A tavaly megérdemelt sikerrel játszott magyar film, a FOMO – Megosztod, és uralkodsz talán nem először, de kivételes bátorsággal és hitelességgel mutatta fel azt a mai, magát a virtuális tér eszközeivel kifejező kamaszvilágot, amelyben már csak az tűnik létezőnek, ami a mindenki által használt szolgáltatásokon keresztül tud megnyilvánulni.
A Rozsda c. brazil filmben is egy meggondolatlanul megosztott videofelvétel indítja el a megszégyenülés megállíthatatlan lavináját. Itt is, mint a FOMO-ban, egy lány az áldozat, s itt is az a fiú árulja el, szolgáltatja ki, akitől a valóságos, az emberi, az intim kapcsolódást remélhetné a generációs divatoknak megfelelni akaró – a korábbi barátjával való együttlétről (a menőséget igazolandó) felvételt készítő – tinédzser. Ám míg a Hartung Attila filmjében lejátszódó dráma valószerű, koncentrált, a fiú hős szembesülése átélhető, addig Aly Muritiba próbálkozása egyszerre van túlartikulálva és alulfogalmazva. Egyrészt ugyanis a lány itt teátrális gesztussal nyilvánosan kivégzi saját magát, de hogy ezután mi zajlik le a fiúban, azt annak ellenére sem tudjuk meg, hogy ez tölti ki a film kétharmadát. A történteket nem reflektálja sem maga a hős (ha csak a hosszas és szótlan távolba meredést nem tekintjük annak), sem a rendező (aki a fiú megoldatlan családi konfliktusai felé szánkázva inkább az elvált szülők problémakezelési stratégiáit mutatja be). A szembesülés nem megtörténik egy folyamat végén, amelybe mi, nézők be vagyunk avatva (ez volna az ún. mű), hanem egyszer csak ott van. Nincs katarzis sem a vásznon (képernyőn), sem az előtt.
Elérhető az HBO-n
és fél
