Paradicsomi környezet, féktelen szabadság és forró napsütés, amelyet csak a legsötétebb fordulatoknál előbukkanó viharok szakítanak félbe. A földi mennyország egyik felén a csórónak bélyegzett snecik, másik oldalán a gazdag és elkényeztetett flúgosok élnek, az egyetlen érdemi különbség köztük a birtoklott hajók mérete, a tinidrámák hagyományaihoz mérten ugyanis minden egyes szereplő úgy néz ki, mint aki most mászott elő egy divatmagazinból. A két világ egy tiltott szerelemben találkozik, hogy aztán elszabaduljon a pokol.
Egészen hasonló történettel operált a lassan a műfaj megkerülhetetlen darabjává nemesedő Narancsvidék is – ám abban nyílott lehetőség a figurák felépítésére, a miliő bemutatására, egy normális soundtrack összeállítására, csupa olyan dologra, ami nem fér bele egy futószalagon érkező Netflix-produkcióba. A hasonszőrű sorozatok egy idő után menthetetlenül trashbe mennek át: elfogynak a számba jöhető szerelmi partnerek, egyre kevésbé okoznak meglepetést a múltból felbukkanó rejtélyek és szereplők, a sztori pedig végleg búcsút mond a racionalitásnak. Az Outer Banks meglepően gyorsan pörgeti végig ezt a folyamatot: tíz részbe belefér személyenként egy családi dráma, egy szerelmi kaland, némi kincskeresés, pár gyilkosság, sőt, még egy nagyszabású menekülés is. A sorozat javára legyen mondva, hogy soha nem próbál úgy tenni, mintha valóban érdekelnék a pubertáskor problémái, és morális utat sem igyekszik mutatni. Csattanjon a csók/pofon, és minden részben legyen egy üldözéses jelenet – a többi nem számít.
Elérhető a Netflixen
