorozat

Invincible

Mikrofilm

Robert Kirkman már a The Walking Dead esetében is azzal a kettősséggel hódított, hogy úgy hagyta érintetlenül a zombizsánert, mintha épp lebontaná. Hasonló a helyzet az Invincible esetében is, csak most a szuperhőspanteon van soron.

 

Mark Grayson átlagos kamasz, attól eltekintve, hogy apja a félelmetes erejű Omni-Man, aki egy idegen bolygóról érkezett a Földre, hogy védelmezze a gyámoltalan emberiséget. A fiú csak arra vár, hogy örökölt képességei végre megmutatkozzanak, és apja nyomdokaiba léphessen. Ám amikor álma valóra válik, nem várt tragédiák és morális dilemmák hálójában találja magát. A sorozat egyik legizgalmasabb eleme, hogy Omni-Mant (azaz lényegében Supermant) potenciális tömegpusztító fegyverként ábrázolja (láttunk már ilyesmit Frank Miller képregényeiben és a Brightburn című felejthető horrorban). A készítők következetesen kibontják ezt az alternatív utat, annak minden erőszakos aspektusával együtt. Bár az Invincible vizualitásában úgy fest, mint egy 90-es évekbeli matinérajzfilm (ez egyben a sorozat egyik gyengéje is), egészen váratlanul élénk és gyomorforgató mészárlásokkal sokkolja a nézőt. Ez a naturalizmus éles ellentétben áll Mark iskolai és szerelmi megpróbáltatásait taglaló langyos epizódokkal, amelyekben a belezésekhez hasonlóan váratlanul csillan meg a bizarr humor.

Igazán élvezetessé és izgalmassá a vad hangnemváltások és a földönkívüli perspektíva beemelése teszi a sorozatot – a végén talán még egy-két könnyet is ejtünk. 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.