Oroszországban fegyenctelepeken kezelik a kábítószerfüggőséget

  • L.T.
  • 2020. november 15.

Mikrofilm

Egy magyar animációs filmet ajánlunk a Verzió fesztivál programjából.

Ma már szinte rutinná vált a színészek szerepeltetése, dramatizált jelenetek megrendezése a dokumentumfilmekben, és nem ritka az sem, ha animációval teszik érzékletesebbé a történetet. De az olyan dokumentumfilm, amely kizárólag animációs, nagyon ritka. Takács István Gábor, a Jogriporter Alapítvány munkatársa, aki 2007–2015 között Társaság a Szabadságjogokért videó-programját vezette, most egy ilyen filmet készített. Eljárásának prózai oka az volt, hogy kizárólag hangfelvételei voltak, de az animáció mellett szólt az is, hogy így talán több emberhez juthat el a szerencsétlen sorsú Kosztya Proletárszkij története. Az orosz fiatalembert kizárólag kábítószerfüggősége miatt vitték fegyenctelepre, halálát az itt töltött három év alatt elszenvedett kínzások és a gyógykezelés megtagadása okozta, Kosztya csak azután került TBC-s HIV-pozitívként „rendes” kórházba, amikor már nem lehetett rajta segíteni.

KOSZTYA PROLETÁRSZKIJ - Az animációs dokumentumfilm - TRAILER

2009 június 19-én a szentpétervári Botkin kórházban Kosztya Proletárszkij, droghasználó és HIV/AIDS aktivista, tuberkulózis következtében elhunyt. Korai halá...

Kosztya halála előtt még elmesélte pokoljárását egy orosz jogvédőnek, Ánya Szarangnak, hogy tudja meg a világ, hogy Oroszországban gyakorlatilag egyenlőségjelet lehet tenni a kábítószer-függőség kezelése a bebörtönzés között. Mindez 2009-ben történt, Takács István Gábor úgy szerzett erről tudomást, hogy épp abban az évben forgatott Oroszországban.

„Azóta volt dédelgetett álmom, hogy Kosztya történetét rajzfilmben dolgozzuk fel, mert így meg tudjuk eleveníteni őt is, a hanganyag felhasználásával. Oly sok idő után a rajzfilmünk végre megvalósul, immár a Jogriporter Alapítvány független produkciójaként, Rontó Lili grafikusművész segítségével, aki kockáról kockára, kézzel rajzolja meg a történetet. A filmet én vágom és rendezem, a zenéjét pedig ketten szerezzük és játsszuk fel Lilivel” – nyilatkozta tavalyelőtt a Mércének a rendező, aki végül közösségi finanszírozásból tudta elkészítenie művét.

Noha Kosztya Proletárszkij tragédiája távolinak tűnik, Takács István Gábor szerint sajnos ez sem igaz. „Miért fontos ez hazánkra nézve? Az oroszországi drogpolitika ideológiája ugyanaz a „drogmentes világ” és „zéró tolerancia”, amit kormányunk hirdet – mondta a rendező a már idézett 2018-as interjúban, és hozzátette: „Végső soron a kérdés nagyon egyszerű: azokat az embereket, akiknek drogproblémájuk van, üldözzük, bántjuk, kínozzuk és megöljük, vagy támogatjuk, felemeljük és segítjük őket. A mi célunk a filmünkkel az, hogy megértessük: amikor egy állam válasza az előbbi, akkor a mi gyermekeinktől, szüleinktől és szeretteinktől veszik el az élet és boldogulás lehetőségét”.

Az idén online megrendezett 17. Verzió Emberi jogi Dokumentumfilm Fesztivál programja ide kattintva érhető el, a film pedig itt.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.