Film

Pezsgő és macaron – egy feledhetetlen kerti parti

  • 2019. május 4.

Mikrofilm

Itt már az elején hozza a puskát egy felbőszült paraszt. Most aztán már elég volt belőletek, rohadt, zajongó, sikeres, rongyrázó celebek, ezt nektek. Aztán (a végén persze) el is süti – olyan, de olyan szánni való módon, szegény mérgelődő balfácán, hogy a házigazdának az elviselhetetlenül hangos társaságból kissé kilógó orosz férje képében szinte maga Anton Pavlovics lép oda hozzá: nyugi már, hát nem látod, milyen kisszerű nyomorult itt mindenki? Az elszivárgott népszerűségét mizantrópiával kompenzáló showman, annak árulásra mindig kész producere (egykori sógornő), az életprogramot megélt kapcsolatok helyett emberbaráti lózungokra alapozó ex és a levitézlett műsorvezetőt a karrierépítésben felhasználó új asszonka, továbbá csodálóik, irigyeik s azon meghívottak, akikhez ők dörgölőznének szívesen. A feltörekvő, regnáló és a képben maradásért kapálózó szerencsétlenek, akik közt az egyetlen kötelék a látszani akarás – egymás segítségével vagy egymás rovására, de bármi áron.

Más tekintetben is egészen csehovi Agnès Jaoui új filmje. A rendező és exe, Jean-Pierre Bacri: mindketten nagyszerű színészek is, és nem csak közös filmjeikben (Ízlés dolga, Mint egy angyal). Szcenáriójuk tablószerűsége, a történések résztvevőiről rajzolt, egyszerre karikaturisztikus és mély, tömör és pontos portréik, a lezajló minidrámák drámaiatlansága és a komikus elemek szárazsága mind-mind a nagy orosz komédiaírót idézik – az emberi esendőség láttatásának ritka képességét.

Forgalmazza a Cirko Film

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.